Létszámleépítés a KVSH Racingnél

Most már egyre biztosabb, hogy az IndyCar 2016-os mezőnye minimum egy teljes szezonos autóval kevesebbet fog számlálni.
A KVSH Racing társtulajdonosa, Kevin Kalkhoven decemberben, a RACER-nek adott interjújában ismerte el, hogy van valóságalapjuk azon pletykáknak, amelyek az autóik számának kényszeres redukálásáról szólnak. Az üzletember ekkor azonban még bizakodónak tűnt és úgy nyilatkozott, hogy folyamatosan tárgyalnak potenciális szponzorokkal, ugyanakkor azt sem mulasztotta el kihangsúlyozni, hogy csak egy olyan versenyzőben gondolkodnak, aki a pályán is képes eredményeket szállítani.
„Nem csak az ülés betöltése a tét. Teljes mértékben biztosak akarunk lenni abban, hogy megvan a nyerő kombinációnk, márpedig ha ez a felállás nem létezik, akkor csak egy autót fogunk indítani.”
Most, alig egy hónappal később azonban már szinte borítékolható, hogy a KVSH csak egyetlen, full idényes autóval tervez nekivágni a 2016-os évnek. Ebből adódóan a gárda máris létszámleépítésekre kényszerült, amelynek egyik áldozata a köztiszteletben álló mérnök, Bill Pappas lett.
A szakember a 2012-es és ’13-as szezont a Dale Coyne Racing kötelékében töltötte, ahol a tavaly augusztusban, a Pocono Raceway-en halálos balesetet szenvedett Justin Wilson versenymérnöke volt. 2014-ben Pappas az RLL Racinghez igazolt, majd az év végén a KVSH Racing szolgálataiba állt
A gárda megmaradó, #11 Dallara-Chevy-jének volánja mögött várhatóan idén is Sebastien Bourdais-t üdvözölhetjük, bár a hivatalos bejelentésre még nem került sor.
„Azt hiszem, a csapat rájön arra, hogy csak akkor kellene egy második autó, ha az összességében hozzá tudna tenni a programunkhoz” – nyilatkozta a francia versenyző a Motorsport.com-nak még tavaly ősszel. „Ha egy versenyző tapasztalatlan, vagy az összetört autók miatt túl sok plusz költséget okoz, akkor mi a haszna?”
Bourdais szavai minden valószínűség szerint akkori csapattársára, Stefano Colettire is utaltak, amit ugyanis a monacói tavaly művelt, az kritikán aluli volt. A hétszeres GP2 futamgyőztes csak egyetlen-egyszer, a GP of Indianapolison tudott a legjobb tízben végezni (8. lett), összességében pedig a teljes szezonos pilótákat tekintve a legutolsóként zárt, ráadásul úgy, hogy még a Schmidt Peteron Motorsports beugrója, Ryan Briscoe is előtte végzett a pontversenyben, noha az ausztrál csak nyolc futamon rajtolt el.
A korábbi hírek szerint a csapat több versenyzővel – köztük a Chip Ganassi Racingtől nemrég elengedett Sage Karammal – is tárgyalt, de ezen megbeszélések egyike sem materializálódott.
A KVSH Racing a májusi, 100. Indianapolis 500-on a teljes szezonos gépe mellett a PIRTEK Racinggel koprodukcióban küldi pályára a #61 Dallara-Chevy-t az újonc Matthew Brabhammel a volán mögött.
Nemrég napvilágot láttak olyan pletykák is, amelyek szerint a KVSH Racing idén Chevrolet-ről Hondára válthat, Kalkhoven azonban ezt cáfolta.
Az utóbbi hónapokban a CFH Racing, valamint a Chip Ganassi Racing is megerősítette, hogy anyagi problémák miatt lehet, 2016-ban meg kell válniuk egy teljes szezonos nevezésüktől, ahogyan az Andretti Autosport negyedik gépének sorsa is bizonytalan jelenleg.
Az IBJ augusztusban megjelent riportjában az egykori versenyző, jelenleg televíziós szakértőként tevékenykedő Derek Daly úgy nyilatkozott, hogy az IndyCar csapatok háromnegyedének pénzügyi helyzete instabilnak mondható, egy anonimitást kérő csapattulajdonos pedig odáig ment, hogy a gárdák fele egyenesen a csőd szélén táncol.
kép: IndyCar Media
.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough