A Team Penske leigáza a mezőnyt az IndyCar St. Pete-i kvalifikációján

Azt mondják, a St. Petersburgi ideiglenes utcai pálya nehéz. Nagyon nehéz. Kivéve, ha Will Powernek hívnak.
A Team Penske ausztrál pilótája pályafutása hatodik St. Pete-i rajtelsőségét szerezte meg az 1.8 mérföld hosszú, 14 kanyarból álló pályán. Ez egyben azt is jelenti, hogy az elmúlt hét évben csak egyetlen-egyszer fordult elő, hogy nem Power pózolhatott a verseny pole-osának járó kis trófeával.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Az időmérő első szegmensét képező csoportkörök résztvevőit a szombati szabadedzés eredménye alapján határozták meg.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, a szabályok szerint a két csoportkör hat-hat legjobb idejét produkáló versenyző kerül be az időmérő második fordulójába, ahonnan szintén a hat leggyorsabb jut tovább a pole pozíció sorsáról döntő Fast 6-be.
Az első csoportkör a gyártók szempontjából tökéletesen kiegyensúlyozott végeredményt hozott, mivel a továbbjutók között a Chevrolet és a Honda is 3-3 autóval képviseltette magát.
A legjobb idővel a Chip Ganassi Racinget 2002 óta szolgáló négyszeres bajnok, Scott Dixon biztosította be magának a kvalifikáció második részében való részvétel jogát. A #9 Dallara-Chevy-t vezető új-zélandit két hondás követte az RLL Racinges Graham Rahal, valamint a Schmidt Peterson Motorsports sorai erősítő James Hinchcliffe személyében. Mosolyra görbülhetett továbbá a szája még az Ed Carpenter Racing teljes szezonos pilótájának, Josef Newgardennek, a hétvége eddigi részében kollektíve jól teljesítő AJ Foyt Racing brit alkalmazottjának, Jack Hawksworth-nek, míg az utolsó, tovább jutást jelentő hatodik időt a KVSH Racing franciája, Sébastien Bourdais autózta.
A mezőny négy újoncából hármat is ebbe a körbe vezérelt a sors, de végül egyikük sem tudott csodát tenni és szépen sorban már a legelején elvéreztek. A Chip Ganassi Racing #8 Dallara-Chevy-jét terelgető Max Chilton a kilencedik, az Andretti-Herta Autosport verseny-, pluszban a Manor F1 Team tartalékpilótája, Alexander Rossi a tizedik, a Dale Coyne Racingnek vezető Conor Daly pedig a tizenegyedik helyig jutott.
Az ifjoncok mellett búcsúzott az időmérő további részétől még Andrettiék két másik autója is, a volájuk mögött Carlos Munozzal, valamint Marco Andrettivel.
A Team Penske a teljes flottájával képviseltette magát a kvalifikáció második csoportkörében, és ha már ott jártak, akkor ki is bérelték az első négy helyet. A leggyorsabbnak a kétszeres St. Pete-i győztes Will Power bizonyult, aki 1:00:5678-as körével azon melegében át is adta a múltnak a saját maga által a tavalyi kvalifikáción felállított pályacsúcsot.
A finoman szólva is jellegzetes tekintetű ausztrált Simon Pagenaud, Juan Pablo Montoya és Helio Castroneves követte, a Roger Penske emberei által meghagyott maradék két, top 12-t érő helyet pedig az AJ Foyt Racinges Takuma Sato, valamint az Andretti Autosort becsületét így megmentő Ryan Hunter-Reay szerezte meg.
Ennyi volt viszont a nap a Chip Ganassi Racing 50%-át képviselő Tony Kanaan-nek és Charlie Kimballnak, a Dale Coyne Racinges Luca Filippinek, a Schmidt-Peterson Motorsporthoz egy év (politikai) hiátus után visszatérő Mikhail Aleshinnek, valamint az RLL Racing részidős újoncának, Spencer Pigot-nak.
A csoportküzdelmek után tehát az a helyzet alakult ki, hogy míg a Team Penske a teljes felállásával ott virított a kvalifikáció második körében, addig a szintén négy autós Andretti Autosport és Chip Ganassi Racing csak egy-egy versenyzővel képviseltette magát. A helyzet pedig úgy hozta, hogy végül ezen hatosról is szólt az időmérő utolsó felvonása, a pole-t is eldöntő Fast 6.
Végleg szertefoszlottak azonban a rajtelsőségről szőtt reményei Rahalnak, Bourdais-nak, Hinchcliffe-nek, Hawksworth-nek és Newgardennek.
A Fast 6 stílszerűen hat fős mezőnye nem kapkodta el a dolgot, amit jól példáz, hogy még a kockás zászló előtt négy és fél perccel is csak Castroneves rendelkezett mért körrel. A hajrára azonban felpörögtek az események, de azoknak, akik meglepetés végeredményt vártak, csalódniuk kellett.
A Team Penske totális alázást hajtott végre és – akárcsak tavaly – kisajátították a St. Petersburgi rajtrács első két sorát. A gárda tökéletesen lemásolta a 2015-ös bravúrjukat: Power ismét pályacsúccsal kaparintotta meg a pole-t, a második helyről pedig Pagenaud várhatja a rajtot, míg a harmadik pozícióból Castroneves, a negyedikből pedig Montoya indulhat. Utóbbi versenyzőnek ez akár jó ómen is lehet, lévén tavaly ezt győzelemre tudta váltani.
A harmadik sort a Dixon – Hunter-Reay duó alkotja.
És, hogy mennyire volt sétagalopp ez az eredmény az immár hatszoros St. Pete-i rajtelsőnek? Nos, Power már az első szegmens alatt, a Firestone vadonatúj piros abroncsain átadta a múltnak a saját, 1:00:6509-es pályacsúcsát, miután az ötödik körét sikerült 1:00:5678-cal teljesítenie.
Ez azonban még csak a kezdet, egyfajta bemelegítés volt. A top 12-es küzdelmek során összerakott 1:00.0658-as körével ugyanis közel fél másodpercet javított a tavalyi rekordján.
Gyártókat tekintve az első hat sorban hét Chevrolet-t és öt Hondát üdvözölhetünk, utóbbiak legmagasabban rangsorolt versenyzőjében Hunter-Reay-t tisztelhetjük a hatodik helyen.
A kvalifikáció legjobb újonca Max Chilton lett, aki a 17. pozícióból várhatja a rajtot.
képek: IndyCar

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough