Rendületlenül nő az IndyCar nézettsége

Rendületlenül nő az IndyCar nézettsége

Jó idők járnak mostanság az IndyCarra, legalábbis ami a televíziós rátákat illeti.

A legutóbbi három verseny szó szerint egymást licitálta felül az NBCSN-en a nézettséget tekintve. A fontanai MAVTV500 512.000 embert vonzott a képernyők elé, a soron következett Milwaukee viadal pedig már 532.000 fővel büszkélkedhetett, ami rádásul a kábelcsatorna harmadik legnézettebb IndyCar futamává is tette. A dobogós helynek azonban csak egy hétig örülhetett az egymérföldes ovál, hiszen múlt szombaton lezajlott Iowa Corn 300-ra már 541.000-en kapcsoltak át.

Ez egyben azt is jelenti, hogy most először tudott az IndyCar zsinórban három futamon is félmilliónál több nézőt produkálni a kábelcsatornán.

A drámai fordulatokkal fűszerezett verseny 2014-hez viszonyítva (444.000) 29%-al több nézőt vonzott az NBCSN elé. Az adatokat közzétevő Sports Media Watch fontosnak tartotta azt is kiemelni, hogy 2013-hoz képest viszont 57%-ot esett a ráta, holott ez a szám teljes mértékben irreleváns, tekintve, hogy két évvel ezelőtt az országos lefedettségű ABC közvetítette a versenyt.

Az IndyCar 2009 óta szerepel az NBCSN-en (korábbi nevén Versus) és az általuk sugárzott legnépszerűbb futamnak máig a 2011-es, edmontoni forduló számít a a maga 642.000 nézőjével, míg másodikként a szintén 2011-ben rendezett baltimore-i versenyt jegyzik 591.000 fővel a tévék előtt.

iowrank.gif

Sajnos azonban már megszokhattuk, hogy ha igazán pozitív dolog kezdődik a széria életében, akkor rögtön valami, ami lehűti a kedélyeket. Esetünkben most az IndyCarral kapcsolatban álló személyek magatartásának szabályozására kreált 9.3.8-as szabály tölti be ezt a szerepet.

Nem kevés iróniával mondhatnánk, hogy „helyreállt a rend”, hiszen míg az utóbbi hetekben szinte mindenki elismerően nyilatkozott a szériáról köszönhetően a több, mint remek versenyeknek, addig mostanra az új szabálynak hála ismét a kritikáké lett a főszerep. A rajongóknál finoman szólva is kicsapta a biztosítékot, míg a csapatok és pilóták – elenyésző kivételtől eltekintve – elzárkóztak a véleménynyilvánítástól, a maximum pedig, ami ki lehetett csikarni belőlük a ‘no comment’ kifejezés volt. Az IndyCar történéseiről évtizedek óta tudósító újságírók között akadt olyan, aki egyszerűen ‘lehülyézte’ a széria vezetőségét, mások pedig a gúny és szarkazmus eszközével vágtak vissza. Egy dolog azonban közös volt: senki nem használt egy árva, pozitív jelzőt sem.

A 9.3.8-as szabály nem másról szól, mint az IndyCarban lévő személyek szájának befogásáról, nehogy olyan nyilatkozatokat tegyenek, amelyek rájuk nézve károsak lehetnek. És itt nem a Fontana után elhangzott, valóban kártékony szavakra gondolok, mert azok tényleg túlmentek bizonyos határon, hanem mindazokra a kritikákra, amelyek az utóbbi hónapok során érték a szériát többek között a rövid versenynaptár, az aero kitek, a szoros menetrend és szponzorációs problémák okán. Márpedig ezek hallatán a nyakkendősök egyáltalán nem voltak boldogok, sőt.

Így hát Mark Miles vezérigazgató és sleppje ahhoz a módszerhez fordult, amely még soha nem vált be: hallgattassuk el az embereket, mert ha nem beszélnek a gondjaikról, akkor úgy tűnik azok nincsenek is.

Mindezzel a sport- és üzleti média képviselői egyetértenek, mondván az IndyCar csak önnön gyengeségét ismeri el azzal, hogy szabályba fektetve tiltja meg az embereknek, hogy kritizálják őket.

„Miles szerint ez nem szájkosártörvény, hanem egy szelektíven érvényesítendő szabály, hogy elriasszák az embereket attól, hogy olyan hangnemben nyilatkozzanak a szériáról, ami károsan hathat a sport megítélésére” – véli Kent Sterling, a CBS szakértője. „Miles egy igazán okos srác, de ez nem jelenti azt, hogy mi annyira ostobák lennénk, hogy ne lássuk meg, ez a szabály direkt azok által lett megalkotva, akik be akarják fogni a versenyzők száját. A pilótáknak és a csapatagoknak továbbra is szabad érzelmektől fűtötten beszélniük, de csak addig, amíg nem mondanak olyat, ami felidegesíti a túlérzékeny, büntetések kiszabásának jogával felhatalmazott vezetőket. A szabály kimond egy dolgot, Miles pedig a magyarázatában teljesen mást mond. Ez az összezavarodottság nem újkeletű az IndyCaron belül, és az egyik oka annak, hogy a sorozat továbbra is az amerikai sportpaletta hátsó taktusában bánkódik.”

Sterling szerint ha az IndyCar tisztviselői nem bírják a nyers, őszinte kritikákat, akkor rossz szakmát választottak.

„Roger Goodell (NFL atyaúristen) a legnépszerűbb, legnagyobb bevételt hozó sportszervezet vezetője Amerikában és csak kevés ember van az országban, aki több kritikát kapott nála a liga aktív és egykori játékosaitól. Az NFL mégsem hozott soha szájkosártörvényt a játékosainak. Tudják miért nem? Azért, mert ez gyenge lépés lenne, az NFL pedig elég erős ahhoz, hogy ellenálljon néhány belső viszálynak. Az IndyCarnak olyan vezetőségre van szüksége, amely képes arra, hogy tolerálja a kritikákat. Ha ez megfelel Goodellnek, akkor az IndyCarnak is meg kellene. Kigúnyolnak, szidnak, megaláznak, de ez az ára annak, ha valamit irányítasz.”

 

 kép: IndyCar