Max Chiltont megdöbbentette az IndyCar légköre

Max Chiltont megdöbbentette az IndyCar légköre

A Chip Ganassi Racing újonca az elmúlt egy hét alatt már kétszer is pályára vihette az idei munkaeszközeként szolgáló #8 Dallara-Chevy-t; először a Sonoma Raceway-en, majd pár napra rá a fontanai Auto Club Speedway oválján rendezett teszten.

„Elég hátborzongató, hogy mennyire barátságos itt mindenki” – mondta Chilton az IndyCar szerdai telekonferenciáján. „Azt értem, hogy a csapatok miért ilyen kedvesek, de ami a versenyzőket illeti…. én nem ehhez szoktam hozzá. Jól kijönnek egymással és néhánnyal még egyfajta baráti viszonyba is kerülhetsz. Mindenki az IndyCarban, még az Indy Lights-ban is, sőt, a teljes Mazda Road to Indy programban rendkívül barátságos. Eltartott egy ideig, mire feldolgoztam fejben, hogy itt a riválisok a pályán egyben a legjobb spanok is azon kívül.”

A 24 éves brit igazán impozáns csapattársak – a négyszeres IndyCar bajnok, egyben a 2008-as Indianapolis 500 győztes Scott Dixon, a 2004-es IRL szezon és a 2013-as Indy 500 legjobbja, Tony Kanaan, valamint az egyszeres IndyCar futamgyőztes Charlie Kimball – mellett ejtheti meg IndyCar debütálását idén.

„Tony, Scott és Charlie szintén nagyon kedvesek velem. Scott négyszeres bajnok, de ők mindannyian hajlandóak segíteni nekem annyit, amennyi csak szükséges, tanácsokkal és ötletekkel látnak el. Tony még arra is képes volt, hogy Los Angelesből múlt szombaton eljöjjön Fontananába a tesztemre csak azért, hogy nyolc kört megtegyen az autómmal. Ennek tudatában sokkal konfortosabban éreztem magamat a pályán. Elképesztő, hogy máris ilyen csapattársaim vannak.”

A teszten természetesen a visszavonulása óta a CGR-nél, mint tanácsadóként tevékenykedő négyszeres IndyCar bajnok és háromszoros Indianapolis 500 győztes Dario Franchitti is jelen volt.

„Scott és TK mindketten említették nekem, hogy milyen sokat tanultak, mennyi információt szereztek Dariótól, még annak ellenére is, hogy ők is ugyanannyi tapasztalattal rendelkeznek. Nyilvánvalóan megosztasz dolgokat a csapattársaddal, de nem mindent. Biztos voltak olyan információk, amelyeket aktív versenyzőként Dario visszatartott, mondván ‘Ó, hát ebből nekem előnyöm származik’. Most viszont a pilótákkal dolgozik, akik rengeteget tanultak tőle. Hogy ő itt van és titkos tippekkel lát el bennünket, az óriási segítség. Dario egy őszinte, rendes srác. Okkal van itt, imádja ezt a sportot és igen, azt hiszem az is komoly szerepet játszik, hogy hiányzik neki a versenyzés. Ezért szeret visszajönni a pályára és remélhetőleg segít majd egy honfitársának, hogy megpróbálhassa lemásolni azt, amit ő véghez vitt.”

Nemrég a Team Penske-s Simon Pagenaud nyilatkozott arról, hogy az újgenerációs aero kit miatt minden eddiginél több leszorítóerővel kell a pilótáknak megbirkózniuk, aminek révén az autók rendkívül nehezen vezethetővé váltak. Chilton azonban a sonomai road-on teljesített tesztjét követően elégedetten nyilatkozott új munkaeszközéről.

„Elképesztő egy csomag. Előre látható volt, hogy az autó jól teljesít a kanyarokban, de a teszt végül mégis minden várakozásomat felülmúlta. Megnehezítette a dolgomat, hogy addig egyáltalán nem ismertem a Sonoma Raceway-t, ahol először vezettem az autót. Ez az egyik legtrükkösebb pálya a naptárban, de gyorsan megtaláltam a sebességet és délután már 25-28 körös etapokat mentem, hogy lássuk milyen az abroncskopás. Szinte teljesen úgy zajlott, ahogyan a Forma-1-ben megszoktam, a gumikopás nagy, de amíg tudatosan vezetsz és ellenőrzés alatt tartod, akkor megtalálod a módját annak, hogy meghosszabbítsd az abroncsok életét.”

A brit azonban ismét nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a célja továbbra is a Forma-1-be való visszatérés.

„Az egyik dolog, amit azóta megtanultam, hogy tavaly februárban idejöttem Amerikába az Indy Lights miatt, az az, hogy soha nem tudhatod merre sodor az élet. Pontosan emlékszem ugyanis, hogy régen azt mondtam, soha nem versenyeznék az IndyCarban, erre tessék, itt vagyok egy teljes szezonra a Chip Ganassi Racingnél. Ha elképesztően jól teljesítenék itt, akkor az lehetőséget adhatna arra, hogy visszajussak az F1-be. Azonnal belevágnék újra, mert mindig is az F1 volt az álmom és úgy érzem, maradt még ott pár befejezetlen ügyem.”

Chilton arról is szót ejtett még, hogy az egyik alapvető különbség az F1 és az IndyCar között a biztonsági követelmények terén mutatkozik meg.

„Ami az autókat illeti, azok ugyanolyan biztonságosak, mint az F1-ben. Néhány pályát elnézve viszont arra gondolsz, hogy ez a világ többi részén, vagy legalábbis Európában nem történhetne meg. Véleményem szerint egyes pályákon nem ugyanazok a biztonsági követelmények érvényesülnek. Határozottan úgy gondolom, hogy  pár helyszín esetében Charlie Whiting azt mondaná, ezt és ezt meg kell változtatni. Beszéltem pár olyan versenyzővel, akik már évek óta itt vezetnek és ők is azt mondták, ‘Igen, már évek óta látjuk ezt, de egyszerűen nem mutatnak érdeklődést arra, hogy változtassanak.”

Van, amiben az F1 és van, amiben az IndyCar a jobb.

„Szerintem néhány pályát meg kell vizsgálni a biztonság szempontjából. Ettől eltekintve az IndyCar nagyon jó, véleményem szerint határozottan jobban szervezett, mint más sportok, ha a versenyzők összetartásáról, meghallgatásukról van szó. Ez egy nyilvánvalóan szoros közeg, szorosabb, mint a Forma-1-es paddock. Az F1-ben néha hallasz valamit valakin keresztül, az IndyCarban viszont mindenkit tájékoztatnak és arra is időt szánnak, hogy átbeszéljék a dolgokat. A Forma-1 a motorsport csúcsa, minden, amit csinálnak elsőrangú, de végül mindig kiderül, hogy senki sem tökéletes. Vannak olyan dolgok, amiben az IndyCar a jobb.”