Időmérőn továbbra is legyőzhetetlen a Team Penske -

Pályacsúcs ezúttal nem dőlt, izgalmakban viszont így sem volt hiány az IndyCar torontói kvalifikációján.

Nemhogy az abszolút rekordot (57.143 – Gil de Ferran, 1999), de még a jelenleg használatban lévő autóval, a DW12-vel (58.9479 – Sebastien Bourdais, 2014) produkált csúcsot sem sikerült felülmúlni az 1.755 mérföld hosszú, 11 kanyarból álló pályán, ennek ellenére mégis egy rendkívül szórakoztató időmérőt rendeztek a torontói utcákon.

Mindenekelőtt azonban emlékezzünk meg ismét arról a szabálymódosításról, amelyet a széria már a vasárnapi versennyel kezdődően életbe léptet.

A minél több előzés érdekében az IndyCar úgy határozott, hogy innentől fogva nem számítanak publikus információnak a push-to-pass rendszerhez tartozó aktuális értékek. A széria a változtatást azzal magyarázta, hogy a push-to-pass adta extra lóerőket a versenyzők előszeretettel alkalmazták az őket támadó autó elleni védekezésre, annak valódi funkciójának rovására.

Az intézkedéstől az IndyCar azt várja, hogy gátat szabva az ehhez kapcsolódó stratégiai játszmáknak, a versenyek – különösen a kései szakaszban – még izgalmasabbá válnak majd.

A 85 körös futam során tíz alkalommal vehetik igénybe a push-to-pass adta lehetőséget, egyenként húsz másodperc erejéig.

A Honda Indy Toronto kvalifikációja nem hozott túlságosan sok meglepetést.

Az első csoportkörbe a Team Penske három versenyzője is beosztásra került, a várakozásoknak megfelelően pedig ők is zártak az élen Simon Pagenaud, Juan Pablo Montoya és Will Power sorrendben. Negyedikként a detroiti duplaforduló vasárnapi versenyén győzni tudott Sebastien Bourdais végzett, akinek neve azonban Torontóéval egy kontextusban említve sokkal inkább a 2013-as, emlékezetes trófeatörést juttatja mindenki eszébe. Ha valaki mégsem lenne képben, akkor annak itt egy gif emlékeztetőül:

Örülhetett még a továbbjutásnak a CFH Racing Luca Filippi és a Schmidt Peterson Motorsports James Jakes révén. Utóbbi versenyző egyébként úgymond a Honda becsületét is megmentette ebben a fordulóban, miután egyedül ő mehetett tovább a japánok égisze alatt a kvalifikáció következő körébe.

Búcsúzott viszont a detroiti, szombati futamon pályafutása első IndyCar győzelmét megszerzett Carlos Munoz az Andretti Autosport színeiben, ahogyan a Chip Ganassi Racing B-vonulata Charlie Kimball,valamint – az eddigi, enyhén szólva is problémás futamait követően a csapat által partvonalra száműzött Sage Karamot váltó – Sebastian Saavedra is pakolhatott. A kolumbiai a legjobb idejével a negyedik továbbjutó lehetett volna, azonban a szakasz végén történt kicsúszása révén meggátolta más autók kvalifikációs kísérletét, ezért a versenyigazgatóság elvette tőle a leggyorsabb körét. Ez csak azért érdekes, mert a szabálykönyv erre hivatkozott 8.3.7.1-es pontja nem egy, hanem két kör törlésében határozza meg a büntetés mértékét. Lehet, ez is egyike azon kérdéseknek, amelyekre csak Brian Barnhart tudhatja a választ.

Kiesett továbbá a Dale Coyne Racingtől ismételten lehetőséget kapott Tristan Vautier, valamint az SPM-nél a sérült James Hinchcliffe-et helyettesítő Conor Daly.

Hinchcliffe, aki a verseny Grand Marshalja lesz, érthető módon a hétvége eddigi legnagyobb attrakciójának számít. A helyi hős csak szerdán kapta meg az engedélyt orvosaitól arra, hogy elutazzon szülőhazája futamára, amiben nagyban közrejátszott az is, hogy a versenyző saját bevallása szerint szó szerint könyörgőre fogta a dolgot.

„Nem bírtam volna ki, ha a tévéből kellett volna csak néznem. Nagyon boldog vagyok, hogy ismét a pályán lehetek” – nyilatkozta Hinchcliffe, akinek végül szigorú feltételek mellett, de rábólintottak az útjára.

Ennek megfelelően csak limitált tevékenységet végezhet a pálya mellett, amit jól példáz, hogy pénteken résztvehetett pár szponzorrendezvényen, a saját sörmárkájának kanadai bevezetését ünnelő hivatalos partit azonban ki kellett hagynia. Minden bizonnyal viszont kárpótolja az a rengeteg szeretet, amit a rajongóktól személyesen kapott az elmúlt két nap folyamán. Bár a 28 éves, négyszeres IndyCar futamgyőztes sérülései ellenére mondhatni szinte tökéletesen jár-kel a paddock-ban, rajongókkal társalog, fotózkodik, azonban vigéckedni még mindig nem javallott a számára, így a legtöbb távot egy golfautón tette meg.

„Jó dolog a mozgás” – nyilatkozta Hinchcliffe, aki azonban elhárította azokat a kérdéseket, amelyek még az idei szezonban történő, főként a csapata által szinte a baleset napjától pedzegetett visszatérését firtatták. „Nem akarok túlzásba vinni, vagy súlyosbítani semmit. Ez egy hatalmas kihívás számomra most, megpróbálni aktívnak maradni, de ugyanakkor a kellő pihenést is megadni a testemnek, amire a felépüléshez szüksége van, biztosra menni, hogy nem erőltetek semmit túlságosan.”

Akármennyire is szeretné tehát az SPM, szponzorok, a rajongók, valamint maga az IndyCar is, hogy az egyik legnépszerűbb, egyben legpiacképesebb versenyző még idén sisakot húzzon, erre vajmi kevés esély van.

A 2012-es bajnok Hunter-Reay az év eddigi részét egész biztosan elfelejtené

Vissza az időmérőre.

A második csoportkör idő előtt ért véget, köszönhetően a Dale Coyne Racinghez Alabama és Detroit után visszatérő Rodolfo Gonzaleznek, aki alig három perccel a leintés előtt randevúzott egyet az 1-es kanyar falával. A piros zászló előidézése miatt a 8.3.5-ös szabály értelmében a venezuelait megfosztották két leggyorsabb körétől.

Az első két helyen a Chip Ganassi Racing párosa, Tony Kanaan és Scott Dixon jutott tovább, míg harmadikként Graham Rahal várhatta a következő szakaszt az RLL Racing autójával. A Honda további örömére az AJ Foyt Racinges Takuma Sato is kiharcolta a legjobb 12-be jutást, a Team Penske-s Helio Castroneves és a CFH Racinges Josef Newgarden előtt.

Nem lehetett viszont boldog már Foyt másik alkalmazottja, Jack Hawksworth, ahogyan az Andretti Autosport is verheti – már megint, vagy még mindig – a fejét a falba. Az első körben már elvérzett Munoz, itt, a másodikban pedig ugyanígy járt Ryan Hunter-Reay és Marco Andretti is. Ez azt jelenti, hogy a csapat csak a 13. (RHR), a 16. (Munoz) és a 18. (Andretti) helyeket tudták csak elcsípni.

A KV Racinges Stefano Coletti ezúttal nem esett-kelt, mint tette azt az edzéseken, a világot azonban most sem váltotta meg és tizedik helyével ő is már csak nézőként lehetett jelen, hasonlóan a szezon másik újoncához, a Bryan Herta Autosportnak vezető Gabby Chaves-hez, valamint a már említett Gonzalezhez.

A top 12 tétje, akárcsak valamennyi road/steet futam kvalifikációjának esetében, az utolsó, Fast 6-be való jutás volt, ahol már a torontói pályán különösen kulcsfontosságú pole sorsa is eldől.

Az első helyet Montoya szerezte meg csapattársai, Pagenaud és Power előtt, az esetleges full-Penske első két sorra azonban nem maradt esély, tekintve, hogy Castroneves a hetedik pozíciójával nem tudta beverekedni magát az időmérő utolsó részébe. Sikerült viszont ez a bravúr a Team Penske bajnoki címre való törekvéseinek meghiúsítását önmaga elé célul kitűzött Dixon, a nagyon lelkes Bourdais, valamint a hamarosan apai örömök elé néző Filippi számára.

Mindebből kiderül, hogy – nem meglepő módon – csupa Chevy szállhatott harcba a rajtelsőségért az elképesztően hepe-hupás utcai pályán.

A pole pozíció végül – idén már ötödik alkalommal – Will Poweré lett, amely egyben pályafutása negyvenegyedik rajtelsősége is.

Az ausztrál 0.18 másodperccel verte meg Pagenaud-t utolsó gyors körén, míg a harmadik Penske-pilóta, vagyis az immár kétszeres Indy 500 győztes Montoya francia kollégájától hajszálnyi, 0.014 másodperccel lemaradva szorult csak egy sorral hátrébb. A kolumbiai mellől Dixon várhatja a zöld zászlót, mögülük pedig a Bourdais-Filippi páros indulhat.

A Team Penske az eddigi tíz versenyhétvégén kilenc alkalommal indulhatott az első helyről – beleszámítva a louisianai és detroiti fordulókat is, amikor az időjárás miatt elmaradt időmérő okán a bajnokság sorrendje alapján rajtoltak el. Roger Penske gárdájának idén eddig csak az Indianapolis 500-on nem sikerült pole-pozíciót szereznie.