Simon Pagenaud a szervó bevezetését szorgalmazza

A Team Penske franciája szerint a frissített aero kitek által generált, nagyobb leszorítóerő jelentős fizikai kihívás elé állíthatja a versenyzőket idén.

A 2016-os szezonra az IndyCarban szereplő mindkét gyártó, azaz a Honda és a Chevrolet is komoly módosításokat eszközölt az aero kitjeik terén.

Előbbi japánok a széria különleges engedélyével, az érvényben lévő szabályozásokon felül hajthattak végre fejlesztéseket az aerodinamikai csomagjukon, hogy ezáltal áthidalják az amerikai ellenfelükkel szemben, tavaly tapasztalt lemaradásukat. A konkurens Chevy-re ugyan nem vonatkozott az ezt lehetővé tevő 9.3-as regula, ennek ellenére viszont ők is számottevő változtatások alá vetették az elemeiket.

Az eddigi tesztek alapján, a frissítéseknek köszönhetően mindkét gyártó autóinál jelentős növekedés tapasztalható a leszorítóerő terén, ami egyszerre pozitív és negatív fejlemény is.

“Határozottan élvezetesebb most a vezetés, kicsit olyan, mint egy videójáték” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak Simon Pagenaud a Chevy február 10-ei, sonomai tesztjén. “Ugyanakkor nem hiszem, hogy létezik még olyan autó, ami több oldalirányú G-erőt generál, mint az IndyCaré most.”

Évek óta visszatérő témának számít a szérián belül a szervókormány bevezetése, amit a NASCAR-ban, valamint a Forma-1-ben már régóta alkalmaznak a kormányzási erő csökkentésére, az IndyCarban szereplő pilóták dolgát azonban máig nem segíti ez a megoldás. Az eszköz mellett már számos versenyző – beleértve Tony Kanaan-t is – kampányolt, mondván általa ütközések esetén jelentősen csökkenne a kézsérülések esélye.

Szervó-kérdében Pagenaud egészen a tavalyi évig az ellentábort képviselte, az aero kitek érkezésével azonban megváltozott a véleménye.

“Nem rajongtam érte 2012 és 2014 között, de most már abszolút úgy gondolom, hogy jól jönne, mivel szerintem elérkeztünk arra a pontra, ahol már biztonsági aggályok merülhetnek fel.”

A 31 éves franciát meglepte, hogy fizikálisan mennyivel nehezebb a frissített aero kittel felszerelt autót vezetni a tavalyi verzióhoz viszonyítva.

“Örülök, hogy olyan sokat edzettem a télen, de néhány másik srác és az újoncok számára nehéz lesz teljesíteni egy komplett versenytávot, különösen a rövid oválokon. Szóval azt hiszem, ez már a biztonságot érintő probléma is. A G-erők évről-évre nőnek, mostanra pedig elérkeztünk oda, hogy már Popeye fogja megnyerni a futamokat.”

Pagenaud elárulta, mindez arra kényszeríti a versenyzőket, hogy változtassanak a vezetési stílusukon.

“Bármilyen korlátok is merülnek fel, muszáj alkalmazkodnod hozzá, de egy kicsit sajnálatos, hogy ez rengeteget elvesz a vezetés finomságából. Sokkal agrsszívebbnek kell lennünk a fékezési pontokkal, hogy milyen keményen fékezünk, majd milyen hamar nyomjuk neki a gázt. Ez nyilvánvalóan megváltoztatja a vezetés természetét. 2012-höz, az autóval futott első évünkhöz képest sokkal, de sokkal másabb lett.”

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy