A 15 legfurább trófea, amit a NASCAR-ban eddig átadtak

A 15 legfurább trófea, amit a NASCAR-ban eddig átadtak

A NASCAR versenyzés egyszerre ötvözi az autósportot, a showbusinesst és a hamisítatlan amerikai életérzést.

Ennek megfelelően a szervezet égisze alá tartozó bajnokságok (beleértve a regionális és nemzeti szériákat) nem szűkölködnek a drámákban, az olykor kreált balhékban és a hőskultuszban – ne menjünk messzebb csak a 2015-ös szezon végén visszavonult Jeff Gordon egy éven át tartó, egész USA-n átívelő búcsúpartijára. A NASCAR-nak azonban megvan a maga vicces oldala is, aminek sokszor pont a szponzorok ágyaznak meg.
A USAracing blogon nemrég már szó esett a támogatók óhajának megfelelően kipingált autófestések legdurvábbjairól, mint amilyen Mike Bliss rózsaszín, Kim Kardashian parfümjét reklámozó Chevy-je, vagy éppen a Cartoon Networkkel kapcsolatban állt csapatok gépei voltak.

A „nagy NASCAR-listák” sorozat legújabb felvonásában most a legfurcsább, győztesnek járó hivatalos, valamint szponzori trófeák következnek, de legyenek akármilyen kínosak, vagy éppen viccesek is, arra mérget vehetünk, hogy a friss tulajdonosaikat ez érdekelte a legkevésbé.

  

 

1. Homár (New Hampshire Motor Speedway)

Az a versenyző, aki nyerni tud a New Hampshire Motor Speedway-en, 2010 óta egy élő homárt is kap a trófea mellé. A kötelező fotók elkészülte után a helyi Makris Lobster and Steak House által felajánlott állatot sajnos utoléri a végzete, azaz megfőzik, a húsát pedig fagyasztva elküldik a győztes csapatának. A homár maradványai ezután egy preparátorhoz kerülnek, aki teljesen élethűvé alakítja, a kész művet pedig ajándékba elküldik a nyertes pilóta otthonába. 2015-ben ez a szerencsés versenyző a Team Penske alkalmazott Joey Logano lett.

 js15.jpg

 

2. Tengeri szivacs (Kansas Speedway)

A NASCAR Sprint Cup szupersztár Jimmie Johnson kapott egy stílszerű trófeát is a hivatalos kupa mellé, miután 2015. május 9-én megnyerte a Nickelodeon szponzorációja révén SpongeBob SquarePants 400-ra keresztelt versenyt a Kansas Speedway-en.
Mellékesen megjegyezzük, hogy a futam hivatalos logója is megért egy misét.

 zva.jpg

 
3. Gitár (Nashville Superspeedway)

Nashville, Tennessee, country zene, gitár. A helyi életérzéshez méltó trófea a 2009-es NASCAR Nationwide győztes Kyle Busch-ból is kihozta a rocksztárt.

cov15.jpg  

4. Tétre, helyre, befutóra (Kentucky Speedway)

Kentucky állam neve világviszonylatban egyet jelent a Kentucky Derby-vel. A helyiek pedig adnak az imázsra és még a NASCAR Sprint Cup itteni versenyének legjobbja is egy lófejet szimbolizáló trófeával gazdagodik.

A 2015-ös futamot a szezon végén a bajnoki címet is megszerző, egykoron még cukirózsaszín-szivárványos overált is bevállalt Kyle Busch nyerte. 

kbb.jpg 

5. A vadon nevében (Atlanta Motor Speedway I.)

A vadász, halász és kempingfelszereléseket, ajándéktárgyakat forgalmazó Bass Pro Shops 2003-2006 között volt az Atlanta Motor Speedway-en rendezendő NASCAR Cup futam főszponzora. A győztes versenyzők pedig ennek köszönhetően ilyen brutálisan jó trófeák mellett pózolhattak.

cov13.jpg

 

6. A Király szelleme (Memphis International Raceway)

1998 -2009 között a Trucks, 1999-től 2009-ig pedig a NASCAR Nationwide mezőnyét is vendégül látta a Memphis International Raceway. Ha pedig Memphis, akkor csakis Elvis Presley jöhet szóba. Még a trófeán is.

Itt például Carl Edwards örül a 2008-as Nationwide győzelmének.

cov14.jpg

  

7. A Matrjoska baba nyomdokain (Talladega Superspeedway)

Brad Keselowski a 2012-es, tavaszi talladegai verseny, az Aarons 499 után örülhetett ennek a valahol eszméletlenül jópofa trófeának.

 kes.jpg

 

8. Három az ijesztő csávó (Atlanta Motor Speedway II.)

Carl Edwards és trófeája az autóalkatrészeket forgalmazó Pep Boys nevével fémjelzett atlantai verseny megnyerése után.
A versenynek 2007-2009 között nevét adó cég márkajelzéseként elhíresült arcokat magán viselő díj saját creepypastáért kiált, amelyben a figurák egy viharos éjjelen megelevenedve kimásznak a szegény NASCAR versenyző trófeaszekrényéből hosszú végtagokat növesztve, mint Slender Man ….. Valahol ijesztőek a fazonok, na.

pbp.jpg

   

9. Texasi életstílus (Texas Motor Speedway)

Texas, azon belül is a Texas Motor Speedway elnöke, Eddie Gossage nagyon érti a marketinget. A pályán rendezett NASCAR – na és IndyCar – versenyekről nem is hiányozhatnak a cowboy kalapok, csizmák és fegyverek. Az alábbi fotón Tony Stewart örül a 2014 novemberi pole-jának, a poszt nyitóképén pedig a majdnem IndyCar-pilótává vált Jimmie Johnson a 2015-ös győzelmének – in Texas style.

 tss.jpg

 

10. Kékvérű trófea (Charlotte Motor Speedway)

A NASCAR már 2004-ben részt vett Spongyabob népszerűsítésében. Az ekkor még Lowe’s Motor Speedway névre hallgató pályán lezajlott verseny hivatalos elnevezése a rajzfilm egész estés változata után a SpongeBob SquarePants Movie 300 volt, a másodosztályt képező Nationwide Series győztes Mike Bliss pedig egy olyan trófeát vihetett haza, ami minden hercegnősdit játszó kislány vágyálma.

 nnss.jpg

   
11. Betonszörny (Dover International Speedway)

A Dover International Speedway nem véletlenül kapta a ‘Monster Mile’ becenevet. Az egymérföldes, nagy dőlésszögű, betonborítású ovál 2000 óta saját kabalával büszkélkedhet ‘Miles, the Monster’ képében, amely figura egy óriási szobor formájában is megcsodálható a pálya területén. Nem meglepő, hogy a győztesnek járó trófea is a Hulkra hajazó szörnyeteget ábrázolja.

A legtöbb doveri győzelemmel a hatszoros NASCAR Cup bajnok Jimmie Johnson rendelkezik. A 2015-ös, májusi versenyen aratott – szám szerint tizedik – sikerét követően még egy videóban is tisztelegtek előtte, mint Miles, a szörnyeteg végső leigázója. A sors iróniája azonban, hogy később Johnson reményei a hetedik bajnoki címre pont az év második doveri futamán, októberben foszlottak szét, miután csak a 36. helyen zárt, ami a Chase-ből való kiesést jelentette számára.

jj10.jpg

  
12. Ingaóra (Martinsville Speedway)

A Martinsville Speedway mindenkori legjobbja egy valódi, talpon álló ingaórát állíthat be a nappalija fő helyére. A tradíció egészen a hatvanas évekig vezethető vissza, amikor is a pálya alapítója, H. Clay Earles eltökélte, hogy valami egészen különleges trófea dukálna az ő felségterületén győzni tudó NASCAR versenyzőknek. A megvilágosodásért nem is kellett messzire mennie, csak úgy három mérföldnyire, ahol a Ridgeway Clocks óragyár főhadiszállása volt megtalálható. Az egyezség megköttetett, a többi pedig mára történelem. A legtöbb martinsville-i ingaórával – szám szerint tizenkettővel – Darrell Waltrip büszkélkedhet.

A 2003 óta, megszakítás nélkül, minden évben a NASCAR Cup legnépszerűbb versenyzőjének választott Dale Earnhardt Jr. nyerte a 2014-es, őszi martinsville-i futamot. Az így szerzett óra később természetesen kiemelt helyet kapott a pilóta otthonában is.

ear.jpg

 

13. A hódító (Bristol Motor Speedway)

A 0.533 mérföldes rövidovált az „Utolsó nagy kolosszeumként” is nevezik, így nem csoda, hogy a verseny győztese – legutóbb Joey Logano – is egy, a hódítókra emlékeztető trófeát vihetett haza.

jja.jpg

   

14. Like Toy Racers (Kansas Speedway)

A NASCAR főkategóriájának mindenkori pole pozíciósa egy játékautón kénytelen fogadni a gratulációkat Kansasben. A képen a 2015-ös Hollywood Casino 400 rajtelsője, Brad Keselowski.

 nss.jpg

             

15. Gigafogkefe (Atlanta Motor Speedway III.)

Az atlantai másfél mérföldes ovál harmadszor szerepel a listán, de hát mit lehet tenni, ha az itt rendezett NASCAR Cup verseny története szponzorok szempontjából ennyire sokszínű. 2014-ben például az Oral-B vállalta be a főtámogató szerepét, aminek hála a győztes Kasey Kahne-nek a hivatalos trófea mellett egy óriási fogkefével is pózolnia kellett a leintést követően.

kahne.jpg

 

  

 

  

 

 

képek: NASCAR Media, Atlanta Motor Speedway, Charlotte Motor Speedway, AP