Ha nehezen is, de kialakult az Indianapolis 500 rajtsorrendje

Ha nehezen is, de kialakult az Indianapolis 500 rajtsorrendje

Felejtsük el most már az alacsonyan repülő versenyautókat és a tragikomédiába illő válságtanácskozásokat, hiszen megvan a 99th Indianapolis 500 pole pozíciósa!

Az idei Indy 500 kvalifikációja meglehetősen döcögősen vette kezdetét.

Az eredetileg kétnaposra tervezett esemény szombati felvonását szó szerint elmosta az eső, így a komplett program másnapra csúszott át. Már ez önmagában felért egy masszív jobbegyenessel a szervezők, a helyszíni nézők és a televíziós közvetítés számára, a problémák azonban vasárnapra sem szűntek meg.

A reggeli edzés elején az elmúlt két év indianapolisi rajtelsője, Ed Carpenter csúnya balesetet szenvedett, minek következtében a CFH Racing társtulajdonosa/versenyzője autóstul a levegőben találta magát. Mivel az ilyen incidens már öt napon belül a harmadik volt a legendás oválon, így az IndyCar egy rendkívüli mítinget hívott össze, hogy valamiféle megoldást találjanak az egyre aggasztóbb jelenségre.

Bár a szóban forgó balesetek mind Chevrolet aero kittel futó autókkal történtek meg, a Honda pedig kötötte az ebet a karóhoz, hogy az ő gépeik tökéletesen biztonságosak, az IndyCar nem akart kockáztatni.

A megbeszélés több, mint két órán át tartott, a pontos kiváltó okokra viszont továbbra sem sikerült fényt deríteni, így a széria úgy döntött, a kvalifikációra eredetileg engedélyezett magasabb motorteljesítményt (140 kPa) visszavonják és helyette a versenyre meghatározott értékre (130 kPa) csökkentik. Ehhez hasonlóan az aero konfigurációnak is kötelezően a futamon használtakkal kellett megegyeznie.

A változtatások miatt természetesen a sokak által várt, rekord közeli tempóktól is búcsút vehettünk.

Az elhúzódó megbeszélés miatt a kvalifikáció kezdete ismét közel öt órát csúszott, emiatt pedig az autók csak egyetlen, négykörös kísérletet tehettek, a pole-t eldöntő Fast 9 szakaszt pedig egy az egyben törölték. Továbbá, a helyzetre való tekintettel bajnoki pontokat sem osztottak az eredmények után, ami szintén komoly érvágás lehet a végelszámolásnál, pláne, ha azt vesszük, hogy maximálisan 42 pont volt megszerezhető, amit Carpenternek például tavaly sikerült is besöpörnie.

0001.jpeg

A pole pozíciós #9 Dallara-Chevy, a volán mögött Scott Dixonnal 

  

A program végül magyar idő szerint 21:15-kor vette kezdetét, körülbelül három óra múlva pedig kiderült, hogy a 99th Indianapolis 500 rajtelsősége végül a Chip Ganassi Racingnél tizennegyedik szezonját teljesítő Scott Dixon lett, aki 226.760 mph-s (364.935 kmh) négykörös átlaggal vívta ki az élről indulás jogát. Az új-zélandinak ez akár jó ómen is lehet, hiszen eddig csak egyszer tudott a pole-t szerezni ezen a versenyen, méghozzá 2008-ban, amikor aztán a győzelem is az övé lett.

„A megfelelő helyről indulunk, de ez még mindig egy hosszú verseny” – nyilatkozta a 34 éves pilóta. „Remélhetőleg meg tudjuk ismételni azt, amit 2008-ban csináltunk. Az élről indulunk az Indianapolis 500-on és most már csak ott is kell befejeznünk.”

Dixon mellől a regnáló IndyCar bajnok Will Power várhatja a zöld jelzést jövő vasárnap. A világra mindig furán tekintő Team Penske alkalmazott 226.350 mph-s (364.275 kmh) átlagot futott, míg az első sor külső széléről csapattársa, Simon Pagenaud rajtolhat 226.145 mph-val (363.945 kmh).

„Úgy gondolom, jó esélyünk van itt, az egész csapatnak” – nyilatkozta a francia. „Az Indy 500 azonban egy kicsit olyan, mint a Le Mans-i 24 órás, soha nem állhatsz eléggé készen a versenyre. Nagyon sok mindenről van szó, kilenc-tíz pitkiállás, rosszkor jöhet egy sárga zászló, valami történik a pitlane-en. Minden jól mehet, aztán valami közbejön az utolsó pillanatban, amikor nem számítasz rá. Igyekszem ugyanolyan maradni, mint eddig, nem emocionálisan hozzáállni, csak végezni a munkám, még akkor is, ha nagyon izgatott vagyok.”

