Boston-saga: Már a 2018-ra tervezett IndyCar futammal is gondok vannak

A széria akkor sem dőlhet hátra, ha sikerül megoldani a jövő évi versennyel kapcsolatos problémákat.

November elején került nyilvánosságra az a barátibb hangvételű e-mail, amelyet Boston polgármesterének, Martin J. Walsh-nak jobbkeze, Patrick Brophy címzett a versenyt szervező nonprofit szervezet, a Boston Grand Prix (BGP) kereskedelmi igazgatójának, Jim Freudenbergnek. Ebben a levélben Brophy arról is szót ejtett, hogy felettese növekvő aggodalommal követi a jövő évi IndyCar verseny körüli történéseket, ezért azt szeretné, ha tizennégy napon belül sikerülne valamennyi akadályt elhárítani az érintett állami szervekkel, addig pedig lehetőleg ne kezdjék meg a jegyek értékesítését.

Mint ismeretes, a 2016. szeptember első hétvégéjére, vagyis az amerikai Munka Ünnepére kiírt bostoni futam körül számos visszásság látott napvilágot az utóbbi hetekben, hónapokban. Májusban jelentették be hivatalosan, hogy az IndyCar jövőre Boston utcáira látogat, az együttműködés pedig a város és a széria között öt évre szól. Mint később kiderült, a történet korántsem ekkora sikersztori egyelőre, lévén – az érintett felek korábbi állításával ellentétben – számos, kulcsfontosságú engedély hiányzik még ahhoz, hogy – az egyébként magyar névadó szponzorral bíró – Grand Prix of Boston valóban zöld utat kaphasson.

A versenyre kijelölt ideiglenes pálya által érintett útszakaszok használatáért felelős szervek jóváhagyása továbbra is várat magára, ahogyan a környezetvédelmi hatóság sem bólintott rá a Cypher Streeten szükséges munkálatokra, amely terület alatt mérgező anyagot tárolnak.

Mára az is nyilvánvalóvá vált, hogy az IndyCarral való megállapodást anélkül írta alá a város polgármestere, hogy előtte nem tájékoztatta arról a helyi lakosokat, holott ez – lévén az ő életterületüket is érinti az esemény – szükséges lépés lett volna.

A GP of Boston kapcsán a pénzügyi oldal jogosságát firtatók is hallatták a hangjukat. Ennek következtében a polgármesteri hivatal azon kezdett dolgozni, hogy módosítsák a városvezetés által elfogadott, időközben a kritikák kereszttüzébe került szerződést. Az IndyCar eredetileg vállalta, hogy a futammal kapcsolatos munkálatokat magánfinanszírozásból fedezik, az érintett utcák versenypályává alakításának, valamint a rendőrség, a tűzoltóság és mentőszolgálat kivezénylésének költségeit viszont Dél-Boston magára vállalta.
A kontraktus módosítása azt jelentené a széria számára, hogy maguknak kellene fedezni a fenti, egyes becslések szerint milliós nagyságrendű összegbe kerülő szolgáltatásokat is, noha egyáltalán nem ezt írták alá.

Mindeközben a poszt elején említett kéthetes időszak már bőven lejárt, Walsh azonban a Boston Herald erre vonatkozó kérdésére úgy reagált, ez a 14 nap egyfajta “nem hivatalos határidőnek” minősült és ő személy szerint rendkívül meg van elégedve az IndyCar és az állami hivatalok közötti tárgyalások előrehaladásával.
Hasonlóan nyilatkozott a Boston Grand Prix is, akik hivatalos úgy fogalmaztak, várhatóan nemsokára valamennyi hivatallal megállapodás születik. A helyi sajtó többször is megpróbálta megszólaltani a szóban forgó állami szerveket a témában, de ők valamennyi megkeresést elutasítottak.

Érdemes megjegyezni, hogy Walsh határtalan türelme és optimizmusa nem csak a jószívűségéből fakad, hiszen a Boston Magazine már júniusban felfedte, hogy a BGP tagjainak túlnyomó többsége a város részéről az ő egykori szakmai stábjából származik. Csak néhány példa: a BGP szóvivője, Kate Norton korábban Walsh sajtófőnöke volt, a szervezet konzultációs partnerének, a CK Strategies-nek vezetője, Chris Keohan 2013-ban a polgármesterségért folyó kampánya stratégájaként dolgozott, ahogyan a most már szintén az IndyCar bostoni ügyeit intézgető Dino Difonzio, Dan Passacantilli és Kenny Ryan is.

De térjünk vissza a verseny körüli szappanoperához, ami egy újabb, kissé kínosnak számító epizódhoz érkezett el.
A Grand Prix of Bostont az eredeti tervek szerint 2020-ig, a Munka Ünnepén, vagyis szeptember első hétvégéjén kívánják megrendezni. A legújabb fejlemény alapján viszont ha a 2016-os futam elől el is hárulnak az akadályok, még mindig lesz mitől fájnia a futamban érintett fejeknek.

Kiderült ugyanis, hogy a kongresszusi központ épülete – amely szintén érinti a verseny területét – már jó előre aláírt szerződéssel rendelkezik a 2018-as Munka Ünnepének időszakára, aminek értelmében egy nagyszabású marketingkonferenciának ad majd otthont. Az ennek megszervezését végző, bostoni HubSpot a hírek szerint a Massachusetts-i Kongresszusi Központ Hatóságának (MCCA) már be is fizette a mintegy 324.000 dollárnyi foglalót.

Az MCCA szóvivője, Rachel Weiss a Heraldnak úgy fogalmazott, hogy a HubSpot Inbound konferencia – amely tavaly több, mint 10000 embert vonzott – minden valószínűség szerint parkolópályára teszi majd az IndyCart, hacsak a verseny promóterei nem találnak másik időpontot, vagy helyszínt.

A GP of Boston rajt-célvonala a kongresszusi központ elé van kijelölve, ami jelentős útlezárásokat von maga után – konferencia viszont az épület teljes területére igényt tart.

Walsh szóvivője ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, a polgármesteri hivatal nem tudott róla, hogy a HubSpot már előzetesen megállapodott az MCCA-vel, erről az aprócska tényről csak akkor értesültek, amikor a minap a Herald újságírója erre direkt rákérdezett.

Az IndyCar hasonlóan reagált, mondván ők is meglepődtek a hír hallatán, mivel eddig nem tudtak arról, hogy létezne bárminemű olyan megállapodás a várossal, vagy az állami ügynökségekkel, amely befolyásolná a verseny dátumait az öt év során.

A HubSpot konferenciával való összeférhetetlenségre vonatkozó kérdésre Thomas E. Lee, a versenyt képviselő marketingügynökség, a 451 Marketing képviseletében csak ennyit reagált:

“A kellő időben foglalkozni fogunk ezzel, de jelenleg teljes figyelmünkkel a 2016-s Grand Prix of Boston sikerének biztosítására összpontosítunk.”

 

 

 

Előzmények:

 

A bostoni városvezetés trükközött az IndyCar szerződésekkel?

Magyar cég lesz az IndyCar bostoni versenyének névadó szponzora

A hivatalos verzióval ellentétben még nem kapott zöld utat a GP of Boston

Egyre több a visszásság az IndyCar bostoni versenye körül

A helyi lakosok a GP of Boston lefújását követelik 

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy