Szárnyaltak a sötét lovak Torontóban

Fennállása során először aratott kettős győzelmet a CFH Racing. Hát ki fogadott volna erre?

 Egy szimpatikus csapat: Sarah Fisher, Josef Newgarden, Luca Filippi és Ed Carpenter

Az IndyCar az idei szezonban – néhány szabályt erősítő kivételtől eltekintve – igazán elkényeztet bennünket izgalmasabbnál-izgalmasabb versenyekkel. Azt még nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az alabamai a legjobb road-on az Indianapolis 500 pedig a legjobb oválon rendezett futam ebben a szezonban, lévén mindkét pályatípusból van még hátra, azonban a Honda Indy Toronto esetében már simán ki lehet jelenteni, hogy ez a 85 kör magasan verte az idény összes utcai fordulóját.

Függetlenül attól, hogy az előzések oroszlánrésze a pitkiállásokat követően történt, a verseny összképével több, mint elégedett lehet még a legszőrösebb szívű, műkedvelő rajongó is.

A 2015-ös IndyCar idény esős körülmények között megkezdett, utolsó utcai megmérettetése rendkívüli izgalmakat hozott, aminek végén egy valódi sötét lónak számító csapat tagjai mosolyoghattak a legjobban.

Az Ed Carpenter Racing és a Sarah Fisher Hartman Racing házasságából idén megszületett CFH Racinggel alig egy hét alatt nagyot fordult a világ. A texasi Firestone 600 a legrosszabb rémálmaikat idézte: beállítási problémák miatt végigkínlódták az edzéseket és a kvalifikációt, majd magát a versenyt mindkét autójuk, alig két kör különbséggel kényszerült feladni műszaki hiba miatt.

A gondokkal teli időszak kezdete azonban már jóval előbbre datálható a gárdánál, elég csak arra gondolni, hogy Indianapolisban, majd Detroitban összesen öt autójuk szenvedett komoly károkat balesetek következtében.

A szezon egyetlen, USA-n kívüli hétvégéjén azonban már a mennybemenetelt ünnepelhették Josef Newgarden, valamint a road/street pályáka szerződtetett Luca Filippi révén, alapjaiban írva felül az előzetes, főként a Team Penske sikerét előrevetítő várakozásokat.

Newgarden Alabama után pályafutása második IndyCar győzelmének örülhetett a fenti északon, amiben nagyban közrejátszott a verseny első teljes pályás sárga zászlós szakasza. A Schmidt Peterson Motorsportos James Jakes a 28. körben kissé elmérte a féktávot és az 5-ös kanyarban lévő gumifalnak ütközött. A biztonsági autó érkezésekor Newgarden, valamint az Andretti Autosportos Carlos Munoz éppen a pitben tartózkodott, ez pedig – mint később kiderült – kulcsfontosságú momentumává vált az amerikai versenyének végkimenetelét illetően. A sárga alatt szinte a komplett élmezőny végrehajtott egy kiállást, miközben a fentebb említett páros már vígan visszatért a pályára és a második-harmadik helyekről várhatták a restartot.

Az Andretti Autosport kolumbiai pilótája viszont a későbbiekben mindezt a hajára kenhette, hiszen a 69. körben elektronikai meghibásodás miatt fel kellett adnia a küzdelmet.

 

leadd.jpg

 Josef Newgarden, mögötte Luca Filippi

   

A 11. pozícióból rajtolt Newgarden a vezetést először a 42. körben vette át és egészen az 57.-ig tartotta, de a futam hátralévő részében is végig a legjobbak között autózott, egyértelműsítve, hogy a végkifejletet illetően vele is számolni kell. Második alkalommal végül a 72. körben állt az élre és ott is maradt egészen a kockás zászló belengetéséig.

“Elképesztő csapatmunka” – nyilatkozta a most már kétszeres IndyCar futamgyőztes, 24 éves amerikai. “Nem tudom elhinni, hogy első-másodikok lettünk. Persze egy kicsit szerencsés is voltam azzal a sárgával, de a csapat érdemeit ettől még nem lehet kétségbe vonni. A kvalifikáció után csalódott voltam, mivel tudtam, hogy gyorsabb autóm van, ami most be is bizonyosodott.”

Newgarden mögött a másodikként, 1.4485 másodperces lemaradásban a CFH Racing részidős versenyzője, Luca Filippi zárt, ezzel eddigi IndyCar pályafutása legjobb eredményét megszerezve. A 29 éves olasz – akinek Torontót megelőzően a legmagasabb helyezése a szériában két 9. pozíció volt – a versenyt követő sajtótájékoztatón elmondta, azt, hogy a szériában vezethet, nagyban köszönheti annak korábbi vezérigazgatójának, a 2012-ben egyes csapattulajdonosok kezdeményezésére kirúgott távozott Randy Bernardnak. Az üzletember először négy évvel ezelőtt látta Filippit élőben versenyezni Monzában, a produkciója pedig olyannyira meggyőzte, hogy még a Dallarát – amely cég vezetője amúgy mindig is nagy támogatója volt Luca barátunknak – is rábírta arra, hogy szenteljenek az eddigieknél is nagyobb figyelmet a tehetséges pilótának. Filippi 2013-ban mutatkozhatott be végül az IndyCarban a Barracuda Racing (ma Bryan Herta Autosport) autójában négy futam erejéig, majd a következő évben szintén négyszer kapott lehetőséget, de már az RLL Racing színeiben. Jelenlegi csapata, a CFH Racing azután jött képbe, hogy az addigi road/street pilóta Mike Conway a teljes szezonos WEC szereplés mellett döntött, így a társtulajdonos/oválversenyző Ed Carpenter mellé szükség volt egy olyan pilótára, akire rá lehet bízni a #20 Dallara-Chevy-t a balra kanyarodást is igénylő pályatípusokon.

Filippi pedig boldogan elvállalta a feladatot, noha valódi célja egy teljes szezonos szerződés volt.

“Hogy érdekelnek-e az oválok? Nagyon! Ahhoz, hogy sikeres legyél az amerikai autósportban ezt is ki kell próbálnod és meglátnod, hogy milyen.”

sf.jpg

 Josef Newgarden és büszke főnöke, Sarah Fisher 

 

A CFH társtulajdonosa, Sarah Fisher 2000-ben Kentucky-ban, az Indy Racing League 19 éves újoncaként az első nő lett a tengerentúli open-wheelben, aki dobogóra tudott állni, két évvel később pedig ugyanezen a pályán – szintén első hölgyversenyzőként – a pole-t is megszerezte. A rajtelsőséget érő 221.390 mph-s (356.293 kmh) átlag máig a másfél mérföldes ovál hivatalos pályacsúcsának számít.

A Kentucky Speedway kétségkívül nagyon fontos szerepet tölt be Fisher karrierjében, hiszen 2011-ben egy újabb történelmi tettet hajtott itt végre, miután jelenlegi üzlettársa, akkor “még csak” versenyzője, Ed Carpenter sikere révén ő lett az első, futamgyőzelemig jutó női csapattulajdonos a főkategóriás autósport világában.

“Nagyon büszke vagyok mindenkire a csapatnál” – nyilatkozta a torontói kettős győzelem után Fisher. “Büszke vagyok Josefre és büszke vagyok a #20 autó srácaira is. Soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. Ez az egész elképesztő.”

Newgarden 2012-ben mutatkozott be az IndyCarban a Sarah Fisher Hartman Racing jóvoltából, majd az Ed Carenter Racinggel történt összeborulás után is maradt a helyén, bár szerződése egyelőre csak az idei szezonra szól. A 20-as számú, Fuzzy’s Vodka által támogatott autó az ECR-nél teljesített szolgálatot, 2013 végéig kizárólag Carpenter által vezetve. Miután viszont az amerikai bejelentette, hogy befejezi road/street pályafutását és csak az oválokra óhajt fókuszálni, a szóban forgó gépet road/streeten tavaly a már említett Conway – aki az akkor duplaforduló formátumban rendezett torontói hétvége második futamát meg is nyerte –, idén pedig Filippi vette át. 

A CFH Racing kettőse mögött Helio Castroneves ért célba a Team Penske képviseletében. A verseny korai szakaszának leglátványosabb csatái ezen gárda pilótáihoz kötődtek; se Istent, se embert nem kímélve gyepálták egymást, néhány ponton pedig le merném fogadni, hogy még a sokat látott Roger Penske-nek is égnek állt néhány maradék hajszála. Gyönyörű jelenetek voltak.

Az Exhibition Place nem kimondottan számít Castroneves pályái közé, tekintve, hogy a mostani harmadik helye tizenkét rajtjából csak a hatodik top 15-ös pozícióját jelentette. Will Power két győzelme (2007, 2010) és egy dobogós helye (2009) révén már jobb statisztikával rendelkezik Torontóban, idei teljesítménye pedig a negyedik pozícióra volt elegendő. A 34 éves ausztrál ráadásul akárcsak a texasi Firestone 600-at, ezt a távot is némi hendikeppel versenyezte végig, miután még a detroiti duplafordulón történt balesete következtében eltörte a hüvelykujját. Amikor ezt meghallottam, nem tudtam nem szegény Rocky Moran Jr.-ra gondolni, aki ugyanilyen sérülés miatt volt kénytelen elbúcsúzni élete lehetőségétől Long Beach-en. Nem vagyok orvos, de ha Power képes volt némi fájdalomcsillapító injekció segítségével vállalni az indulást, akkor az egy évtized óta az IndyCar debütálására váró amerikai számára is találhattak volna valamilyen megoldást, hiszen csak az élete álmáról volt szó…

Még mindig megszakad a szívem szegény Moranért, na.

rahaltor.jpg

Graham Rahal  (RLL Racing) a verseny talán leglátványosabb előzéseit produkálta

  

Visszakanyarodva Powerre, a pole pozícióból rajtolt 2014-es bajnok végig vezette az első 31 kört, majd a pitkiállások során Castroneves keveredett az élre és ott is maradt a 42. körig. Bár – ahogyan mindenki – a brazil csapata is több teljes pályás sárgára számított, azonban a stratéga szerepében magával Roger Penske-vel végül tiszta körülmények között is sikerült felkapaszkodni a pódiumra.

A legjobb öt sorrendjét az egész hétvége során remekül teljesítő, kétszeres torontói győztes Sebastien Bourdais zárta a KVSH Racing színeiben.

A bajnokságot vezető Juan Pablo Montoya a hetedikként látta meg a kockás zászlót, előnye pedig 27 pont csapattársához, az összetett második helyén álló, címvédő Powerhez képest.

A 85 körös Honda Indy Toronto során csak egyetlen, kieséssel járó balesetre került sor, ami akarva-akaratlanul is eszembe juttatta az egyik ismert, brit motorsport szakújságíró szavait, miszerint az IndyCar remek alapozást nyújthat a GP2-re. Namármost, ezen gondolatmenet üzenetét – az F1 elsőszámú nevelősorozata magasabb szinten áll az IC-hoz képest – nagyszerűen cáfolja eddig a hétszeres GP2 futamgyőztes Stefano Coletti idei produkciója. Az ominózus szakértő szerint alacsonyabb rendűnek aposztrofált bajnokságban ugyanis a monacói pilóta enyhén szólva sem nyújt megfelelő teljesítményt, amit jól példáz, hogy a teljes szezonosak között jelenleg a tökutolsó helyen áll, olyannyira, hogy még két olyan kollégája is megelőzi a pontversenyben, akik nem rajtoltak el az idei összes futamon. Colettinek mindössze egyetlen top 10-es helyezése van, és egy kör nem sok, annyit sem tudott eddig az élen tölteni, a büntetéseket viszont szó szerint halmozza. Detroit után három versenyre próbaidő alá helyezték, mivel nem vette figyelembe a teljes pályás sárgát, ezt pedig Texas után további két futammal fejelték meg a pitkiállásakor elkövetett vétsége miatt. Most, Torontóban pedig az ő nevéhez fűződött a verseny egyetlen, ütközés miatti kiesése, miután először összeakadt a Chip Ganassi Racinges Charlie Kimballal, majd néhány kanyarral később a falnak vezette a KV Racing 4-es számú Dallara-Chevy-jét. Szubjektívan megközelítve, nem tudom eldönteni, hogy ki a nagyobb csalódás eddig számomra: Coletti, vagy a Ganassi által büntetésből Torontóban partvonalra helyezett Sage Karam.

A versennyel kapcsolatban egy bájos kis baki is napvilágot látott, igaz, nem a pályán, hanem a közvetítések során. Az IndyCar a pénteki szabadedzések előtt jelentette be, hogy már a tökük tele van azzal, hogy az autók zömében nem a rendeltetésük szerint alkalmazzák a push to pass adta lehetőségeket. A széria végül arra a döntésre jutott, hogy a pozíciószerzés megkönnyítésére szolgáló rendszerre vonatkozó információk – vagyis, hogy melyik versenyző mennyi ideig használhatja még az adott futam hátralévő részében a ptp-t – Torontótól kezdve csak és kizárólag a versenyigazgatóság számára lesznek elérhetőek, meggátolva a csapatok erre vonatkozó stratégiázását. Ennek megfelelően az amerikai közvetítés során már nem is kerültek képernyőre a ptp számok, azonban nem az IndyCarról lenne szó, ha nem került volna megint egy apró porszem a gépezetbe. A nemzetközi feeden ugyanis továbbra is ott virítottak az időközben hadititokká minősített adatok, magyarán, mindenki, aki nem az NBCSN közvetítését nézte (aka a fél világ), ugyanúgy láthatta, hogy ki, meddig nyomogathatja a ptp gombot, mint eddig. Aranyos és egyben picit kínos is.

Az idei IndyCar szezonban már csak Marco Andretti az egyetlen, aki valamennyi kört teljesítette. A 28 éves amerikai pilóta Torontóban az Andretti Autosport legjobbja lett a maga 13. helyével.

A gyártók versenyét tekintve a Honda a velük kapcsolatos jelenlegi helyzet ellenére is kiábrándító futamot zárt, miután az első tízben csak két autóval tudták képviseltetni magukat a kilencedikként leintett Graham Rahal (RLL Racing), valamint a tizedikként célba ért Takuma Sato (AJ Foyt Racing) révén.

Végül pedig, ami a televíziós nézettséget illeti, az adatokat továbbra sem teheti ki az ablakba az IndyCar: a Honda Indy Toronto siralmas, 0.23-as rátát ért el az NBCSN-en.

A széria következő versenyére június 27-én, a fontanai Auto Club Speedway-en kerül sor, vagyis az előttünk álló hétvége végre-valahára szabad lesz a széria csipet-csapata számára. Rájuk fér már egy kis szusszanás, hiszen rövid, ezáltal rendkívül szoros naptárnak köszönhetően utoljára április első hétvégéjén, húsvétkor fordult elő, hogy a mezőnynek egyáltalán nem kellett pályára lépnie.

 

 

0093.jpeg 

 

 

képek: IndyCar

 

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy