Az a baj…

A Bëlga együttes azonos című számát küldeném az IndyCar komplett közösségének, ja és persze mindenkinek aki szereti.

 

Helyi idő szerint szombat délután, a kaliforniai Fontanában fekvő Auto Club Speedwayen az IndyCar utóbbi évtizedének talán legjobb, legizgalmasabb és legkiszámíthatatlanabb versenyét produkálta. Az ötszáz mérföldes táv során összesen nyolcvan alkalommal változott az élen álló személye tizennégy különböző pilóta között, ami abszolút rekordnak tekinthető. A végletekig megjósolhatatlan, egy másodpercnyi üresjáratot sem engedélyező, nem ritkán négy-ötsoros kerék a kerék elleni küzdelmeket nyújtó versenyzés ellenére a zöld zászlót egészen a 136. körig nem zavarta meg semmi. Az első pace car szakaszra azt követően került sor, hogy Helio Castroneves #3 Dallara-Chevy-je összeért Ryan Briscoe #5 Dallara-Hondájával, aminek következtében a brazil pilóta megpördült és a pálya belső részén lévő füves területen találta magát. Bár a Team Penske igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy Castroneves az értékes bajnoki pontok érdekében visszatérhessen a pályára, azonban sajnos minden próbálkozás hasztalannak bizonyult, így hiába vezette a balesetig a legtöbb kör (43) összes kollégáját figyelembe véve, Helio végül a tökutolsó helyen zárta a futamot.

Ha illusztrálni kellene a hullámvasutazást, akkor arra a CFH Racing elmúlt egy hónapja lehetne a tökéletes alap. Texasban a csapat mindkét autója idő előtt búcsúzni kényszerült műszaki hiba miatt, egy héttel később, Torontóban viszont már kettős győzelmet ünnpelhettek. Fontanában azonban ismét a pokolban találták magukat, miután a 158. körben kézen fogva csapódtak bele a pálya 4-es kanyarjának falába. Ed Carpenternek a verseny hevében muszáj volt alacsonyabb sávon haladnia, amit nem érzett megfelelőnek az autója szempontjából, így az ovál magasabb részére igyekezett, ahol azonban érkezett tulajdon csapattársa, Josef Newgarden, az ütközés pedig elkerülhetetlenné vált. Carpenter később elmondta, hogy tudott volna több helyet hagyni az alabamai, majd a torontói sikere révén immár kétszeres futamgyőztes Newgardennek, ha megfelelő tájékoztatást kap.

“A spotterem nem mondta, hogy bárki is lett volna ott” – nyilatkozta a CFH Racing társtulajdonosa/oválversenyzője. “Pocsék ez az egész. Én még mindig nem tudtam befejezni egy futamot sem a 20-as autóval, magammal vinni egy csapattársat pedig csak még rosszabbá teszi ezt.”

A MAVTV 500 leintése előtt hét körrel életbe lépett a lassan már az IndyCar külön bejáratú GWC-jének tekinthető piros zászlós periódus, amelynek kiváltó oka a futam első taktusában zseniálisan, később viszont már valódi kamikáze módon vezető Takuma Sato, valamint a címvédő Will Power főszereplésével történt baleset.

 

A Team Penske ausztrálja a történtek után ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy nem hiába számít ő a jelenlegi IndyCar mezőny talán legmegosztóbb figurájának, aminek köszönhetően vagy rajonganak érte, vagy épp ellenkezőleg, egy faragatlan fráterként tartják számon. A fontanai kis közjátékával pedig most az utóbbi tábor alá adta a lovat, miután a baleset után a segítségére siető biztonsági csapat egyik tagját nemes egyszerűen ellökte magától, mindezt pedig élőben láthatták a közvetítést nézők. Ez a tett mindig is elítélendő lett volna, most azonban – James Hinchcliffe balesetének fényében, amely után pontosan ezen szakembereket övezte a legnagyobb, hozzáteszem teljesen megérdemelt dicsőség és hős-státusz – csak még nagyobb felháborodást keltett. Power minden jel szerint meg is kapta érte a fejmosást, hiszen nem sokkal később már a saját Twitter profilján mea culpázott és még azt is elmondta, hogy személyesen kért bocsánatot a biztonsági csapat érintett tagjától.

A MAVTV 500 sárga alatti befejezését végül a verseny ideiglenes leállítása sem akadályozta, miután az utolsó előtti körben egy első ránézésre elég ijesztőnek ható incidens borzolta a kedélyeket. A Schmidt Peterson Motorsports 5-ös számú autójában a fent említett Hinchcliffe-et helyettesítő Ryan Briscoe elképesztő formában versenyezte végig a futamot, a mezőny hátsó taktusából küzdötte fel magát a legjobb ötbe, hét kör erejéig pedig a versenyt is vezette. Egy körrel a leintés előtt azonban ütközött az idáig horrorszezont maga mögött tudó, idén először ezen a fordulón az élre állt Andretti Autosportos Ryan Hunter-Reay gépével, aminek következtében Briscoe autóstul a levegőbe emelkedett. Szerencsére mind az ausztrál, mind pedig az amerikai egy karcolás nélkül megúszták a balesetet, a jelenet azonban elég volt arra, hogy alapjaiban írja át a futam utáni sajtót.

 

A verseny végül Graham Rahal győzelmével ért véget, aki ezzel IndyCar pályafutása második sikerét aratta. A Rahal Letterman Lanigan Racing pilótája kereken 124 futammal ezelőtt, még a Newman/Haas/Lanigan Racing színeiben, 2008. áprilisában, St. Petersburg utcáin tudott csak felállni a dobogó tetejére.

Mindez egyben a Honda idei harmadik győzelmét is jelentette, bár ironikus módon zöld zászló alatt továbbra sem tudtak elsőként áthaladni a célvonalon.

“El nem tudják képzelni, milyen jó érzés ez! Annyira régóta vártam már erre” – nyilatkozta a boldog Rahal. “Idén már nagyon sokszor ott kopogtattunk az ajtón, nagyon közel álltunk hozzá, szóval ez egyszerűen hihetetlen most. A gyengéink eddig ezek az oválok voltak, reggel mondtam is a srácoknak a csapatnál, hogy a következő három futam fogja meghatározni az évünket.”

Az RLLR egyébként már előre borítékolhat valamilyen szankciót az IndyCar szokásos, szerdai büntiosztó napján, miután az egyik pitkiállás során Rahalt úgy engedték útjára, hogy az üzemanyagtöltő berendezés még csatlakoztatva volt az autóhoz. Egyelőre nem tiszta, hogy pontosan ki volt ezért a hibás, vagy egyáltalán miért tette vissza a tankra a csövet az ezzel megbízott szerelő, másodpercekkel azután, hogy egyszer már levette onnan.

Hasonlóan büntetésre számíthat a Dale Coyne Racing. A kiscsapatnál idén finoman szólva sem életbiztosítás dolgozni, miután Fontanában már a negyedik szerelőjüket csapták el a pitben, az elkövető pedig ezúttal Tristan Vautier volt. A pórul járt csapattag a DCR tájékoztatása szerint már szombat éjjel elhagyhatta a kórházat és valószínűleg Milwaukee-ban munkába is állhat.

A második pozícióban Tony Kanaan zárt a Chip Ganassi Racing színeiben, míg harmadikként Marco Andrettit intették le az Andretti Autosport képviseletében. A bajnokságot vezető Juan Pablo Montoya a negyedik helyet szerezte meg.

A legek legje, vagy….

A 2015-ös fontanai futam, ahogyan arról már a poszt elején szó esett, az utóbbi évek legjobb pályán nyújtott produkcióját hozta, melynek során egy pillanatra sem veszített az intenzitásából, olyannyira, hogy még a motorsportok terén legedzettebb nézők sem mertek pislogni sem, nehogy lemaradjanak egy 330 kmh feletti tempóval végrehajtott, szemet gyönyörködtető előzésről.

Az emberek imádták a MAVTV 500-at, amelyre a legjobb példa, hogy a verseny hosszú ideig trendtémának minősült az Egyesült Államokban. Erre “normál esetben” az IndyCart tekintve csak akkor adódik példa, ha valamiféle komoly baleset történik a pályán. Fontanában nem így volt, a nézők egyszerűen rajongtak a test-test elleni csatákért, egyesek pedig odáig mentek, hogy versenyzők helyett már olyan jelzőket használtak, mint ‘gladiátorok’ és ‘démonok’.

Személy szerint ez az, amit – sok egyéb mellett – hiányolok a szériából.

Soha nem értettem teljesen, miért emelik ki az IndyCar legfőbb erényeként azt, hogy a versenyzők mennyire hétköznapi, közvetlen “egy közülünk” típusú emberek, mert ez – magánvéleményem szerint – egyáltalán nem egészséges dolog ebben a világban. Milliószor leírtam már az évek folyamán, hogy a közvélemény szerint a NASCAR-ban vannak a hősök, a Forma-1-ben a sztárok, az IndyCarban pedig a szomszédfiúk/lányok. Utóbbival ott a probléma, hogy ez a típus a hétköznapi életben sem érdekel senkit.

A versenyzőket misztifikálni kell, az alapján promótálni, hogy olyat tudnak, amit a tévékészülékek előtt ülő, vagy a helyszínre kilátogató nézők el sem tudnának képzelni. Ha pedig ez az úgymond ‘csodálat’ megvan, akkor az hamarosan a nézettségi adatokban is meglátszik majd, mert az emberi természet egyszerűen így működik.

Az olyan versenyek, mint például a minap Fontana pedig pontosan ennek ágyaznak meg. Nem kellett promóció sem, a jó futam híre futótűzként terjedt a közösségi oldalakon és még órákkal később is beszédtéma volt, csak sajnos ekkor már nem abból az aspektusból nézve, mint nem sokkal korábban.

Az alábbiakban pedig egy az egyben bukik a versenyzőket ‘földöntúli badass faszagyerekeknek’ beállítani hivatott marketing-stratégia.

 



 

Mindenekelőtt szögezzük le…

  

….MAVTV 500-on látott műsor NEM pack versenyzés volt, hanem a pack stílusjegyeit magán viselő versenyzés. Rohadtul nem ugyanaz a kettő, aki még emlékszik a régi IRL-érára, az jól tudja, miről beszélek.

Az IndyCar az idei fontanai fordulóra több leszorítóerőt biztosított az autók számára, mivel a 2014-es, esti órákban megrendezett futammal ellentétben most nappal, ergo magasabb hőmérsékleti viszonyok közepette rajtoltak el.

Mihelyst viszont lezajlottak a futam előtti szabadedzések, rögtön megkezdődött a vészmadárkodás azt illetően, hogy az egymástól elszakadni képtelen autók visszahozzák a mumusként kezelt pack-et, ami ugye egyenlő a potenciális öngyilkossággal. Emiatt több pilóta (a hírek szerint Power, Pagenaud és Montoya) arra sem volt rest, hogy a kvalifikáció után egyenesen a versenyigazgatósághoz forduljon annak érdekében, hogy az utolsó pillanatban változás legyen az aero csomagban. Erre végül nem került sor – bár később az IndyCar versenyzésért felelős igazgatója, Derrick Walker elmondta, hogy abban az esetben, ha a pilóták többsége szerint túl kockázatos lett volna a futam, akkor hajlottak volna a módosításokra -, ennek eredményeképpen pedig az Auto Club Speedway-en nem egy újabb, unalomba fulladt Texas-klónt láthattunk, ahol csak öt gép látta meg körön belül a kockás zászlót.

Mégis, mi az utózöngéje a versenynek? Hogy az IndyCar továbbra is meg akarja ölni a versenyzőit. Nem, ez nem a saját elragadtatott véleményem, hanem az egykori Indy Lights bajnok Wade Cunninghamé, aki egzakt ezt írta ki a Twitterére.

 

Nem ő volt azonban az egyetlen, aki a leintés után nekitámadt a szériának.

Az Indianapolis 500-at megelőzően Tony Kanaan volt az, aki nyíltan szembeszállt mindazokkal, akik aggodalmukat fejezték ki az edzésnapokon történt balesetek miatt.

“Emiatt vagyunk mások, mint az átlagemberek, ez az, amiért nem tudja ezt akárki csinálni” – nyilatkozta akkor a brazil a versenyzéssel kapcsolatos rizikófaktoroka reagálva. “Soha nem könnyű látni, ha egy barátod sérülést szenved, vagy még rosszabb. Ugyanakkor mi ezt önként választottuk. Úgy vélem, hogy ha ezt valaki nem tudja elfogadni, akkor inkább ne üljön versenyautóba.”

A fontanai események után azonban már így beszélt a hivatalos sajtótájékoztatón:

“A rajongóknak meg kell érteniük, hogy ez mennyire idegtépő. Ezért fizetnek bennünket és emiatt vagyunk különbözőek másoknál, mert ezt csináljuk, de ne feledjék: én elvesztettem a legjobb barátomat (Dan Wheldon) ugyanilyen körülmények között 2011-ben.”

Kanaan az alacsony nézettséget is kiemelte, mondván ha százezer néző látogatna ki a pályára csak azért, hogy ilyen közeli versenyt lássanak, akkor talán máshogy állnának hozzá.

“Ha viszont csak ötezren vannak kint, ez egyszerűen hülyeség” – utalt azon kevés emberre, akik dacolva a meleggel, még értelmét látták annak, hogy személyesen szurkoljanak az IndyCar mezőnyének.

Színházi körökben erre mondják, hogy ha a nézőtéren csak egyetlen fő ülne, a darabot akkor is a lehető legnagyobb maximalizmussal kellene előadni, mivel az az egy ember megtisztelt a figyelmével, ezért pedig megérdemli.

Nem sokkal később a 2013-as Indianapolis 500 győztese egy újságíró által megfogalmazott ellenvéleményre így reagált:

“Te teszed kockára az életed a pályán? Nem. Te csak ülsz és írsz róla. Ha elveszíted a legjobb barátodat és így érzel, majd akkor mondhatsz ilyen dolgokat.”

Kanaan mellett Will Power is éles hangokat ütött meg.

“Valaki meg fog halni. Ez a vegasi helyzet újra és újra, de ötszáz mérföldön keresztül. Valakinek, vagy akár több embernek el kell veszítenie az állását emiatt, mivel ez abszolút szégyen.”

00002.jpeg

Megmondom őszintén, hogy már kezdek belefáradni abba, hogy valahányszor, ha valamilyen veszélyes körülmény adódik, rögtön megjelenik Dan Wheldon neve. Mielőtt még bárki is azzal vádolna, hogy érzéketlen lennék, annak melegen ajánlom ezt a posztot, amiből nyilvánvalóan kiderül, hogy rohadtul nem így áll a helyzet. Az egyetlen problémám, hogy a kétségkívül óriási tragédia ténye mellett a körülményeket sem lenne szabad figyelmen kívül hagyni. Mindegyiket, nem csak egy-egy kiragadottat.

“[Az IndyCar] nem reagál semmit addig, amíg valaki nem sérül meg súlyosan, vagy végzi a kerítésen” – mondta az ESPN-nek Power, akit úgy tűnik, némiképp szelektív memóriával áldott meg a sors.

Nem egészen egy évvel ezelőtt, ugyanitt Fontanában egy ember már a kerítésen végezte, aminek következtében súlyosan megsérült. És ehhez még csak a pack versenyzés dominó-effektusa sem kellett, elég volt egy szimpla szabadedzés és egy darab másik jármű. Ha az akkor a Schmidt Peterson Motorsports-nak vezető Mikhail Aleshin autója egy pár fokkal kisebb/nagyobb szögben emelkedik a levegőbe, akkor ugyanúgy telibekapta volna a kerítés oszlopát, mint szegény Wheldon. Ugyanez pedig fordított irányban igaz Danre is: néhány centiméter és a brit talán sértetlenül elsétált volna. Dario Franchitti 2013-as houstoni, a karrierje végére pontot tevő balesetéről pedig inkább nem is mondok semmit, holott a kerítés és a súlyos sérülés ott is ugyanúgy jelen volt.

A veszély mindenhol ott leselkedik, tehát – brutál kisarkosítva – tiltsuk be a pack-versenyzést, en bloc az oválokat, az utcai versenyeket, a szabadedzéseket, sőt akkor már egy füst alatt az autókat is, és fussuk le a bajnokságot rFactoron.

 

Tudom, hogy a sportban nincs ‘ha’….

   

…. de ha már odáig megyünk, hogy egyesek szerint az IndyCar az öngyilkosságba kergeti a versenyzőit, akkor balgaság figyelmen kívül hagyni bizonyos tényezőket.

Bánom, mint a megveszekedett kutya, hogy néhány évvel ezelőtt nem mentettem le magamnak azt a statisztikát, amely az IRL korszak alatti (VALÓDI!!!!!) pack versenyzés, valamint egyautós (futam, edzés, kvali, nyílt teszt, zártpályás teszt) baleseteket számlálta össze. Nem emlékszem már a pontos számokra, de az arány nagyjából azonos volt.

Dan Wheldon tragédiáját összehasonlítani a fontanai pack-stílusú versennyel egyszerűen hihetetlen számomra. Közel nem azonosak voltak a körülmények.

Csak a legelső probléma a négy évvel ezelőtti tökéletes viharhoz vezető piramais aljáról:

34 autó egy 1.5 mérföldes oválon (Las Vegas, 2011) vs. 23 autó egy 2 mérföles oválon (Fontana, 2015)

00003.jpeg

Graham Rahal és menyasszonya, az NHRA sztárpilóta Courtney Force

   

“Nem teljesen nevezném ezt pack versenynek és szerintem pont ilyen versenyzésre van szükségünk” – nyilatkozta a szombati futam után az oválszakértő Ed Carpenter. “A rajt után 8-10 körig, ha mentünk pack-ben. Ez nem pack versenyzés számomra, nem olyan, mint Vegas volt és nem olyan, mint Daytona vagy Talladega a NASCAR-nak. A srácok eléggé szét tudtak szóródni. Sokan vezettek ma őrült módján. Régen volt már ilyen futamban részünk és a srácok megőrültek ettől. Ez egy remek sport, a [MAVTV 500] pedig egy nagyszerű futam volt. A rajongók üvöltöttek a verseny után, szóval ne pattanj csak úgy ki az autódból és vágd pofon a sportot. Ha nem akarod ezt csinálni, akkor ne csináld, keress más elfoglaltságot. Én szeretem az IndyCart és itt akarok lenni, nem számít, hogy milyen típusú a versenyzés. Rengeteg srác van, akik a fél karukat odaadnák azért, hogy autóba ülhessenek ebben a szériában, szóval, akinek nem tetszik valami, vissza lehet vonulni, vagy máshová menni. Bőven van jelentkező a helyükre.”

A további kérdés az, hogy a soron következő három oválversenyen (Milwaukee, Iowa, Pocono) mit lép a széria a szintén sokat kritizált aero kitek terén. 

“Nem vagyok híve az ilyen versenyeknek, de nem mi döntünk” – nyilatkozta a KVSH Racinges Sebastien Bourdais. “Nem kérdeztek meg bennünket, vagy ilyesmi, a széria pedig csapdába ejtette saját magát az aero kitekkel. [A versenyzés] Iowában is nagyon hasonló lehet a leszorítóerő mennyisége miatt. […] A speedway és a superspeedway aero csomagokkal nyilvánvalóan van néhány gond.”

A problémát, miszerint az IndyCar nem hallgatja meg a mezőny tagjainak véleményét rengetegen hangoztatták az utóbbi időben csapatvezetőktől kezdve a versenyzőkön át jó pár, önmagát már az egészséges határon túlmenően bennfentesnek képzelő, amerikai szakújságíróig. Ez pedig megint egy olyan helyzet, aminek kezelésével egyáltalán nem értek egyet, lévén ez sajnos máshol sincs másként. Mégis, hallunk arról, hogy mondjuk a NASCAR, vagy a Forma-1 szereplői nyilvánosan ütik-vágják Brian France-t, vagy Bernie Ecclestone-t emiatt a sajtóban? Próbálnák megtenni…. Legyen szó bármilyen szervezetről, annak megítélése a vezetőségen múlik. Ha úgy tűnik, hogy gyenge emberek trónolnak a csúcson, akkor már régen rossz. Márpedig azzal, hogy az IndyCar látványosan hagyja, hogy a saját közössége ócsárolja őket – még akkor is, ha teljesen igazuk van – csak azt támasztják alá, hogy nem csak gyengék, de még tekintélyük sincs.

Egy szó, mint száz: az oválversenyzés veszélyes műfaj, open-wheel autóval pedig pláne. Megfelelni a nézők és a pilóták kívánságának, azaz legyen hajtépően izgalmas, emellett pedig maximálisan biztonságos is, nem mást szül, mint egy orbitális paradoxont.

A helyzetet pedig a rajongók egy része – a hangosabbak – sem könnyítik meg: ha unalmas egy futam, akkor azért gyepálják a szériát, ha pedig kapnak egy Fontanát, akkor azért.

Utóbbi pedig akárki akármit mond, nem volt klasszikus pack-verseny. 

 

A MAVTV 500 végeredménye:

00004.jpeg

 

 

 

képek: IndyCar, tumblr 

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy