Régi jó ismerősre hárul fontos szerep az Indy 500-on

Régi jó ismerősre hárul fontos szerep az Indy 500-on

Miután James Davisonnak a hétvégén a Pirelli World Challenge kanadai versenyén van jelenése, az autóját Tristan Vautier fogja kvalifikálni az Indianapolis 500-ra.

 

Első hallásra orbitális szívásnak tűnhet, hogy egy adott pilótának, miután kiharcolja a – reményei szerint – mezőnybe jutást a legendás futamra mégis át kell adnia a volánt egy másik kollégájának.

A helyzet azonban egyáltalán nem ismeretlen, emlékezzünk csak vissza – igaz, a körülményeket tekintve meglehetősen sarkalatos – példaként a 2011-es Indianapolis 500-ra, amelynek Bump Day-én Ryan Hunter-Reay nem tudott bejutni a harminchárom fős mezőnybe. A szponzorok haragjától (is) félve azonban Michael Andretti gyorsan megoldást talált pilótája számára és megegyezett AJ Foyttal, aki az amerikai kedvéért végül partvonalra állította saját emberét, Bruno Junqueirát, hogy a helyét Hunter-Reay vehesse át a 41-es számú Dallarában.

Most azért nem ennyire necces a képlet, tekintve, hogy a 2012-es Indy Lights bajnok, egyben a 2013-as IndyCar szezon legjobb újonca (oké, egyedül ő volt ekkor elsőéves), Tristan Vautier nagyon is tisztában van azzal, hogy a megbízatása csak a kvalifikációra, valamint az előtte lévő két edzésre szól. 

A pályafutása első Indy 500-át tavaly teljesített Davison tudta, hogy a PWC-s kötelezettségei, valamint az indianapolisi program fedi egymást, ennek ellenére mindenképpen ott akart lenni a Speedway-en. Az ausztrálnak gyorsan találnia kellett tehát valakit, aki átvenné a kvalifikáción az autóját, és szerencséjére Vautier képében rá is lelt is egy ilyen személyre, akire aztán a csapattulaj Dale Coyne is rábólintott.

A francia örül a lehetőségnek.

„Köszönettel tartozom James-nek és Dale-nek (Coyne), hogy bizalmat szavaztak nekem a feladatra. Jó látni, hogy az autók mennyire versenyképesek. Nyilvánvaló, hogy nem azért megyünk ki a pályára, hogy rekordokat döntsünk, hanem, hogy a kvalifikációra készüljünk. Érdekes feladat úgy egy Indy autóban ülni, hogy más pilóta helyett kvalifikálok, de én ugyanúgy közelítem ezt meg, mint bármely más verseny esetén.”

A 25 éves versenyző jelenleg a Blancpain Endurance GT Series-ben szerepel, amelynek soron következő, monzai futama pontosan május 24-én, az Indy 500-zal egy napon kerül megrendezésre.

Tristan Vautier eddigi egyetlen Indy 500-án, 2013-ban a huszonnyolcadik helyről indult és végül a tizenhatodikként ért célba.