Hinchcliffe hálás, amiért nem emlékszik a balesetére -

A vasárnapi Honda Indy Toronto hivatalos programjának kezdete előtt, szerdán került sor az utóbbi napok legnagyobb médiaérdeklődésre számot tartott telekonferenciára.

A helyi idő szerint délután két órás kezdéssel megtartott sajtótájékoztató alanya a Schmidt Peterson Motorsports versenyzője, James Hinchcliffe volt. A 28 éves pilóta jelenleg is az Indianapolis 500 hatodik edzésnapján, május 18-án történt balesetének következtében elszenvedett életveszélyes sérüléseiből lábadozik.

A történtek után Hinchcliffe először kedden szólalt meg, méghozzá egy, a Sportsnet motorsport-szakértőjének, Todd Lewisnak adott, négyszemközti mélyinterjúja során. Ezt a kérdés-feleleket teljes terjedelmében vasárnap vetítik majd a Honda Indy Toronto felvezetőjének szánt műsor keretein belül, azonban már napvilágot látott egy pár perces előzetes, amelyben elhangzottakról a blogon is született egy poszt.

Az áprilisban, Louisianában pályafutása negyedik IndyCar győzelmet megszerzett versenyző első alkalommal szerdán állt a szélesebb körű média rendelkezésére. A sajtóesemény alatt Hinchcliffe telefonon keresztül válaszolt a záporozó kérdésekre, olykor kendőzetlen őszinteséggel.

„A felépülésem jobban zajlik, mint az várható volt” – mondta a torontói születésű versenyző. „Valamennyi orvos, specialista, akiknél jártam nagyon meg voltak elégedve és néhány esetben egyenesen meglepődtek, ami nyilvánvalóan jó hír.”

A Schmidt Peterson Motorsports társtulajdonosai, Sam Schmidt és Ric Peterson, valamint a Honda Performance Developement elnöke, Art St. Cyr minden eddigi interjúban igyekeztek hangot adni abbéli reményüknek, hogy Hinchcliffe már augusztusban újra pályára léphet, maga a versenyző szerint azonban erre vajmi kevés esély van.

„Továbbra sincs időpont meghatározva, mikor gondolhatunk egyáltalán arra, hogy visszatérhetek az autóba. Még mindig hátravan néhány dolog, amire sort kell keríteni.”

A hétvégi IndyCar futamra Hinchcliffe szülővárosában kerül sor, a program egyik kísérőeseménye pedig a versenyző saját sörmárkájának kanadai bevezetését megkoronázó, hosszú hónapok óta erőteljesen promótált parti lesz. Az azonban, hogy maga a fő érintett megjelenik-e még mindig nem tisztázott.

„Nem igazán én hozom meg ezt a döntést, sok embernek kellene rábólintania arra, hogy elmehessek. Én személy szerint szeretnék ott lenni, de sajnos ez nem rajtam múlik. Meglátjuk. Nem lehetetlen, de még semmi sincs eldöntve.”

A horrorisztikus incidens során a pórul járt pilótát szó szerint felnyársalta egy acél lengőkar, aminek következtében többek között egy combartéria is megsérült, kritikus mértékű vérzést okozva. Az eseményeket követő napok szinte teljesen sötét folttá váltak Hinchcliffe számára.

„Nem tudom, hogy valamiféle védekezési mechanizmus, vagy a szimpla biológia játszott-e ebben szerepet. Annak ellenére, hogy végig magamnál voltam, kegyes módon semmilyen emlékem nem maradt a balesetről, vagy a kiszabadításomról. Még a kórházban eltöltött első pár nap is ködös. Emlékszem, hogy felébredtem az intenzíven és tudtam, hogy nyilvánvalóan balesetem volt, mivel olyan helyen vagyok, ahol nem kellene lennem.”

Hinchcliffe elmondása szerint nagyjából öt nappal a baleset után tudatosult csak benne, hogy komoly dolog történt, a részleteket azonban az orvosoktól, családtagoktól és közvetlen szemtanúktól kellett megtudnia.

„Hallottam, hogy milyen volt az a nap a számukra. Akkor jöttem rá, hogy milyen súlyosak a sérüléseim és mennyire közel voltam ahhoz, hogy a történet egy más véget érjen.”

A 2011-es IndyCar szezon legjobb újonca fokozatosan halad a felépülés útján.

„A legnagyobb döntés, amit minden nap meghozok, az az, hogy mennyi időt akarok a kanapén ücsörögve és mennyit az ágyban fekve tölteni. […] Az állapotom majdhogynem napról-napra javul. Még mindig nem töltök sok időt talpon, de a sérüléseim természete miatt egy kicsit nehézkés a járkálgatás, viszont ez folyamatosan javul. Minden nap mérem, hogy hány lépést teszek meg. Az orvosaimtól, kellő óvatosság mellett engedélyt kaptam arra, hogy ezt a számot növeljem.”

A hivatalos tájékoztatás szerint Hinchcliffe nem szenvedett semmiféle törést a baleset következtében, mostanra azonban kiderült, hogy ez azért nem teljesen így volt.

„A fájdalmaim minden egyes nap csökkennek és már szinte teljesen elhagytam a fájdalomcsillapítókat, ami remek. Az egyik legkényelmetlenebb a medencetörés, amivel nem sok mindent lehet csinálni. Különösen a kórházat követő, első pár nap volt a legrosszabb, holott nyilvánvalóan nem ez a legsúlyosabb sérülésem.”

A versenyző elmondta továbbá, hogy semmiféle edzésprogramot nem teljesíthet jelenleg, az egyetlen kivételnek az alkarjának erősítése számít, de az is csak módjával.

„A legnagyobb előrelépés az volt, amikor engedélyt kaptam arra, hogy ellipszistrénert használjak. Persze amikor megsérülsz és nem használhatod eléggé a lábaid, akkor megnő az esély a vérrögök kialakulására. A tény ráadásul, hogy én egy teljes olajcserén estem át [a vérátömlesztés], csak még tovább növelte a kockázatot. […] A mozgás jó, de ugyanakkor nem akarod túlzásba vinni, ezzel súlyosbítani a helyzetet. A nagy kihívás, hogy aktívnak maradj, emellett pedig a testednek is megadd azt a pihenést, amire a gyógyuláshoz szüksége van.”

Hinchcliffe a már szóba került, Sportsnetnek adott interjújában megemlítette, hogy még vár rá egy újabb operáció, amit a telekonferencia során is megerősített.

A kanadai nem akart belemenni a részletekbe, mindössze annyit árult el, hogy a beavatkozás a hasi területet érinti, és az első, életmentő műtét során végzett néhány dolog korrekcióját takarja.

„Sajnos az ilyenfajta operációk természete miatt további hetekre ki leszek vonva a forgalomból. Bármikor, ha a hasi régióról van szó az hosszú lábadozással jár.”

Minél hamarabb sor kerül erre, annál hamarabb lehet elkezdeni tervezni az edzésprogramjának folytatását.

„Ma tudtam meg az orvosomtól, hogy az operáció valamikor négy-hat hét múlva ejthető meg. Ezt megelőzően ugyanis még néhány dolognak történnie kell, más, egyéb részeknek is gyógyulniuk kell. Azon folyamat alapján viszont, amit a kérdéses területeken láttunk, az orvos biztos abban, hogy egy-másfél hónapon belül áteshetek a műtéten. Ezután újabb négy-hat hét kell, mire megkezdhetem az edzéseket.”

Hinchcliffe már több alkalommal visszanézte a baleset felvételeit, a történtek háttere pedig az első pillanattól fogva foglalkoztatja.

„Az egyik első dolog, ami érdekelt, az ez volt. Még lélegeztetőgépen voltam, ezért csak írásban tudtam kommunikálni, de megkérdeztem, hogy mi történt. […] Később leültem a mérnökökkel, a vezető szerelőmmel, megnéztem az autót is. Ez egyszerre tesz kíváncsivá és borzaszt is el, mivel, őszintén szólva tipikusan egy a millióhoz szituáció volt. Arról a részről, ami csődöt mondott, szinte egyáltalán nem rendelkezünk feljegyzett meghibásodással. Őszintén szólva, szerencsétlen voltam, ugyanakkor viszont elképesztően mázlista is, és nem csak azért, mert a biztonsági csapat ott volt. Az orvosok azt mondták, hogy ha az elem öt milliméterrel egy másik irányba ment volna, akkor az a sérülés valószínűleg túlélhetetlen lett volna. Szóval én vagyok a legszerencsésebb szerencsétlen srác.”

A küszöbön álló Honda Indy Toronto kisgyermekkora óta fontos szerepet játszik Hinchcliffe életében, így érthető módon nem érinti túl jól, hogy valószínűleg most először csak a televízióban követheti nyomon az eseményeket.

„Természetesen ez egy nagyon fontos futam a kanadai versenyzők és csapattulajdonosok számára. Leírhatatlanul nehéz, hogy ki kell hagynom. Voltak idők, amikor három versenyt is rendeztek Kanadában, ez az, amit ismét szeretnénk látni. Beszéltem már Ric-kel [Peterson, az SPM társtulajdonosa] és megpróbálok mindent megtenni egy másik itteni futamért. Szerintem Kanada igazán szereti az IndyCart, a rajongók kijönnek, valamennyi futam sikeres volt. Azután, hogy hosszú éveken át rajongó és néző voltam, aztán átugrottam a kerítésen és az elmúlt évek – talán hat – során versenyzővé váltam, igazán nehéz lesz nem ott lenni a rajtrácson. […] Még akkor is, ha a mostanin nem veszek részt, tudom, hogy lesz még esélyem arra, hogy ismét ott versenyezhessek és remélhetőleg a győzelemre is. Ott szerepel a bakancslistámon.”

Félelmet azonban egyáltalán nem érez az autóba való visszatéréstől, legalábbis mentális értelemben nem.

„Az egyetlen dolog, ami miatt aggódom az az, hogy miként fogom bírni fizikálisan, amikor visszaülök az autóba. Arra gondolok, hogy egy IndyCar autót vezetni nagyon megterhelő, pláne egy komplett táv esetén, olyanok ellen versenyezve, mint Scott Dixon, Ryan Hunter-Reay, Will Power vagy Marco Andretti. A baleset óta máris hat kilót fogytam, ami izomveszteség. Tudom, hogy milyen nehéz lesz ezt visszaszerezni, mivel már először felépíteni sem volt könnyű.”

Hinchcliffe úgy tervezi, hogy amikor erre engedélyt kap, a csapattal utazik a versenyekre.*

„Mihelyst csak az orvosaim rábólintanak, látni fognak engem egy fejhallgatóval a pálya mellett, ebben biztosak lehetnek.”

UPDATE: Csütörtökön engedélyt kapott orvosaitól az utazásra, így ő lesz a Honda Indy Toronto Grand Marshalja, aminek révén ezúttal már személyesen adhatja ki a „Drivers, start your engines” parancsot.

A versenyző a pályán segítségére siető Holmatro Safety Team-ről sem feledkezett meg.

A sajtótájékoztató során egy újságíró megkérdezte, hogy a biztonsági csapat tagjait meghívja-e hálából mondjuk egy steak-vacsorára.

„Ha egy steaket szeretnének, akkor megkapják. Bármit választhatnak ami a városban és azon kívül van, ha kell elrepülünk azért, amit szeretnének.Ezek a srácok mindent megérdemelnek. […]A legjobb pedig, hogy soha nem kérnek semmit, csak végzik a dolgukat, nem gondolják, hogy ők bármi különlegeset csinálnának. Az én szemszögemből nézve viszont nagyon is így van. Tudják, én és a családom szó szerint mindent nekik köszönhetünk. Amikor képes leszek arra, hogy visszatérjek a pályára, le fogok ülni velük, mert még mindig sok kérdésem van arról a napról, hogy őszinte legyek. Várom, hogy beszélgethessek velük, majd utána elviszem őket egy steak-vacsorára, ha azt akarják.”