13 & 17

Az elmúlt években a blogon esett már szó a motorsportot övező különböző legendákról, átkokról, mi több, összeesküvés-elméletekről is.

  utolsó frissítés: 2017. szeptember 25.

  

Kiveséztük az Andretti családot Indianapolisban sújtó balszerencse-sorozatot, ami olyan terjedelmes listát tesz ki, hogy kétrészes posztra kellett bontani (1. , 2.). Megnéztük, miért is nem tudta mindmáig Smith vezetéknevű versenyző kvalifikálni magát az Indy 500-ra, körbejártuk az átok sújtotta Talladega Superspeedway-en történt olykor hátborzongató eseteket, volt egy kis mogyoróallergiánk és még az IMS-en rendezett ötszáz mérföldes viadal első győztesének kilétét is megkérdőjeleztük.

Vannak azonban olyanok, akik nem indián átkoktól, vagy épp a családnév béklyójától tartanak, hanem konkrét számoktól. A japánban rettegett 42-esről – vele együtt pedig egy szellemautóról is – már esett szó, úgyhogy most itt az ideje, hogy a popkutúrában sokkal inkább jelenlévő 13-ast, valamint annak olasz megfelelőjét, a 17-est is megpiszkáljuk.

 

 

Az 1973-as Indianapolis 500 harmadik helyezettje, Roger McCluskey karrierje során egyetlen alkalommal sem volt hajlandó megszállni 832-es számú hotelszobában. Vagy 607-esben. Vagy 715-ösben. Vagy 931-esben. A sort a végtelenségig lehetne folytatni, a lényeg, hogy az amerikai versenyző messziről került mindent, aminek köze volt a 13-as számhoz, márpedig a fenti példák számjegyeinek összege pontosan ezt adja ki.

A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Fernando Alonso szintén nincs jó barátságban a 13-assal, de ő McCluskey-val ellentében csak a konkrétan ezzel a számmal fémjelzett szállodaszobákat kerüli el messziről, azt viszont olyannyira, hogy állítólag még a csapatának tagjait is megkéri arra, a versenyhétvégéken lehetőleg ők se tengessék az éjszakákat a baljós jelzéssel ellátott ajtó mögött.

A NASCAR Grand National Series (a mai Cup elődje) 1962 és 63-as bajnoka, Joe Weatherly is igyekezett távol tartani magát ettől a prímszámtól, olyannyira, hogy amikor egyszer a 13. helyre kvalifikálta magát, külön kérvényezte a szervezettől, hogy rajtpozícióját inkább a 12a-val jelöljék. Hasonló megoldással élnek az Indianapolis 500-on – és a legtöbb IndyCar, valamint NASCAR futamon is – amelyen nem adják ki a 13-as pitet, így a 12-es után jön a 12a, majd a 14-es.

Ezt tudományos nevén úgy hívják, hogy triszkaidekafóbia, azaz félelem a 13-as számtól.

 snc6.png

Az IndyCar 2015-ös, Pocono Raceway-en rendezett futamának pitbeosztása

  

Kisebb-nagyobb mértékben, de ez a meglehetősen bizarr fóbia a motorsportokban (is) máig megtalálható. Persze még a vélt, vagy valós triszkaidekafóbiával sújtott versenyzőket/csapattagokat sem úgy kell elképzelni, hogy visítva rohannak a legközelebbi felszentelt személyhez, ha mondjuk a szabálykönyv legújabb módosítását lapozgatva elérnek a 13. oldalig, de a jelenség kétségkívül létezik.

Történelmi szempontból a húszas évek közepét tartják a babona fellángolásának időszakául az autóversenyzést tekintve, azonban biztosra vehető, hogy már ezt megelőzően is akadtak páran a sportban, akiket kivert a víz a 13-as szám láttán.

1925-ben a Delage gyári csapat két versenyzőjét is elvesztette néhány hónap különbséggel. Először Paul Torchy szenvedett halálos balesetet, miután a 13-as számot viselő autójával egy fának csapódott a San Sebastian Grand Prix-n. Plusz adalék, hogy ezen a futamon ráadásul pontosan tizenhárman rajtoltak el.

A tragédiát követően a Delage csak 1926 áprilisában bukkant fel ismét nemzetközileg jegyzett eseményen, méghozzá a rangos Targo Florión, Szicíliában. A 13-as számú járművet a hosszútávú, országúti verseny kétszeres győztese, az olasz Giulio Masetti vezette, a végzetét azonban ő sem kerülhette el. A nemesi származású, 31 éves pilóta a Caltavuturo közelében fekvő településnél, Sclafani Bagninál borult az autójával, a roncs teljesen maga alá gyűrte, minek következtében szinte azonnal életét vesztette.

 mase.jpg

Giulio Masetti autója a végzetes, 1926-os baleset után

 

A sajnálatos események után a Francia Automobil Szövetség úgy döntött, nem adja ki a 13-as rajtszámot, ahogyan a 17-est sem. Ez utóbbinak az oka abban rejlett, hogy a nemzetközi versenyeiken számos olasz nemzetiségű pilóta és csapat tette tiszteletét, ebben az országban pedig pont, hogy a 17-es számnak tulajdonítanak negatív hatásokat.

Római számmal leírva ugyanis a XVII a VIXI anagrammájának felel meg, ami latinul annyit tesz, ‘Éltem’, amit sokan úgy értelmeznek ‘Az életem véget ért’, vagyis ‘Meghaltam’. A babona olyannyira valós, hogy az Alitalia számos járatán nincs 17. sor, és olyan olasz szállodák is akadnak, amelyekben nincs 17-es számú szoba, vagy emelet, a helyiek pedig nem péntek 13-án néznek kétszer is a lábuk elé, hanem péntek 17-én. Emiatt a félelem miatt a Renault R17-es modelljét Olaszországban R177-esként dobták piacra, a Cesana bobpálya 17-es kanyarját pedig csak ‘Senza Nome’-ként, vagyis ‘Név nélküli’-ként jelölik.

Az pedig a köztudottan nagy focibolond olaszok számára csak még inkább megerősíti ezen babonát, hogy az emlékezetes, 1994-es vb-döntőt- amelyen a Squadra Azzurra tizenegyes-párbajban kapott ki Brazíliától – július 17-én rendezték meg.

Ezen szám legutóbbi áldozataként az arra fogékonyak a 2015-ben, szintén július 17-én (ráadásul pénteken) elhunyt Jules Bianchit tartják számon. Az olasz gyökerekkel rendelkező francia pilóta a 17-es számú autóval szenvedett később végzetesnek bizonyuló balesetet a Forma-1 2014-es Japán Nagydíján. Pluszban, az átlag olvasó számára már szimpla belemagyarázásnak tűnhet, a 17-fóbiásoknak viszont alighanem feláll a hátukon a szőr, ha hozzátesszük, hogy a néhai tehetség – akit a 2014-es F1-es szezon végi összetettben a 17. pozícióba rangsoroltak – átlagos helyezése a legmagasabb kategóriában a 17.1-ik volt.

A háromszoros NASCAR Cup bajnok Darrell Waltrip azonban valószínűleg csak nevet az olaszok babonáján. Az amerikai versenyző példaképe, a szintén három királykategóriás címmel rendelkező David Pearson iránti tiszteletből választotta autójának a 17-es számot. Legyen szó sorsszerűségről, vagy szimpla véletlenről, de ez a prímszám folyamatosan végigkísérte az amerikai versenyző hosszú pályafutását. Csak, hogy egy példát említsünk: Waltrip a 17-es autóval, 17. nekifutásra tudta megnyerni a Daytona 500-at, méghozzá 1989-ben, amikor csapata a 17-es számú pitet kapta meg.

 snc7.png

Darrell Waltrip 1991-ben

 

Most térjünk vissza a 13-as számra.

Richard ‘Dick’ Seamant a második világháború előtti egyik legjobb versenyzők között tartották számon és híres volt arról, hogy rettegett a 13-astól. Véletlen egybeesés, vagy sem, de Seaman a ’39-es spái Grand Prix-n vesztette életét, miközben a 26-os számú autót vezette. A baleset a verseny 13. kilométerénél érte, amikor is egy fának ütközöt, a járműve pedig azonnal kigyulladt. A 26 éves britet kórházba szállították, az életét viszont nem sikerült megmenteni és a 26-os számú szobában örökre lehunyta a szemét.

Pastor Maldonado – aki fityiszt mutatva a babonáknak 2014-ben állandó rajtszámául választotta a 13-ast (bár jó pár versenyzőtársa számára a venezuelai maga számít egy kétlábon járó, baljóslatú jelnek) – előtt csak egyetlen-egyszer fordult elő, hogy a 13 felbukkant egy Forma-1-es nagydíjon.

A mexikói Moises Solana hazája versenyén, 1963-ban a tizenegyedik helyről indulhatott az ezzel a számmal fémjelzett autóval, a motor azonban nyolc körrel a leintés előtt csődöt mondott.

A babona az olimpikon sízőből lett autóversenyző Divina Galicát viszont nem gátolta meg abban, hogy a 13-as számmal próbálkozzon a világbajnoki sorozatban. A brit pilóta – aki hosszú ideig tartotta a hölgyek között az óriás műlesiklás szám sebességrekordját 125 mph-val – alig két év versenyzői tapasztalattal a háta mögött, 1976-ban a Shellsport/Whiting 13-as számú Surtees TS16-osának volánja mögött kísérelte meg kvalifikálni magát a Forma-1 Brit Nagydíjára, de nem járt sikerrel. Két év múlva újra próbálkozott, de gyenge autója révén – amelyről még a regnáló világbajnok Niki Lauda is úgy nyilatkozott, hogy még neki sem sikerült volna vele bejutni a versenyre – ismét csődöt mondott. Legalább viszont ekkor már nem a #13 virított rajta.

A NASCAR fennállása során eddig 71 versenyző, összesen 411 futamon rajtolt el 13-as számú autóval, de ebből csak egyetlen egy, kvázi győzelem született.

A balszerencsés körülményre fittyet hányva, 1963-ban Johnny Rutherfordnak sikerült megnyernie a Daytona 500 százmérföldes kvalifikációs futamát, a nagy versenyen azonban már csak a kilencedikként intették le.

 13v.jpg

EJ Viso a 2009-es Indianapolis 500-on

 

Az open-wheel szakág legnagyobb múltú futama, az Indianapolis 500 több, mint egy évszázados történelme során csak négyszer fordult elő, hogy a résztvevők között 13-as számú autót is láthattunk. Először 1914-ben vállalta be George Mason, de műszaki hiba miatt a 66. körben kénytelen volt feladni a küzdelmet. Innentől egy laza 89 éves hiátus állt be, majd 2003-ban érkezett Greg Ray, aki végül a 8. helyen zárta a versenyt az Access Motorsports 13-as gépével. Az amerikai pilóta és csapata a következő évben is ott volt a mezőnyben, de ezúttal egy baleset már a 98. körben pontot tett a futamára. A 13-as autó öt évvel később bukkant fel ismét a Speedway-en EJ Visóval a volán mögött, a venezuelai viszont technikai problémák miatt csak 144 kört teljesített a 200-ból. 

Ezt követően nyolc esztendőn át ismét nem volt fellelhető a 13-as az IndyCar mezőnyében, mígnem a 2017-es szezonzárón fel nem bukkant az újonc Zachary Claman DeMelo. A fiatal kanadai a teljes eddigi pályafutása során ezzel a számmal versenyzett, egyfajta tisztelgésként a holokauszt-túlélő nagymamája előtt, akinek kiszabadítás pontosan péntek 13-ára esett.

A DeMelo számára autót biztosított Rahal Letterman Langian Racing eredetileg a megszokott 16-ossal indította volna a második Dallara-Hondát, de végül a versenyző kérésére az utolsó pillanatban megváltoztatták. A 19 éves debütáns végül a 17. helyen ért célba.

“Hosszú éveken át még csak nem is volt elérhető a 13-as szám” – magyarázta az Indianapolis Motor Speedway hivatalos történésze, Donald Davidson. “A kétszeres Indy 500 győztes Rodger Ward egyszer azt mesélte nekem, hogy ő nem tartja magát egyáltalán babonásnak, nem hisz a természetfelettiben, de más pilóták iránti tiszteletből inkább távol marad mindentől, ami a 13-assal kapcsolatos.”

Akadnak azonban ellenpéldák is.

A XX. század elejének úttörő autóversenyzője, Barney Oldfield – aki  legendák szerint úgy nyerte meg első versenyét, hogy annak délelőttjén tanult csak meg vezetni – 1918-as visszavonulása után tizenhat évvel, 1934-ben, 55 esztendősen tért vissza a pályára egy, a Chrysler által rendezett bemutatófutamon Chicagóban. A péntek 13-án, egy 1300 láb hosszú pályán, a technikai és egyéb problémák miatt végül csak 13 járművel elindított eseményt Oldfield (akinek teljes neve ‘Berna Oldfield’ 13 betűből állt) 13 mph-s átlagsebességgel nyerte meg.

A 13-as a 2003-as Indianapolis 500-on is megmutatta szerencsés arcát, ha szegény Greg Ray-nek nem is, de egy konkrét csapatnak biztosan. Ebben az évben Roger Penske a 13. alkalommal nyerte meg csapattulajdonosként a legendás versenyt, amelyre a Team Penske számára is motort biztosító Toyota összesen tizenhárom szakemberét delegálta Kaliforniából, a számukra kiadott bérautók rendszáma pedig kivétel nélkül a 13-as számmal kezdődött, a különbség csak az ezt követő betűkben rejlett. A győztes versenyző, Gil de Ferran összesen 1.3 millió dollár pénzdíjat vághatott zsebre, míg az autójáért felelt mérnök, Rick Lantz a hotelszobájának száma 13-ra végződött.

 

 

képek: IndyCar, NASCAR Media, AP

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy