Újabb partnere citálja bíróság elé a NOLA-t

Újabb partnere citálja bíróság elé a NOLA-t

Egy biztos, nem lesz példátlan sikertörténet a Grand Prix of Louisianából.

Alig két héttel ezelőtt érkezett a hír, miszerint az IndyCar áprilisi, Grand Prix of Louisiana névre hallgatott fordulójának promóteri tisztségét ellátó Andretti Sports Marketing szövetségi pert indít a verseny helyszínéül szolgált NOLA Motorsports Park ellen.

Az ASM állítása szerint a pálya félrevezette őket, miután azt állította, hogy a felújítási és egyéb munkálatokra kapott állami támogatás elegendő arra, hogy abból kompenzálják a velük szerződést kötött feleket.

Ahogyan arról már ebben a posztban részletesen szó esett, a NOLA 4.5 millió dollárt kapott közpénzekből a 2.74 mérföld hosszú, 13 kanyarból álló road korszerűsítésre, renoválásra.

Az Andretti Sports Marketinggel kötött, három évre szóló szerződés szerint ebből csak 2.6 millió dollár került volna felhasználásra a pályamunkálatokra, a maradék összegből az ASM-et és egyéb, kapcsolódó cégeket fizették volna ki. Mostanra viszont kiderült, hogy a NOLA végül 3.4 millió dollárt költött a pályára, ami alaposan megforgatta a költségvetést, többek között Andrettiék kárára.

Az esetet elsőként megszellőztető New Orleans Advocate most egy újabb, dühös érintettről számolt be a svájci Nussli személyében. A pálya körüli lelátók felállításával megbízott, svájci illetőségű építőipari cég vádjai szerint a NOLA máig nem fizette ki a munkaerő, anyagköltség, valamint egyéb szolgáltatások összértékének megfelelő, mintegy 358.600 dollárt.

A bíróságra beadott dokumentumok értelmében, a NOLA Motorsports összesen 851.000 dollárral tartozik az ASM-nek, ehhez pedig most hozzájön a Nussli által követelt összeg, így a hiányzó kifizetések már 1.209.600 dollárra rúgnak a pálya részéről.

Egyelőre sem a svájciak, sem pedig a NOLA nem adott hivatalos tájékoztatást az ügyben, ahogyan Andrettiék is visszautasítottak valamennyi, erre irányuló sajtómegkeresést.

Az ASM – amelynek nagy szerepe volt a verseny tető alá hozásában is – az eredeti tervek szerint 2017-ig vállalta magára a GP of Louisiana promóteri feladatait, a jövőt firtató kérdésekre azonban szintén nem reagálnak.

A NOLA jogi képviselője, Joseph Bruno Sr. még június közepén úgy nyilatkozott, hogy az Andrettiék által indított bírósági ügy – véleménye szerint – nem befolyásolja a futam további megrendezését.

A Louisiana melletti Avondale-ben idén áprilisban debütált IndyCar futamtól a helyiek gazdasági fellendülést vártak, mondván a szóban forgó terület többségében kihasználatlan. Ennek ellenére mégis sikerült a rendkívül népszerű French Quarter Festivallal egy hétvégére szervezni, ami jelentős tömegeket szipkázott el a verseny elől. Mindehhez még hozzájött az időjárás, aminek köszönhetően a széria történetének talán legrosszabb futamát bonyolították le a 75 millió dollárból felépített pályán.