A BHA szövetségre lép az Andretti Autosporttal – FRISSÍTVE

A BHA szövetségre lép az Andretti Autosporttal – FRISSÍTVE

A Michael Andretti tulajdonában lévő gárda hivatalos sajtóközleményben jelentette be, hogy egyesíti erejét a Bryan Herta Autosporttal.

Az Andretti Autosport negyedik autójának sorsa már huzamosabb ideje a levegőben lóg, miután az elmúlt hónapok próbálkozásai ellenére sem sikerült a versenyeztetéséhez szükséges összeget előteremteni.

Az AA már 2015-ben is csak nagy nehézségek árán, de akkor sem az összes futamon tudta indítani a 25-ös számú Dallara-Hondát, így a csapat csak három teljes szezonos autóval képviselte magát Ryan Hunter-Reay 28-as, Marco Andretti 27-es és Carlos Munoz 26-os gépe mellett.

A 25-öst tavaly két futam erejéig Simona de Silvestro, majd a két indianapolisi fordulón Justin Wilson vezette. Júniusban a csapat végül bejelentette, hogy utóbbi brit a milwaukee-i versenytől kezdve végig maradhat az autó volánja mögött. Az eredeti tervek szerint Wilson – többek között a Honda hátszelével – 2016-ban már a teljes idényt végigversenyezhette volna Andrettiékkel, azonban a Pocono Raceway-en történt, végzetes kimenetelű balesete mindent felülírt.

Az Andretti Autosport – amely kapcsán tavaly nyár végén röppentek fel olyan pletykák, miszerint a csapat a csőd szélén táncol – az utóbbi hónapokban mindent bevetett a bevételnövelés érdekében. Ezek közül a leglátványosabbnak az a január végi aukció bizonyult, amelynek során Hunter-Reay #28 Dallara-Hondáját próbálták elárverezni – három évvel annak forgalomból kivonása előtt. Az ajánlat azonban nem volt túl kecsegtető, hiszen a legmagasabb licit sem érte el a minimális eladási értékhatárt, így a 2014-es Indy 500 győztes kasztni végül nem kelt el.

Mindeközben a Bryan Herta Autosport táján sem alakultak jól a dolgok. A csapatvezető még tavaly év végén is arról beszélt, hogy potenciális, új szponzorok érkezhetnek a BHA-hoz, egy ideig pedig még az is felmerült, hogy akár egy második, teljes szezonos autót is indítanának.

Néhány héttel ezelőtt azonban a kolumbiai sajtóban felröppent egy hír, miszerint a BHA 2015-ös újonca, egyben egyetlen pilótája, Gabby Chaves – akinek úgy tűnt, idénre is biztos helye van a csapatnál – egyik szponzora nem tartotta be addigi ígéretét, ami cirka 4 millió dollárnyi kiesést jelentett a csapat számára. Ebből pedig nem nehéz kitalálni, hogy a BHA-nak már nem, hogy két, de egy full idényes autóra való büdzséje sem maradt.

Ezen problémák vezettek végül odáig, hogy a magánéletben is jó barátságban lévő csapatvezetők úgy döntöttek, összerakják amijük van. Az újdonsült partnerkapcsolat értelmében az Andretti Autosport negyedik gépeként az eddig a BHA-t szolgáló 98-as számú Dallara-Hondát indítják majd. Herta nem lesz társtulajdonos, de aktívan ki fogja venni a részét az autó körüli munkából mint versenystratéga, valamint vezetéstechnikai tanácsadóként is jelen lesz. A pénzügyi hátteret a BHA még meglévő támogatói, valamint Andrettiék szponzorai biztosítják.

„Nagyszerű lesz” – kommentálta a hírt Herta a RACER-nek. „A hét elején felhívtam Mike-ot, mint barát és mondtam neki, hogy szenvedünk, erre ő azt válaszolta, hogy ismeri ezt az érzést. Elkezdtünk beszélgetni, majd repülőre pattantam Indianapolisba. Pár nap alatt összeállt az egész.”

Herta, aki 2003-2006 között az Andretti Greeen Racingnél versenyzett, nem csak a hűséges támogatóit, de még az eddigi alkalmazottait is maga mellett tudhatja.

„Amikor a lehetőség megadatott számunkra, hogy erősítsük a szervezetünket és egyesüljünk az egyik legsikeresebb csapattal, nevekkel a sportban, nem is gondolkodtunk. Különösen büszke vagyok arra, hogy amit a BHA munkatársaival felépítettünk továbbra is érintetlen marad és az Andretti Autosportnak is részévé válik.”

Andretti elmondása szerint a BHA-tól átvett dolgozók a már folyamatban lévő munkák során kapnak szerepet, tehát nem szükségszerűen a 98-as autóra korlátozódik majd a feladatuk.

Az már eleve kiábrándító, hogy egy teljes értékű IndyCar csapattól ismét elbúcsúzhatunk, de a hír mégis Gabby Chaves oldaláról nézve a legkilátástalanabb, akinek jelenleg elég kicsi az esélye arra, hogy megtarthatja az ülését.

„Még nem mondtam le Gabby-ról” – jelenetette ki Herta. „Úgy érzem, van még befejezetlen ügyünk és ő egy nagyszerű kölyök.”

A hivatalosan #98 Andretti Herta Autosport with Curb-Agajanian névre hallgató autóban lehetőséget kapó versenyző kilétét a későbbiekben ismertetik.

Andrettiék egy ötödik autót is terveznek indítani a május 29-én esedékes Indianapolis 500-on, de annak volánja mögé biztosan nem Kurt Busch fog beülni.

„Azt mondta, idén nem akar indulni” – mondta Andretti, ami egy kicsit érdekes annak fényében, hogy a 2014-es Indy 500 legjobb újonca néhány nappal ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy minden nyitott.

„Nem mostanában, de már beszéltünk róla Michaellel” – mondta Daytonában Busch. „Nincs annyi olaj a tűzön, mint 2014-ben, de a 100. Indianapolis 500 nagyon különleges lesz, a részesének lenni nagyszerű volna. Nem igazán van kőbe vésett határidőm arra, hogy döntést hozzak. A május elseje persze már túl késő lenne ahhoz, hogy összehozzunk valamit, de például 2014-ben március végén állapodtunk meg [Andrettiékkel] szóval még mindig van idő.”