Az ACS jobb bánásmódra számított az IndyCar részéről


Alig két hónappal az utóbbi évtizedek legizgalmasabb, egyben legnagyobb vihart kavart versenyét követően, hivatalosan bejelentésre került, hogy az IndyCar 2016-ban nem tér vissza az Auto Club Speedway-re.

 

Az ACS, valamint a széria tisztviselői számos tárgyalást lefolytattak, végül azonban a feleknek nem sikerült  megfelelő kezdési időpontban, valamint televíziós műsorsávban megállapodniuk.

„Ez egy szégyen, egyáltalán nem örülünk neki” – nyilatkozta az Inland Valley Daily Bulletinnek [IVDB) az ACS elnöke, Dave Allen. „Személy szerint én szeretem az open-wheel versenyzést és azt hiszem, a legjobb versenyek közül párat mi rendeztünk. Szigorúan üzleti döntés született. Azt kellett tennünk, ami a legjobb a mi és a rajongóink számára is.”

A kaliforniai Fontanában fekvő, kétmérföldes ovál 2012-ben tért vissza az amerikai open-wheel szakág vérkeringésébe és annak ellenére, hogy három évig adhatott helyet a bajnokavató versenynek, korántsem rendelkezett konstans dátummal. 2012-ben szeptemberben, ’13-ban októberben, tavaly pedig már augusztus végén szerepeltek a naptárban, köszönhetően az IndyCar azon döntésének, miszerint a szezont már az őszi NFL idény kezdete előtt be kell fejezni.

A sokak által a sportág valaha volt egyik legidiótább lépéseként aposztrofált stratégia a széria anyacége, a Hulman & Co. által három éve felfogadott tanácsadó testület, a Boston Consulting Group által írt tanulmányon alapult. A BCG ugyanis úgy látta, hogy a nem éppen büszkeségre okot adó nézettség ellenszere csakis az amerikai foci nagyágyúi elől való kitérésben rejlik. Bár már az első, korán befejezett szezon bizonyította, hogy a nyúlfarknyi hosszúságú versenynaptár többet árt, mint használ, Mark Miles vezérigazgató 2015-re is átmentette ezt a formátumot, ami több szempontból sem nyerte el az IndyCarban szereplő csapatok tetszését.



Legfőképpen szponzorációs nyomásra, pontosabban, hogy a még meglévő támogatók ne lépjenek le úgy, hogy még füstjelet sem hagynak maguk után, Miles bejelentette, 2016-ban mindenképp hosszabb lesz a szezon, ezt azonban inkább korábbi kezdéssel valósítaná meg, és csak végső esetben csúszna a befejezés ismét az őszi időszakra.

Az IndyCar eddigi legkésőbbre bejelentett, jövő évi állomásának az új belépő Boston ad otthont. Az utcai fordulót az amerikai Munka Ünnepének hétvégéjén, azaz szeptember 3-4-én bonyolítják le, hivatalosan azonban még nincs szó arról, hogy ez egyben az évad utolsó futama is lenne.

Eközben nem csak az Auto Club Speedway elnöke, de az azt tulajdonló International Speedway Corporation sem preferálta a nyár közepi időpontot, és mindenképpen vissza akarták kapni a szezonzáró rendezési jogát.

„Három, a Munka Ünnepe utáni dátumot ajánlottunk fel [az IndyCarnak], de olyan feltételek adódtak, amelyekről úgy láttuk, nem működőképesek a számunkra” – mondta Allen. „Három éven keresztül minden kellemetlenséget elviseltünk, és úgy gondoltuk, hogy egy kicsit jobbat érdemlünk tőlük.”

A dátum nem az egyetlen kérdéskör volt viszont a folytatást illetően, hiszen a versenyrendezési díjakban szintén nem sikerült dűlőre jutni.

A helyszíni nézőszám a 2012. szeptember 15-én rendezett versenyen körülbelül 30.000 fő körül alakult, 2013. október 19-én pedig a becslések szerint legalább egyharmadával több ember látogatott ki a pályára az előző évhez viszonyítva. A következő szezonban azonban életbe lépett a BCG korszakalkotó ötlete, méghozzá olyan sikerrel, hogy a 2014. augusztus 30-án lebonyolított zárófutamon már a korábbi fordulóhoz képest fele annyi néző sem tiszteletét.

A 2015-ös, júniusi verseny pedig még a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlta a maga kevesebb, mint ötezer fős közönségével.

Az IVDB a pályához köthető forrásokból úgy értesült, az idei IndyCar futam révén az Auto Club Speedway félmillió dolláros veszteséget könyvelhetett el, miközben a széria nagyjából kétmillió dollárról nyújtotta be feléjük a számlát versenyrendezési díj jogcímen.

Az Auto Club Speedway szerette volna, hogy az IndyCar némiképp olcsóbban adja magát, ebben azonban a széria nem volt partner. 



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy