Kik rajonganak ma a NASCAR-ért?

Kik rajonganak ma a NASCAR-ért?

2014 végén már született egy poszt, amelyben az IndyCar és a NASCAR rajongótáborának összetételét boncolgattuk. Azóta viszont eltelt egy év, végeztek jó néhány új közvélemény-kutatást, így némiképp ápdételni kell a korábbi számadatokat, kiegészítve pár, eddig még szó nélkül hagyott érdekességgel.

Az alábbiakban legfőképpen a NASCAR Sprint Cup kerül terítékre, de amint új kimutatások látnak napvilágot más amerikai szériák – de legfőképpen az IndyCar – kapcsán, természetesen arról is külön szó esik majd.

 

 Akkor lássuk, miként alakultak a stock-car királykategóriájának demográfiai mutatói.

 

 
– 2015-ben a NASCAR drukkerek 40%-át tették ki nők, ami 3%-os növekedést jelent 2013-hoz képest. További bontásban a hölgyrajongók 44%-a kerül ki a kereskedelmi szempontból kiemelten fontos 18-44 éves korosztályból, 54%-uk pedig diplomával is rendelkezik. A többségük (21%) 45-54 év közötti.
A gyengébbik nem képviselői az IndyCarra is nagyobb figyelmet fordítanak: míg 2014-ben 28.2%-uk vallotta magát a széria rajongójának, addig tavaly ez az arány már 31%-ra nőtt. Érdekesség azonban, hogy a nők az NHRA rajongótáborában képviseltetik magukat a legkevésbé (27%), noha a hölgyversenyzők pont a drag szakágban értek el eddig leginkább kimagasló eredményeket. Hogy csak a legutóbbi példát említsük: a Pro Stock kategória bajnoki címét 2014-ben, majd 2015-ben is a mezőny egyetlen női pilótája, Erica Enders-Stevens szerezte meg. A 32 éves texasit az Autoweek olvasói az év autóversenyzőjének választották, az ESPN pedig a valaha volt legjobb pro stock pilótának titulálta.

– Összességében (a férfiakat is beleszámolva) a NASCAR szurkolók 47%-a sorolható be a 18-44 éves halmazba, a legtöbben pedig (22%) a 45-54 évesek között lelhetőek fel. 

– A 18 év alatti korosztály azonban csak 3%-ban képviselteti magát a NASCAR hűséges követői között.

– A jövőre nézve viszont biztatóan hat, hogy az új nézők kétszer akkora arányban kerülnek ki a 35 éven aluliak közül, mint az 55 felettiek halmazából.

– Az átlag amerikai NASCAR rajongó éves fizetése 40.000-75.000 dollár között mozog. 54%-uk bevétele pedig meghaladja az 50.000 dollárt.

– Az úgynevezett kisebbségeket tekintve jelentős növekedés volt megfigyelhető az elmúlt két évben: míg 2013-ban a latinok és az afro-amerikaiak csak 2-2%-ban képviseltették magukat, addig 2015-re ez az arány 9, illetve 8%-ra kúszott fel.

– A Nielsen Scarborough mérése szerint 2015-ben minden tizedik afro-amerikai az USA-ban megnézett legalább egy NASCAR versenyt.

A NASCAR közel hetven éves történelme során mindössze négy afro-amerikai versenyző rajtolt el a szervezet alá tartozó nemzeti bajnokságok valamelyikében. A legnagyobb eredményt az első fekete pilótának, Wendell Scottnak sikerült elérnie, miután 1963-ban megnyerte a jacksonville-i Grand National Series (mai Sprint Cup) futamot.
A hetvenes-nyolcvanas években, pár futam erejéig aztán felbukkant az Indy 500-at is megjárt Willy T. Ribbs de nem sok siker koronázta próbálkozásait (Dale Earnhardt viszont közvetve neki köszönheti karrierjét). Ribbs 2001-ben visszatért a harmadosztályt képező Trucks-ba, legjobb helyezéseként egy 13. pozíciót hozva Pikes Peak-en.
Próbálkozott még 1999-ben a Busch Series-ben (Xfinity), majd 2006-ban a Trucks-ban Bill Lester, de ő sem hagyott mély nyomokat maga után.
Manapság Bubba Wallace-nak lehet a legnagyobb sansza arra, hogy ő legyen a NASCAR csúcskategóriájának első, teljes szezonos fekete pilótája, ami jelentős hatással lehet a széria demográfiai adataira.
A 22 éves amerikai ötven évvel Scott sikere után, 2013-ban tudott győzelmet szerezni a NASCAR nemzeti porondján, miután megnyerte a Trucks martinsville-i futamát. A Drive for Diversity program által felkarolt Wallace 2014-ben további négyszer látta meg a kockás zászlót elsőként, összetettben pedig a harmadikként zárt. 2015-ben már a másodosztályú Xfinity-ben indult, ahol a tabella hetedik helyén fejezte be a szezont.

– A NASCAR futamok nézettsége 2014-2015-ben mintegy 30%-kal nőtt a spanyolajkú országokban.

– A 12-18 év közötti korosztályban megkérdezettek 61%-a szerint a NASCAR versenyek hossza az egyik legvisszatartóbb tényező abban, hogy élőben végignézzenek egyet. Az átlag Cup verseny közel 4 órás, ami tovább tart, mint egy baseball meccs.

– Az Egyesült Államokban minden harmadik ember követi valamilyen formában a NASCAR-t. Ez összesen 75 millió főt jelent.

– Minden negyedik NASCAR rajongó életében kiemelt szerepet játszik a vallás.

– Csak minden ötödik NASCAR szurkoló támogatja a fegyvertartás megszigorítására irányuló törekvéseket.

– Az átlagos NASCAR rajongó 7%-kal nagyobb eséllyel házasságpárti, mint az átlag amerikai polgár.

– Mindent egybevéve a NASCAR az NFL mögött a második helyen áll az USA-ban azon sportágak között, amelyek a legnagyobb befolyással bírnak a mindenkori popkultúrára.

– 2015-ben a 18-34 év közötti rajongók 79%-a saját bevallása szerint elsősorban az interneten keresztül értesült a NASCAR történéseiről.

– 91%-uk pedig -ha csak néhány alkalommal is -, de társalgott már kedvenc sportjáról a közösségi médiában.

– Évente mintegy 2 milliárd dollárt költenek az emberek NASCAR-ral kapcsolatos merchandise termékekre.

– Amiért igazán megéri szponzornak lenni: más sportágakhoz képest a NASCAR szurkolók háromszor akkora valószínűséggel vásárolnak olyan terméket, vagy szolgáltatást, amelyek összefüggésbe hozhatóak imádott sportjukkal.

– A rajongók 72%-a azonban csak olyan terméket vásárol, ami kapcsolódik kedvenc csapatához/pilótájához/versenypályájához stb.

– A szurkolók kétharmada nem sajnál akár komolyabb összeget is kiadni NASCAR-ral kapcsolatos dolgokért. 89%-uk úgy véli, ha egy adott terméken meglátják a NASCAR logóját, akkor biztosak lehetnek abban, hogy magas minőséget kapnak a pénzükért.

– És végül: a keményvonalas NASCAR rajongók 36%-a képes bármikor, fejből felsorolni a top 30-as Sprint Cup autókon szereplő összes szponzor nevét. Kivétel nélkül.

 

 

 forrás: forbes.com, Nielsen Scarborough

 kép: NASCAR Media