A helyi lakosok a GP of Boston lefújását követelik – FRISSÍTVE

A helyi lakosok a GP of Boston lefújását követelik – FRISSÍTVE

Bár az IndyCar továbbra is adós 2016-os versenynaptárával, azt már jó ideje tudjuk, hogy a széria jövő szeptemberben Boston utcáira látogat. Ha azonban az érintett területen lakókon múlik, erre a futamra nem kerül sor.

A dél-bostoni, úgynevezett D-Street Project keretein belül 1949-ben megépült társasház övezetben élők ugyanis egy tizenhét oldalas levélben fordultak a város polgármesteréhez amelyben azt kérik, álljon el az IndyCarral kapcsolatos terveitől, aminek értelmében a széria az elkövetkezendő öt évben versenyt rendezne az őket is érintő utcákon.

A kikötői társasházi egyesület tagjai Martin J. Walsh-hoz címzett levelükben azt nehezményezik, hogy a városvezetés teljes titoktartás mellett, nem a szabályok szerint tárgyalt az IndyCarral, és semmilyen módon nem tájékoztatták szándékaikról a versenyt érintő területen lakókat.

„A Seaport Lofts Condominium Association rendkívül aggódik a bostoni IndyCar verseny törvényességét illetőn” – idézi a levelet a The Boston Globe. „Erőteljesen úgy érezzük, hogy a verseny egy nem megfelelő esemény arra, hogy Boston utcáin tartsák meg, különösképpen a mi lakónegyedünket tekintve.”

A Grand Prix of Boston a 2016. szeptember 2-4-ei hétvégén kapott időpontot, a 2.255 mérföld hosszú, 11 kanyarból álló ideiglenes pálya kedvéért pedig számos utcát lezárnak.

A levélben – amelyet a GP of Boston első emberéhez, Mark Perrone-hoz is eljuttattak – a lakóövezetben élők továbbá felhívják a figyelmet arra, hogy a város kizárólagos szerződést kötött a verseny szervezőivel, aminek értelmében magánkézben lévő cégek részesülhetnek állami pénzekből. 

Márpedig az államban érvényben lévő, korrupció ellenes törvény értelmében valamennyi, ilyen és ehhez hasonló együttműködéshez nyilvános pályázatot kell kiírni. Ennek hiányában a lakóövezet jogi képviselője, Davie E. Lurie szerint az esemény megrendezése illegálisnak minősül.

Az előzetes tervek szerint a GP of Bostont teljes egészében magáncégek/személyek finanszírozták volna, mostanra azonban kiderült, hogy a szükséges összeg nem valószínű, hogy rendelkezésre áll majd, ezért az illetékesek már nem zárják ki különböző állami támogatások igénybe vételét. Ez pedig sokaknál kicsapta a biztosítékot, mondván az adófizetők pénzét nem sporteseményekre kellene elkölteni.

A legutóbbi felmérések szerint a Seaport Lofton lévő lakások értéke 300.000 dollárnál kezdődik, de megtalálható itt egymillió dolláros ingatlan is.

Ennek alapján nem csoda, hogy a lakosok szerint a versenyhétvége számos, negatív hatással lehet az épületeikre, amelyek karnyújtásnyi közelségben állnak a kijelölt pályához. Ennek következtében az esemény megrendezéséhez szükséges átalakításoktól kezdve egészen a futam befejezéséig a helyiek nagy mértékben korlátozva lennének saját életterükben, és ez még a szerencsésebb eset, mivel korábban már az is felmerült, hogy az ideiglenes pályához nagyon közel lakókat megkérhetik arra, hogy a GP of Boston három napján hagyják el saját lakásaikat.

„A verseny az ajtóink előtt zajlik majd és óriási zajjal jár majd. A lezárások megfosztanak minket attól, hogy hozzájussunk a saját épületeinkhez, garázainkhoz és az utcánkhoz, emellett pedig hatalmas forgalom várható, ami a közbiztonságot érintő problémákhoz vezethet.”

Lurie szerint a város anélkül írta alá az IndyCarral a szerződést, hogy egyáltalán megkérdezték volna róla azokat az embereket, akiket az eseményre való felkészülés és annak lebonyolítása közvetlenül érint. Emellett pedig számos törvényt megsértenek a futam rendezésével, beleértve azt is, amely egyértelműen tiltja az utcai versenyzést.

„A polgármesternek nincs felhatalmazása arra, hogy engedélyezze a város utcáinak használatát illegális tevékenységekre. Úgy tűnik, a polgármester jelentősen túllépte a törvényes hatáskörét.”

A levélben szó esik továbbá az ideiglenes pálya kialakításának költségeiről (pl. a csatornafedelek lehegesztése), valamint a rendőrség, tűzoltóság, mentőszolgálat és más, biztonsági jellegű szolgáltatások kifizetéséről, amely számlák rendezése a várost terheli.

„A polgármester hatásköre nem terjed ki arra, hogy a közpénzekből jelentős összegeket fordítson szükségtelen utcai felújításokra, ami végül túlköltekezéshez vezet.”

Lurie állítása szerint már többször megkeresték a városvezetést, hogy információkat kérjenek az IndyCar versennyel kapcsolatos szerződésekkel kapcsolatban – beleértve a költségvetési terveket is – , de annak ellenére nem kaptak egyetlen választ sem, hogy ezek az információk a törvény szerint nyilvánosak számítanak.