Danica már nem gondol az IndyCarra

A jövő évi, sorrendben 100. Indianapolis 500 garantáltan számos meglepetést szolgáltat majd, az azonban biztosra vehető, hogy Danica Patrick visszatérése nem lesz közöttük.

Bár az amerikai versenyzőnő többször kijelentette, hogy már nem szerepel a tervei között az open-wheel világa, sokan mégis remélték, hogy a centenáriumi ötszáz mérföldes viadal kivételt képezhet. Erre egy lapáttal rátett Patrick azon, Daytonában adott rádióinterjúja, amelyben egy félmondat erejéig megemlítette, hogy izgalmas dolognak tartja a Coca-Cola 600 – Indy 500 duplázást, azaz részt venni mindkét híres, egyazon napon rendezett futamon, mint tette azt legutóbb, 2014-ben Kurt Busch.



hirdetés


Ennek megvalósulása minden bizonnyal még egy extra löketet adott volna a 2016-os 500-nak a média szempontjából, Danica legutóbbi, az Indianapolis Starnak tett nyilatkozata azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket.

A 33 éves pilóta idén a negyedik szezonját teljesíti a NASCAR legmagasabb osztályában, a Sprint Cupban, szerződése pedig a Stewart-Haas Racinggel az év végén jár le. Patrick dolgát csak tovább nehezíti, hogy májusban eddigi, hűséges támogatója, a GoDaddy bejelentette, a jövőbeli marketing stratégiájukba már nem fér bele a bajnokságban való részvétel, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a versenyzőnő 2003 óta először szembesül szponzorációs problémákkal.

Danica ezzel kapcsolatban elmondta, hogy folyamatban vannak a tárgyalások potenciális, új támogatókkal, ami pedig a jövő évi csapatát illeti, mindenképpen maradni szeretni az SHR-nél.

“Nagyon szeretek ott lenni, ahol most vagyok. Keményebben dolgozom itt, mint a karrierem során valaha, annak érdekében, hogy megértsem a dolgok működését, tanuljak, kapcsolatokat építsek, és végül otthonra is leltem a csapatnál. Egyszóval, nem akarom, hogy bármi megváltozzon.”

A jövő egyelőre tehát nyitott, ahogyan viszont fentebb szó esett róla, az Indianapolis 500 nem képezi már ennek a részét.

Patrick pályafutása során hét alkalommal rajtolt el a legendás versenyen; újoncként, 2005-ben ő lett az első nő, aki a futam során, zöld zászló alatt az élre tudott állni, végül pedig a negyedikként intették le, aminek köszönhetően övé lett a legjobb újoncnak járó cím is.

2009-ben- saját, négy évvel korábban felállított rekordját megdöntve -, a harmadik helyen zárt, ami jelenleg is a legjobb, hölgyversenyző által elért eredmény a 2.5 mérföldes, indianapolisi oválon.

A wisconsini pilóta elárulta, hogy az utóbbi időben már egyáltalán nem gondol az IndyCarra, különösen azóta, hogy az SHR alelnöke, Greg Zipadelli közölte vele, a részidős open-wheel szereplés negatívan befolyásolná a NASCAR-ban való, teljes szezonos munkáját.

“[Zipadelli] azt mondta, ezáltal az emberek megkérdőjeleznék, hogy hová húz a szívem és mi érdekel engem valójában, úgyhogy azt válaszoltam, ‘oké, rendben’.”

Patrick teljesen lezártnak tekinti az IndyCar karrierjét, olyannyira, hogy ez alól még a Coca-Cola 600 – Indianapolis 500 duplázás sem képezhet kivételt.

“Kezdetben [már NASCAR-osként] sokat gondoltam rá, de most már egyáltalán nem. Ez így van rendjén. Őszintén, láttam, hogy mennyi oda-vissza rohangálást jelentett ez Kurtnek [Busch] és nagyon kimerítőnek tűnt. Én még mindig próbálom megérteni a stock-carokat, ami minden időmet és figyelmemet elveszi.”

Danica úgy véli, hogy már csak a korából adódóan sem ugrálhat a kategóriák között.

“Nem vagyok már éppen egy mai csirke, szóval nem engedhetem meg magamnak, hogy éveket csavargásra szánjak. Ott voltam már az 500-on, tehát ez nem egy olyan dolog, amit még meg kellene tennem. Számos alkalommal indultam ott és nagyszerű versenyeim voltak. Nyerni ugyan nem nyertem, de volt egy pár nagyszerű esélyem, amikért hálás vagyok.”

 

 

kép: NASCAR Media

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy