Taylor Swift is pályára lép az IndyCar következő két futamán

Taylor Swift is pályára lép az IndyCar következő két futamán

Swifties figyelem, jól jegyezzétek meg Tony Kanaan nevét!

Az IndyCar soron következő, detroiti duplafordulója az énekesnő magyarországi rajongóbázisának is tartogathat érdekességeket, hiszen a széria egyik versenygépe szó szerint Taylor-színekbe öltözik.

A Chip Ganassi Racing fentebb említett – teszem hozzá rendkívül szimpatikus – brazil pilótája által vezetett autó kiemelt támogatója az előttünk álló hétvégén Swift kiadója, a Big Machine Records lesz. Ennek köszönhetően a 10-es számú Dallara-Chevy szó szerint egy száguldó hirdetőtáblaként funkcionál majd a hölgy detroiti koncertjét népszerűsítve.

A stílszerűen csajos festést kapott autón- amelynek hivatalos elnevezése erre az alkalomra a #10 Taylor Swift Chevrolet lesz – nem csak a Grammy-díjas sztár világkörüli turnéja, a ‘The 1989 World Tour’ felirata kap helyet rózsaszín-kék neon színekkel, hanem még a kisasszony tulajdon arcképe is. Ami pedig Kanaan-t illeti, a 2013-as Indianapolis 500 győztese az AP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy reméli, Swift múlt hétvégi sikersorozata rá is jó karmaként hat majd a szombati és vasárnapi futamokon.

Taylor a Billboard Music Awards-on nyolc díjat zsebelt be, a brazil versenyzőnek azonban idén még nem sikerült győzelmet szereznie.

Az IndyCarban az utóbbi időben elszaporodni látszanak a zenei ihletésű autófestések, legutóbb például, az Indy 500-on az Andretti Autosportos Justin Wilson versenygépén a Rolling Stones tündökölt, a veterán rockbanda július 4-ei, indianapolisi koncertjét reklámozva.

Nem ez az első eset, hogy Swift képmása feltűnik egy versenyautón. A NASCAR Sprint Cup 2012-es, kansasi futamán Juan Pablo Montoya 42-es számú Chevrolet-ján köszönt vissza a művésznő fotója, az akkori, Red című albumát promótálva, amelynek deluxe verzióját csak az autó főszponzori tisztségét ellátó Target üzleteiben lehetett megvásárolni.
Ha tehát Kanaan-nek bárminemű kérdése akadna Taylor-témában, lenne kihez fordulnia a friss Indy 500 győztes kolumbiai személyében.

És, hogy Taylor Swift személyesen is megjelenik-e a versenyeken? Ki tudja, akár még ez is előfordulhat.

 

A #10 Taylor Swift Chevrolet:

0036.jpeg

16c_1563-1.jpg

16c_1560-1.jpg

16c_1425-1.jpg

16c_1372-1.jpg

16c_1383-1.jpg

3b9e602e16.gif  

 
 

képek: IndyCar, Tumblr