Castroneves az élen a kanadai kvalifikáció előtt

Újabb, jelentős szabálymódosítást jelentett be az IndyCar.

A helyi idő szerint délelőtt háromnegyed tizenegykor kezdődött, 45 perces program elméletileg a harmadik, gyakorlatilag pedig a második edzéslehetőség volt az IndyCar csapatai számára. A pénteki első gyakorlást Juan Pablo Montoya fejezte be az élen, a délutánra kiírt második azonban az eső miatt szó szerint teljesen eseménytelenül telt, miután  a hétvége további részében már nem valószínű csapadék, így egyik csapat sem érezte szükségét annak a kockázatvállalásnak, amit a vizes pályán való körözés jelentene.

A mai kvalifikációt megelőző, végső edzést már – ahogyan várható volt – optimális időjárási viszonyok közepette bonyolították le. A legjobb időt 59:6624-gyel Helio Castroneves nyerte, 0.1896 másodpercet adva Team Penske-s csapattársának, Montoyának.

A CFH Racing továbbra is erősnek tűnik a fenti északon, amit jól példáz, hogy a harmadik helyet a gárda teljes szezonos versenyzője, Josef Newgarden szerezte meg 59.9874 -gyel a címvédő Penske-s Will Power előtt.

A legjobb öt sorrendjét a Chip Ganassi Racing #10 Dallara-Chevy-jét vezető Tony Kanaan zárta.

A gyakorlás Stefano Colettinek sikerült a legkalandosabban. A KV Racing újonca három alkalommal is megforgott a pályán, illetve a bukótérben, három perccel a leintés előtt pedig még egy piros zászlót is összehozott. 

Az első tíz helyen összesen kilenc Chevrolet autót találni, az egyetlen kivételnek pedig a Honda jelenlegi legjobb képviselője, a Rahal Letterman Lanigan Racing Graham Rahal által vezetett #15 Dallarája számít a hetedik pozícióban.

Nem teljesen a szabadedzés témájához tartozik, de mindenképpen szót kell ejteni arról, hogy az IndyCar egy újabb szabálymódosítást léptet életbe már a vasárnapi versennyel kezdődően. A minél több előzés érdekében a széria úgy határozott, hogy mostantól nem számítanak publikus információnak a push-to-pass rendszerhez tartozó aktuális értékek. A széria a változtatást azzal magyarázta, hogy a push-to-pass adta extra lóerőket a versenyzők előszeretettel alkalmazták az őket támadó autó elleni védekezésre, annak valódi funkciójának rovására.

Az intézkedéstől az IndyCar azt várja, hogy gátat szabva az ehhez kapcsolódó stratégiai játszmáknak, a versenyek – különösen a kései szakaszban – még izgalmasabbá válnak majd.

A 85 körös Honda Indy Toronto során tíz alkalommal vehetik igénybe a push-to-pass adta lehetőséget, egyenként húsz másodperc erejéig.

 

0088.jpeg

 

 képek: IndyCar

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy