Sikersztori és orrfacsaró botrányszag Mid-Ohión -

Az IndyCar a tökéletes hollywoodi sportfilm forgatókönyvét prezentálta.

A Honda Indy 200 végső győzelme a helyi születésű, tehát ohiói Graham Rahal kezében landolt, ráadásul mindezt a verseny névadó szponzora által biztosított erőforrással és aero kittel felvértezett autóval. Annak a szponzoréval, amely hosszú ideje lojális partnere az IndyCarnak, idén azonban ez a bizalom meginogni látszott, aminek köszönhetően még az is komoly eshetőséggé vált, hogy a japánok fogják magukat és távoznak a bajnokságból. Ez akár végzetes következményekkel járhatott volna, hiszen a széria másik partnere, a Chevrolet kerek perec kijelentette, hogy nem fognak kizárólagos erőforrás és aero kit beszállítóvá válni. Az IndyCar persze mindent megtett – hogy mit értek a ‘minden’ szócska alatt, azt direkt az olvasó fantáziájára bízom – azért, hogy a japánok kedvében járjon, a békülés pedig sikeres volt, hiszen már a legutóbbi hétvége előtt kiderült, hogy küszöbön áll a szerződéshosszabbítás a felek között. Bár ez a pletykák szerint egyelőre csak 2017-ig szólna – az IndyCar által preferált 2020 helyett -, de még mindig jobb, mint a semmi.

Az elmúlt vasárnap a Mid-Ohio Sports Car Course-ön történtek pedig valószínűleg csak még inkább a papírok aláírására ösztönzik a Honda illetékeseit.

A Rahal Letterman Lanigan Racing színeiben versenyző, tavaly ilyenkor még a mezőny hátsó taktusát színesítő Graham Rahal Fontana után idei második – nyolcéves IndyCar pályafutását tekintve pedig csak harmadik – győzelmét aratta, ennek, valamint idén konstans kimagasló teljesítményének hála pedig kilenc pontra csökkentette hátrányát a bajnoki éllovas Juan Pablo Montoyáva szemben. Ez a fegyvertény a Honda szempontjából azt jelenti, hogy a legutóbbi négy futamból három az ő elsőségükkel záródott, ami kimondottan izgalmas dolog abból az aspektusból nézve, hogy az év korábbi részében mutatott szerencsétlenkedésüket látva egy lyukas garast sem tett volna senki arra, hogy a 2015-ös Astor Kupa tulajdonosa esetleg az ő egyik versenygépükből szállhat majd ki.

Ha pedig már a statisztikáknál tartunk, az IndyCar az utóbbi öt fordulóból négyszer ünnepelhetett amerikai győztest Josef Newgarden (Toronto), Ryan Hunter-Reay (Iowa) és kétszer Graham Rahal (Fontana, Mid-Ohio) révén, a csillagos-sávos sormintában pedig csak Sebastien Bourdais-nak sikerüt belerondítania Milwaukee-ban.

„Az Indy 500-at leszámítva számomra ez a legnagyobb verseny az évben” – nyilatkozta a hazai közönsége előtt érthetően megilletődött Rahal. „Ez a győzelem teljesen valószerűtlen most számomra. Rengeteget jelent nekem.”

Montoya a szezon legelejétől kezdve vezeti az összetettet, győzött az idénnyitó St. Pete-i viadalon, majd az Indianapolis 500-at is behúzta, impozáns karrierje során másodszor. Ekkor még minden a Team Penske kolumbiai pilótája bajnoki címe mellett szólt, a Május Hónap után azonban szerencsecsillaga leáldozóba került. Az elmúlt nyolc verseny során nem, hogy nyerni, de még a dobogón végezni sem tudott, a végjáték szempontjából rendkívül fontos Mid-Ohión pedig csak a tizenegyedikként látta meg a kockás zászlót.

Montoya huszonegy kör erejéig vezette a versenyt, és komoly sansza volt arra, hogy legrosszabb esetben is egy top 5-ös helyezéssel várhassa a szezon utolsó előtt, poconói futamát.

A reményei azonban a 65. körben szertefoszlottak, miután az Iowa után sokak által a következő Paul Tracy-nek kikiáltott Sage Karam megpördült a 4-es kanyarban. Ez az incidens jelentősen megkeverte nem csak Montoya, de Will Power és Helio Castroneves lapjait is, mivel ők a verseny ezen szakaszában – ellentétben közvetlen elleneleikkel – még nem hajtották végre utolsó pitkiállásukat, így mire a biztonsági autós szakasz alatt visszaevickéltek a pályára, a komplett élmezőnyt maguk előtt találták.

A sárga zászlól jött ki Rahalnak, valamint a Chip Ganassi Racinges Scott Dixonnak és Tony Kanaan-nek, miközben a Penske flotta fent említett háromnegyede a legjobb tízen kívül találta magát, végül pedig meg kellett elégedniük a 11., a 14. és a 15. helyekkel. A gárda egyetlen vigasza a harmadik pozícióban zárt Simon Pagenaud lehet.

A verseny után egyik Penske-fiú sem leplezte csalódottságát, aminek oka egy olyan vádban keresendő, amelyet – némi túlzással – leginkább a Forma-1 hírhedt Crashgate-jéhez lehet hasonlítani a 2008-as Szingapúri Nagydíjról.

Karam megpördülésére azután került sor, hogy Kanaan és Dixon végrehajtották kiállásukat, tehát nekik a lehető legjobbkor jött a teljes pályás sárga, a visszajátszásokból pedig sokan úgy ítélték meg, a piruett több, mint kérdőjeles volt.

A leintést követően többen is azon a véleményen voltak a paddockban, hogy Karam manővere szándékos volt, amelyet Ganassiék utasítására hajtott végre, hogy ezzel csapattársait segítse. Nyilvánosan viszont senki nem fogalmazta meg ebbéli álláspontját, és a hírek szerint valamennyi, sajtó által megkérdezett csak annyit mondott, inkább megvárják az IndyCar versenyigazgatóságának ítéletét, amely hivatalosan is vizsgálja az ügyet.

„Sage lefutott a pályáról és ez egy olyan eset, amelyet mindig vizsgálunk, ha az emiatt elrendelt teljes pályás sárga hatással van a csapat stratégiájára” – nyilatkozta a versenyzésért felelős igazgatói posztról a szezon végén távozó Derrick Walker.

„Tudják, elég furcsa, hogy minden Ganassi autó végzett a kiállásával, erre Sage megpördül” – mondta Montoya. „Nem tudom, szándékosan tette-e, de úgy hallottam, az a megpördülés elég furfangos volt.”

A kolumbiai egy kis szójátékot is elütött:

„Karma is a bitch” – Gondolom, ennek kétértelműségét még a nem angolosoknak sem szükséges magyaráznom.

Ami a CGR-t illeti, a pole-t pályacsúccsal megszerzett Dixon végül a negyedik, Kanaan pedig az ötödik helyen végzett, míg Charlie Kimball, aki 2013-ban első – és eddigi egyetlen – IndyCar győzelmét itt aratta, meglehetősen kalandos futamot maga mögött tudva végül három kör hátrányban a huszonharmadikként zárt, közvetlenül Karam mögött.

Abban egyelőre nem foglalunk állást, hogy Sage hibázott-e, avagy tényleg szándékosan pördült-e meg, egy biztos, ítélet az IndyCar szokásos, szerdai „büntinapjánál” hamarabb nem valószínű.

Rahal mögött a második pozícióban az Andretti Autosport részidős versenyzője, Justin Wilson zárt. A hórihorgas angol parádés vezetéssel tornászta fel magát az élbolyba, a teljesítményére azonban nem csak ő, de a komplett csapata is büszke lehet.

Michael Andretti gárdája a szezon több, mint felében magukhoz mérten borzalmasan muzsikáltak. Bár a detroiti duplaforduló első, eső miatt lerövidített futamán Carlos Munoz képes volt behúzni a győzelmet, Marco Andetti pedig ugyanitt a dobogó második fokán zárt, összességében azonban nem igazán voltak tényezők a legtöbb versenyen. A Honda azonban úgy döntött, extra támogatást nyújt a csapatnak, aminek révén Milwaukee-tól kezdve a szezon végéig biztosan indítani tudják negyedik autójukat is. Ez a lépés az aero kitekkel kapcsolatos fejlesztésekre vonatkozó, további tapasztalatszerzést szolgálta.

Iowában aztán Ryan Hunter-Reay fantasztikus győzelmet aratott, két héttel később, Mid-Ohión pedig a csapat elmondhatta magáról, hogy mind a négy autójuk a legjobb tízben tudott végezni.

A versenynek egyetlen kiesője volt az AJ Foyt Racinges Takuma Sato személyében, aki egy Stefano Colettivel (KV Racing) történt ütközését követően volt kénytelen parkolópályára tenni #14 Dallara-Hondáját. Különösen szomorú volt ez annak tekintetében, hogy a japán pilóta pontosan ezen a futamon ünnepelte 100. IndyCar rajtját. Ha pedig ez nem lenne elég, a csapatvezető AJ Foyt kihagyni kényszerült a Mid-Ohiói fordulót, miután a 80 éves legenda térdén fertőzés alakult ki, ami miatt valószínűleg operációra szorul. Innen kívánunk jobbulást a négyszeres Indianapolis 500 győztesnek.