Újabb összefogás az IndyCar bostoni futama ellen

Alig két hónappal azután, hogy sikerült lekenyerezni az egyik bostoni lakónegyed lázadozó közösségét, máris újabb kezdeményezés jött létre a város utcáira kiírt IndyCar futam lefújására.

A szeptember 4-én rendezendő Grand Prix of Boston körüli politikai szappanopera már eddig is a Benny Hill Show főcímzenéjéért kiáltott, de úgy tűnik, még mindig van hová fokozni.

Az elmúlt, alig több, mint négy hónap alatt nem telt el úgy egy hét, hogy a bostoni futam ne került volna be a sajtóba: volt szó fenyegetőző, majd lekenyerezett helyi lakosokról, korrupciógyanús városvezetésről, akadékoskodó állami ügynökségekről, továbbá olyan amatőr fiaskókról, amikre csak az IndyCarban lehet példa.

December 18-án végül bejelentették, hogy a magyar névadó szponzorral bíró GP of Bostonban érintettek (a promóteri tisztséget ellátó Boston Grand Prix /BGP/, a utak használatáért felelős massachusettsi állami ügynökségek, a városvezetés, valamint maga az IndyCar) egy részletes szándéknyilatkozatot írt alá, amelyben a BGP írásba adta, maguk finanszírozzák a teljes eseményt, ezzel biztosítva, hogy a bostoni adófizetőknek egy centjébe sem fog fájni a verseny.

A legutóbbi fejlemény pedig, hogy helyi lakosok létrehozták a Coalition Against IndyCar Boston (Összefogás a bostoni IndyCar ellen) nevű csoportot, amelynek nem meglepő módon a futam eltörlése az elsődleges célja. A CAIB olyannyira komolyan veszi magát, hogy már egy weboldalt is létrehoztak, amelyen ismertetik aggályaikat, azokat megtámogató linkeket helyeztek el és még aláírásgyűjtésre is biztatják a velük egyetértő polgárokat.

A noindycarboston.org cím alatt megtalálható site-on a csoport által Boston polgármesterének, Martin J Walsh-nak írt levelük is elolvasható.

“Hozzávetőlegesen 4000-8000 ember él és dolgozik a verseny területén, vagy annak közvetlen közelében. [..] Hallottuk, hogy számos polgár a futam eltörlését akarja, mivel az az érvényben lévő törvényekbe és szabályozásokba ütközik, beleértve a közutakon történő versenyzésre vonatkozó tilalmat. A városnak nincs meg a jogköre arra, hogy 2.2 mérföldnyi útszakaszt elzárjanak a polgárok elől egy privát, profitorientált kereskedelmi jogalany kedvéért. A [verseny] továbbá a hatályos környezetvédelmi törvényekbe ütközik, nem történtek meg a közmeghallgatások és a nyilvánosnak számító információkat sem ismertették.”

Az útlezárások – amelyek nagyon forgalmas szakaszokat érintenek – a CAIB szerint beláthatatlan következményekkel járnának, pláne azt figyelembe véve, hogy a szóban forgó hétvége általánosságban véve is rendkívül zsúfolt a tanévkezdésre a városba érkező több tízezer diák és kísérete miatt.

A csoport ráadásul úgy véli, az IndyCar miatti elterelő korlátozások révén vészhelyzet esetén a mentő- és tűzoltóautók csak kerülőúton tudnának megközelíteni több körzetet is.

A környezetvédelmi kérdés az ideiglenes utcai pálya vonalvezetése által érintett Cypher Streetre irányul, amely alatt magas besorolási osztályba tartozó, veszélyes hulladékot tárolnak. Ebből adódóan azon munkálatok elvégzése, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az IndyCar autók fogadására alkalmassá tehessék az utakat (kátyúk kijavítása, csatornafedelek rögzítése stb.) csakis a területileg illetékes környezetvédelmi ügynökség (EPA) jóváhagyásával lehetnének végrehajthatóak. A problémáról a városvezetés és az IndyCar eddig egyaránt mélyen hallgatott, így arról is, hogy egy ilyen engedély kiadására vonatkozó kérelem elbírálása a benyújtásától számítva akár hosszú évekig elhúzódhat.

Ami pedig a közmeghallgatásokat illeti, a város, az érintett állami ügynökségek és a Boston Grand Prix által decemberben szignózott szándéknyilatkozatban többek között az is szerepel, hogy a BGP havi rendszerességgel köteles a helyi lakosok, valamint a verseny által érintett vállalkozók számára nyilvános fórumot tartani.

Erre a CAIB szerint még egyszer sem került sor, a BGP azonban ezt azonnal cáfolta.

“A Grand Prix of Boston a szándéknyilatkozatában arról biztosított, hogy az adófizetők dollárjai nem lesznek felhasználva” – áll a szervezet sajtóközleményében. “Nem tudom, mi mást kellene még tennünk, vagy mondanunk. Továbbra is találkozunk a lakosokkal, vállalkozókkal, lakóközösségekkel és szó szerint mindenkivel, aki információt kér tőlünk. A weblapunkon van egy közösségi menü, ahol minden csoportosulást felsorolunk, akikkel már beszéltünk. Minden esetben szívesen vettük a javaslatokat, a közösség, a város és az állami ügynökségekre hallgatva az útvonalon is változtattunk. A Walsh polgármesternek szóló levél számos pontja tehát nem fedi a valóságot. Már bemutattuk a terveinket és információkat adtunk közvetlenül a közösségnek, így azok az állítások teljes mértékben alaptalanok. “

A reakcióval Walsh hivatala sem maradt adós:

“A polgármester áttanulmányozza a levelet és az irodája boldogan találkozik a közösségi csoportokkal, hogy a Bostonba érkező Grand Prix-ről beszéljen. Mr. Walsh továbbra is biztos abban, hogy az esemény jó hatással lesz a városra és látogatókat vonz majd. Az IndyCarral már letisztázásra került, hogy a közösség elköteleződése a kulcsa a folyamat előrehaladásának.”

A bostoni verseny iránti ellenszenv egyik fő oka a Walsh szívügyének tekintett, de végül elbukott 2024-es olimpiai pályázat, amelyet szintén jelentős helyi ellenállás övezett, mondván jogtalanul játszadoztak az adófizetők pénzével.

Egyes hírek szerint magáért az IndyCar futamért is azért lobbizott annyira a városvezetés, hogy ezzel mutassák meg, képesek egy nagy horderejű sporteseményt lebonyolítani, ami reményeik szerint megnyitotta volna a befektetők pénztárcáját az ötkarikás játékokra. Az olimpiai pályázat elbukása után később több törvénytelenségre, mi több, korrupciógyanúra derült fény, ami csak még tovább fokozta a versenyellenes hangulatot. Walsh-nak azonban most már nem maradt más választása, mint a végletekig támogatni az eseményt, hiszen faramuci módon csak egy – ráadásul gazdasági értelemben véve sikerrel – megvalósult IndyCar futam garantálná politikai karrierjének jövőjét.

 

 

Előzmények:

A helyi lakosok a GP of Boston lefújását követelik 

Egyre több a visszásság az IndyCar bostoni versenye körül

A bostoni városvezetés trükközött az IndyCar szerződésekkel?

Magyar cég lesz az IndyCar bostoni versenyének névadó szponzora

A hivatalos verzióval ellentétben még nem kapott zöld utat a GP of Boston

Boston-saga: Már a 2018-ra tervezett IndyCar futammal is gondok vannak

Egy bostoni akadályt már sikeresen vett az IndyCar

A Grand Prix of Boston minden pénzt megér (?)

Bíróság előtt állt a Boston Grand Prix vezére 

GP of Boston: Az IndyCar lassan kifut az időből

 

 

 

kép: IndyCar Boston

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy