Hinchcliffe már ősszel munkába állna


A kanadai már alig várja, hogy újra autóba ülhessen.

 

A Schmidt Peterson Motorsports versenyzője az IndyCar Milwaukee-ban zajló versenyhétvégéjének keretein belül állt a média rendelkezésére. Egy hónappal ezelőtt ugyan már tartott egy telekonferenciát, személyesen azonban most először válaszolt a szélesebb körű média kérdéseire.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a 28 éves pilóta hogylétére irányult.

„Még mindig nem vagyok száz százalékos, és nem is érzem annak magam. A régi önmagam akarok lenni. Újra vezetni akarok és készen állni arra, hogy mindent ugyanúgy csináljak ismét, mint a baleset előtt. – mondta a négyszeres IndyCar futamgyőztes, aki a balesete után egyfajta rekordot is felállíthatott, miután zsinórban két versenyen is betölthette a Grand Marshal tisztségét: Texasban az óriáskivetítőn keresztül, szülővárosában, Torontóban viszont már személyesen adta ki a mezőnynek a „Versenyzők, indítsák be a motorokat!” parancsot. 

Hinchcliffe felépülése a vártnál gyorsabban halad, ez azonban még nem jelenti azt, hogy innentől már sétagalopp lesz az útja vissza az versenypályákra.

„Egy nagy, orvosokból és fizioterapeutákból álló csapat vigyáz rám, akik nagyon sokat segítenek abban, hogy a felépülésem olyan egyenletesen menjen, amennyire csak lehet. Minden tekintetben jobban állunk, mint azt korábban terveztük. Az energiám napról-napra nő, ahogyan az erőnlétem és a mozgékonyságom is. Nagyon sok,hosszú nap volt, amikor orvosi utasításra nem csinálhattam semmit és az is előfordult párszor, hogy megszegtem ezt, aminek végül mindig drágán megfizettem az árát. Szóval a saját bőrömön tanultam meg, hogy az orvosok tudják miről beszélnek és valószínűleg nem árt hallgatni rájuk. Így is teszek. Az én megszokott tempómhoz képest lelassult az életem, de az orvosok azt mondják, minden gyorsan halad, úgyhogy nem panaszkodom.”

A május 18-án történt horrorisztikus baleset során a #5 Dallara-Honda felfüggesztésének egy darabja keresztülfúródott Hinchcliffe mindkét lábán és végül a medencéjében állt meg, szétroncsolva többek között egy combartériát is. Ez utóbbi miatt a kanadai már az eset helyszínén kritikus mennyiségű vért vesztett, és csak az IndyCar biztonsági csapata gyors reakciójának köszönhető, hogy nem vesztette életét már a helyszínen. A sérülései következtében teljes vérátömlesztésre szorult, ami máig kockázati tényezőnek minősül.

„A mobilitáson dolgozunk főként [a fizioterapeutákkal]. Az új vérnek cirkulálnia kell, mivel a vérrögképződés és a fertőzések veszélye továbbra is fennáll, szóval vigyáznom kell ezekkel a dolgokkal.”

Hinchcliffre-re a tervek szerint július végén még vár egy operáció, ezután pedig fokozatosan visszatérhet a normál edzésprogramjához. Reményei szerint az őszi teszteken már pályára léphet, de erre még nincs garancia. Addig is a videojátékok mellett rengeteget olvas és minden nap átnézi azokat a dokumentumokat, amelyeket a csapat küld számára, hogy képben maradjon az autót, ezzel együtt az új Honda aero kitet illetően.

Hinchcliffe a baleset után rengeteget fogyott, ami főként izomvesztésben nyilvánult meg.

„A súlyveszteség jelentős. Amikor a kórházban mérlegre kellett állnom, mindig fordítva tettem, mert nem akartam tudni a számot.”

A maximális erőnlétet, állóképességet csak a teljes értékű edzésprogramja újrakezdése által érheti el, ami a versenysúlyának visszatérését is eredményezi. Ez utóbbi a külső – jelenleg magához képest elég nyúzott – megjelenésében is pozitív változást hozhat.

A külcsín azonban Hinchcliffe-et nem igazán érdekli:

„Már ezelőtt is nagyon csúnya voltam.”

Hinchcliffe-et a detroiti és torontói versenyeken Conor Daly helyettesítette, míg az Indy 500-on, valamint Texasban és Fontanában Ryan Briscoe lépett a helyére. Az ausztrál pilóta a szezon hátralévő futamain marad is az SPM 5-ös számú autójában.

 

 

 kép: IndyCar