Egyautós marad az RLL Racing

Bár korábban szó volt arról, hogy a csapat 2016-ban ismét két, teljes szezonos versenygépet állít csatasorba, Bobby Rahal azonban most leszögezte, ennek nem látja értelmét.

A Rahal Letterman Lanigan Racing és versenyzőjük, Graham Rahal a gyengélkedő Honda egyetlen, igazán komoly zászlóshajója volt a 2015-ös IndyCar szezonban, olyannyira, hogy még a hajrában is a bajnoki cím esélyeseinek számítottak. Az utolsó előtti, poconói fordulón történt baleset miatti kiesésük, majd a sonomai fiaskó a #15 Dallara-Honda beállításaival azonban keresztülhúzta a titulusról szőtt álmaikat, és végül meg kellett  elégedniük az összetett negyedik helyével.

“Erősebbek lennénk két autóval? Szerintem ez egy elég nyitott kérdés” – nyilatkozta a motorsport.com-nak a gárda társtulajdonosa, Bobby Rahal. “Egy kétautós csapat, ha a pilóták különböző dolgokat akarnak a gépek vezethetőségével kapcsolatban, sokkal inkább hasonlít két, egyautós gárdára. Tehát én nem érdeklődöm egy második autó indítása iránt. Láttuk a közelmúltban, hogy ez több problémát generálhat, mint amennyit megold. Ha egy élversenyző elérhető lenne és lenne ötmillió dollárunk egy második autóra, akkor esetleg megfontolnám.”

Az azonban egyáltalán nem kizárt, hogy az RLLR az Indy 500-ra ismét két nevezést ad be. A befutónak pedig Oriol Servia számít, aki már 2009-ben is Rahalékkal indult a versenyen, később pedig Graham csapattársa is lett a Newman/Haas/Lanigan Racingnél. A veterán spanyol 2014-ben tért vissza Rahalékhoz négy futam erejéig – beleértve az Indy 500-at, majd idén ismét ő kapta meg a csapat második ülését a legendás versenyre.

“Indy-ben nagyon sok haszon származik két autó indításából, mivel az egyik versenyző kvalifikációs szimulációt futhat, míg a másik a versenybeállításokat próbálgathatja. Sok idő van az ilyen dolgokra és azt hiszem, hogy Oriol jelenléte a csapatnál idén nagyon nagy segítség volt. Ő rendkívül erős oválokon – valójában mindenhol az egyébként – technológiai szempontból okos, jó visszajelzéseket ad és remekül kijön Grahammal is.”

Bobby Rahal töretlenül optimista 2016-ot tekintve.

“Figyelembe véve mindazokat az akadályokat, amelyeket leküzdöttünk, hogy az utolsó pillanatban kaptuk meg az aero kiteket és mindössze egyetlen adathalmaz állt rendelkezésünkre, amiből tanulhattunk, azt kell, hogy mondjam, nincs okunk arra, hogy a következő szezonban nem lehetünk még erősebbek egy autóval, majd Indy-ben kettővel.”

 

 

kép: IndyCar

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy