St. Petersburg 2020-ig hosszabbított az IndyCarral

A Grand Prix of St. Petersburg promótere a verseny dátumait is nyilvánosságra hozta 2018-cal bezárólag.
A Green Savoree Racing Promotions november 12-én kapta meg a végső jóváhagyást a város vezetésétől, így már semmi akadálya nincs annak, hogy az IndyCar mezőnye az elkövetkezendő években is összecsaphasson a floridai pályán.
Ezen bejelentés abból a szempontból nézve külön pozitív, hogy alig két hónapja még arról szóltak a hírek, hogy a városi tanács megkérdőjelezte a futam helyi gazdaságra gyakorolt hatását.
A verseny 2016-ban a megszokottnál két héttel korábbra, azaz március közepére kapott időpontot, aminek okaként a hónap második felében esedékes sebringi 12 órással, valamint a húsvéti hétvégével való dátumegyezés elkerülését jelölték meg, április első hétvégéje pedig az ideiglenes pálya vonalát érintő kulturális intézmények programsorozatával került volna fedésbe. Ennek kapcsán viszont a St. Pete-i politikai élet néhány tagja nyíltan nehezményezte, hogy a változtatási szándékról meglehetősen későn született döntés.
Talán ez is közrejátszott abban, hogy az érintett felek ezúttal már igyekeztek jó előre bebiztosítani magukat, aminek köszönhetően a bejelentés során a verseny elkövetkezendő három évi, pontos dátumait is ismertették.
Ennek megfelelően a GP of St. Pete 2016-ban március 11-13, 2017-ben március 9-12, 2018-ban pedig március 8-11-e között kerül lebonyolításra.
A Grand Prix of St. Petersburg 2003-ban debütált még a Champ Car naptárában, a folytatást illetően azonban a szervezők nem jutottak megegyezésre. 2005-ben azonban a rivális IRL által újra versenyautók vehették birtokukba az 1.8 mérföld hosszú utcai pályát, amely – végül Dan Wheldon győzelmével záruló – futam a széria fennállásának első nem oválon rendezett megmérettetése is volt.
A GP of St. Pete végül az egyike lett azon versenyeknek, amelyek a 2008-as, újra egységes IndyCar menetrendjében is helyet kaptak. A következő évtől kezdve – a 2010-es idényt leszámítva – szezonnyitóként szerepelt, bár a 2015-ös bajnokságban betöltött ezen szerepe csak azt követően hárult rá, hogy a brazíliavárosi futam törlésre került.
kép: IndyCar

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough