Hatalmas bukással kezdődött az Indy 500 harmadik edzésnapja

Hatalmas bukással kezdődött az Indy 500 harmadik edzésnapja

Egy biztos, innentől fogva nem május 13-a lesz Helio Castroneves kedvenc napja.

A háromszoros Indianapolis 500 győztes brazil pilóta a legendás verseny idei harmadik edzésnapjának délelőttjén tudta meg, hogy a múlt szombati, az IMS roadján rendezett futam rajtbalesete miatt nyolc bajnoki pontot vont le tőle az IndyCar, alig pár órával később pedig már élete filmjét is kénytelen volt végignézni.

A Team Penske 40 éves klasszisának Dallara-Chevy-je az edzés nagyjából 45. percében, a 2.5 mérföldes ovál 1-es kanyarjából kijövet megpördült, a falnak ütközött, majd hátrafelé fordulva a levegőbe emelkedett.

Az ijesztő incidest követően Castroneves szerencsére képes volt önállóan elhagyni az autóját és a saját lábán szállt be a segítségére sietett biztonsági személyzet járművébe.

Az IndyCar később hivatalosan is megerősítette, hogy a versenyző teljesen sértetlenül úszta meg a balesetet és a folytatásra is megkapta a zöld jelzést. 

„Az autó jó volt és én nagyon hálás vagyok” – idézi a csapat hivatalos sajtóközleménye Castronevest. „Sajnos még mindig nem tudom, hogy mi történt. Elvesztettem az uralmamat az autó felett az 1-es kanyarban és megpördültem. A jó hír az, hogy a becsapódás nem volt nagyon erős és a landolás is enyhe volt. Mindent egybevéve, azt kell, hogy mondjam, nagyon szerencsés vagyok. Teljesen jól érzem magam. Ez egy nappal visszavet bennünket, de a jó dolog, hogy a kvalifikáció előtt még mindig ott van nekünk a csütörtök és a péntek is. Számítok a srácaimra [a csapatnál], hogy összerakják az autót és mehessek vissza dolgozni.”

Roger Penske szintén sajtóközleményben nyilatkozott csak az eset kapcsán. A szakember elmondása szerint közvetlenül azután, hogy az autó földet ért, már tudott beszélni Castronevesszel, majd hozzátette, versenyzője készen áll a folytatásra. Ami az autót illeti, Penske sem tudott konkrétummal szolgálni, mindössze annyit árult el, hogy aerodinamikai szempontból új területekkel kísérleteztek az edzés során. Egy dolog biztos, az érintett Dallara-Chevy javíthatatlanná vált a baleset után, így Heliónak a tartalékgéppel kell folytatnia a programot.