Hatodik helyének köszönhetően a leggyorsabb hondásnak az Andretti Autosport részidős versenyzője, Justin Wilson bizonyult. Ez egyébként a brit pilóta egyéni legjobb kvalifikációs eredménye is lett, miután eddigi lemagasabb rajtpozíciója a 2.5 mérföldes indianapolisi oválon a 11. hely volt, még 2010-ben.

Apropó Honda, a japánoknak nem igazán úgy jött ki a lépés, ahogyan azt szerették volna, hiszen csak két autójukkal képviseltetik magukat a top 10-ben; Wilsonon kívül a nyolcadikként jegyzett Marco Andretti révén.

Külön kiemelendő még a „helyettes-kvalifikáló” Tristan Vautier, aki a hétvégén a Pirelli World Challenge kanadai fordulóján versenyző James Davison helyett vezette a Dale Coyne Racing 19-es Dallara-Hondáját, méghozzá nem is rosszul, hiszen négykörös átlagtempója a huszadik helyre volt elegendő. Persze mindez csak arra volt jó, hogy az autót a mezőnyben tudhassák, a szabályok értelmében ugyanis Davison visszatértével, versenyzőcsere miatt a gép csak a mezőny végéről fog rajtolni.

A reggel balesetet szenvedő Ed Carpenternek jól jött a program halasztása, így volt idő arra, hogy a tartalékautót maximálisan felkészítse a csapata, csodát azonban nem sikerült tennie és pole-triplázás helyett meg kellett elégednie a tizenkettedik rajthellyel.

A korábbi Indianapolis 500 győzteseket tekintve Tony Kanaan a negyedik, Helio Castroneves az ötödik, Juan Pablo Montoya a tizenötödik, Ryan Hunter-Reay pedig a tizenhatodik helyről indulhat.   

A pole pozíciós mellett a legégetőbb kérdés az egyetlen kieső személye volt. Idén összesen harmincnégy autó nevezett a versenyre, azt pedig már az első pillanattól fogva sokan tényként kezelték, hogy a távozó gép a Buddy Lazier által vezetett, 91-es számú Dallara-Chevy lesz. Az 1996-os Indy 500 győztes – aki egyben az egyetlen olyan pilótája a mezőnynek, aki már az open-wheel szakadás előtt is a legmagasabb kategóriában versenyzett – által, saját erőből létrehozott, alacsony büdzséből gazdálkodó Lazier Partners Racing rövidtávú motorszerződést kötött a Chevrolet-val, ebből adódóan pedig a létfontosságúnak számító edzésnapokból is kénytelenek voltak hármat teljes egészében kihagyni. Amikor pedig egy nyúlfarknyi időre (az elmúlt hét során összesen 29 kört tettek meg) végre pályára tudtak lépni, akkor – nem meglepő módon – a leglassabbnak is bizonyultak.

Ha nem lettek volna már eleve borúsak a kilátások, még a kvalifikációt megelőző edzésen műszaki problémák  ütötték fel a fejüket, így Lazier első kísérletének sem tudott eleget tenni a pályán. Persze még itt sem volt minden veszve, hiszen ott volt még a kvali utolsó felvonása, amelyen a négy leglassabb autó vehetett részt, eldöntve az utolsó sor felállását, valamint búcsúztatva a kiesőt.

Ezen szegmes résztvevői – vagyis a legrosszabb átlagokat produkálók – Jack Hawksworth (AJ Foyt Racing), Stefano Coletti (KV Racing), Bryan Clauson (KV/Jonathan Byrd’s Racing), valamint a már említett Buddy Lazier lettek. A kvartett számára negyvenöt perc állt rendelkezésre és ez idő alatt több négykörös kísérletet is tehettek.

Hiába futott azonban a 47 éves amerikai a május során először 220 mph (354 kmh) feletti köröket, 221.358 mph-s (356.241 kmh) átlagtempója nem volt elég az utolsó bejutó helyen álló Clausonéval szemben.

Lazier 1989-ben kísérelte meg először kvalifikálni magát az Indianapolis 500-ra, de bejutni a mezőnybe csak két évvel később, 1991-ben sikerült neki. Innentől fogva, azaz az elmúlt huszonhat évben csak 2010-12 között nem nevezett a versenyre, legjobb eredménye pedig a már említett, 1996-os győzelem volt, de emellett még kétszer zárt a második helyen 1998-ban és 2000-ben.

A veterán pilóta természetesen csalódott, de máris a jövőbe tekint és úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen szeretne ott lenni a jövő évi, 100th Indianapolis 500-on. Nagyon szorítunk érte, hogy sikerüljön.

 

 A 99th INDIANAPOLIS 500 RAJTFELÁLLÁSA:

 

indy500.png

 

 képek: IndyCar