Hinchcliffe külső szemlélőként nyomozza a saját balesetét

Hinchcliffe külső szemlélőként nyomozza a saját balesetét

Amikor tavaly májusban nyilvánosságot láttak a sérüléseinek részletei, sokan egy lyukas garast sem tettek volna arra, hogy James Hinchcliffe valaha is visszatér imádott versenyautója volánja mögé.

A 29 éves pilóta azonban nevetve fityiszt mutatott a halálnak, négy hónappal a borzalmas balesete után már teszelt, elmondása szerint ma fittebb, mint valaha és a célja nem más, mint megnyerni a 100. Indianapolis 500-at – ‘ha lúd, akkor legyen kövér’ alapon pedig az IndyCar 2016-os bajnoki címétől sem ugrana messzire.



hirdetés


A tavaly májusi események azonban továbbra sem hagyják nyugodni.

“Egyfajta rögeszmés kíváncsiság van bennem a balesetet illetően, mivel egyáltalán nincs róla semmi emlékem” – nyilatkozta a kanadai versenyző az IndyCar múlt heti, a Phoenix International Raceway-en rendezett tesztjének sajtótájékoztatóján. “Számomra ez egy szuper bizarr helyzet, egyik pillanatban még a versenyautómat vezettem, végeztem a munkámat és minden a lehető legnagyobb rendben volt, majd a következő pillanatban már az intenzív osztályon ébredtem fel lélegeztető és más létfenntartó gépekre kötve, miközben fogalmam sem volt, hogy kerültem oda.”

Mint ismeretes, Hinchcliffe tavaly május 18-án, az Indianapolis 500 egyik edzésén szenvedett horrorisztikus balesetet, aminek során a #5 Dallara-Honda felfüggesztésének egy darabja keresztülfúródott mindkét lábán és végül a medencéjében állt meg, szétroncsolva többek között egy combartériát is. Ez utóbbi miatt a kanadai már az eset helyszínén kritikus mennyiségű vért vesztett, és csak az IndyCar biztonsági csapata gyors reakciójának köszönhető, hogy nem vesztette életét már a helyszínen.

A későbbiek folyamán az is kiderült, hogy az incidenst az életveszélyes hasi és lábsérülések mellett a Schmidt Peterson Motorsports pilótájának nyaka is csúnyán megsínylette. Hinchcliffe számára azonban a legdurvábbnak az agyrázkódása miatti, máig fennálló emlékezetkiesés számít, aminek révén az égvilágon semmire sem emlékszik a balesetből.

“Nyilvánvalóan nagyon súlyos sérüléseket szereztem, de azokról semmilyen emlékkel nem rendelkezem, így rendesen rápörögtem arra, hogy megtudjam, mi történt velem, hogyan tudtak az orvosok megmenteni, hogyan szabadítottak ki a biztonságis srácok az autómból. Jobb híján tehát szó szerint végiginterjúvoltam mindenkit, aki érintett volt aznap, hogy első kézből tudjam meg, mi történt. Azt hiszem, ez könnyebb volt számomra abban az értelemben, hogy nincsenek emlékeim az egészről, kíváncsi voltam rá, hogy mi történt. Kikérdeztem a sebészemet, a biztonsági csapat tagjait, a kórházi dolgozókat, a barátaimat, a családomat, a többi versenyzőt, lényegében mindenkit arról, hogy milyen volt számukra az nap. Ezután már képes voltam arra, hogy összerakjam a darabkákat és megértsem a sztorit mindazokból az információkból, amelyeket másoktól szereztem.”

photo37.jpg

Hinchcliffe Timothy H. Pohlman traumasebész társaságában, aki visszahozta őt a biztos halálból 

 

Abban, hogy a négyszeres IndyCar futamgyőztes egyáltalán élve eljutott a sürgősségire, számos ember szakértelme és lélekjelenléte játszott szerepet. Kezdve a Holmatro Safety Team-mel, amelynek tagjai egy merőben új válsághelyzettel találták szembe magukat, lévén nem létezik protokoll egy autójában felnyársalt versenyző kiszabadítására, egészen a mentősökig, akik a szokásos eljárást megkerülve kihagyták a pálya orvosi központját és egyenesen a kórházba siettek vele.

Az út alatt a sérült pilóta közel 12 liternek megfelelő mennyiségű vért és folyadékot kapott, ami jól személtette a helyzet súlyosságát, tekintve, hogy átlagosan 5 liter vér kering egy ember testében.

“Ez úgy lehetséges, hogy már akkor elkezdték pótolni, amikor a sebek teljesen nyíltak voltak” – magyarázta Hinchcliffe, aki minden apró részletről alaposan kifaggatta az egészségügyi személyzetet. “Kaptam a friss vért, de ezzel egy időben el is veszítettem. A mentőben nem kizárólag vért adtak, mivel ott nem igazán tartanak ekkora mennyiséget, hanem egyéb folyadékot. Ez azért fontos, mert a vérnyomást szinten kell tartani és biztosítani a szervek működését. Még akkor is, ha sok vért veszítesz, muszáj folyadékot pumpálni az erekbe, hogy az életfunkciók jól működjenek. Szóval először sóoldatot kaptam, majd amikor beértünk a kórházba, akkor szívmonitorra kerültem és elkezdtek tiszta vért adni.”

>>>>>>>> Hétköznapi hősök – Az IndyCar és az NHRA utazó őrangyalai

Hinchcliffe az elmúlt hónapok során többször ellátogatott abba az indianapolisi kórházba, ahol a baleset után kilenc napot töltött el. Végigjárta az összes szobát, ahol ez idő alatt megfordult és rengeteget beszélgetett azzal a sebésszel, akinek többek között az életét köszönheti. Az egyik ilyen találkozó alkalmával pedig a szakember valami igazán hátborzongatót mesélt neki.

“Amikor a sürgősségiről a műtő felé tartottak velem, hirtelen nem találták a pulzusom. A sebészem elmondta, ekkor ő maga sem gondolta, hogy képesek lesznek engem visszahozni. Ha egy olyan tapasztalt fickó, mint ő, akiben nyilvánvalóan megvan a magába és képességeibe vetett hit, ilyet mond, azt nagyon kijózanító hallani… hogy tényleg ennyire közel voltam hozzá…”

Mihelyst csak engedélyt kapott rá, a fiatal kanadai azonnal visszatért a pályára. Eleinte csak a pitben figyelt és részt vett a csapaton belüli megbeszéléseken, a fordulópontot azonban kétségkívül az a nap hozta el, amikor újra beülhetett a versenygépe volánja mögé.

Erre szeptemberben, alig négy hónappal a kis híján végzetes kimenetelű baleset után került sor, méghozzá az egyik kedvenc pályájának számító, az IndyCar naptárában idén visszatérő Road Americán.

“Először egy kicsit idegennek hatott. Majdhogynem úgy éreztem, mintha nem is az én autómban ülnék, hanem inkább valaki máséban. Amikor azonban a pályán felvettem a tempót, már olyan volt, mint a bicajozás. Minden nagyon gyorsan visszajött.”

Abban, hogy Hinchcliffe továbbra is köztünk lehet, mi több, pályafutása hatodik IndyCar szezonjára készülhet nagyon sok embernek szerepe van, a versenyző pedig tudja, hogy soha nem lesz képes eléggé megköszönni ezt.

“A lista, akinek örökké hálás leszek, nagyon hosszú. A [Holmatro Safety Team tagjai] a pillanat tört része alatt cselekedtek, hihetetlen emberek leírhatatlan munkát végeztek. Aztán ott voltak az orvosok és a nővérek, akik lényegében belülről kifelé haladva újra összeraktak, valamint azok is, akik a rehabilitáció során segítettek. Nincs olyan személy, akinek nagyobb szerepe lett volna a felépülésemben, mint másoknak, rengetegen vannak, akik nélkül ma nem lennék itt.”

 

 

 képek: IndyCar Media

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy