Büntetést kapott Helio Castroneves

Négy nappal a Grand Prix of Indianapolis után az IndyCar végre meghozta döntését a verseny rajtjánál történt balesetet illetően.
Az Indianapolis Motor Speedway road vonalvezetésén rendezett futam startját követően a harmadik pozícióból indult Helio Castroneves hátulról nekiment a másodikként rajtolt Scott Dixon 9-es számú autójának. Az incidenst követően mindkét pilóta a mezőny végére esett vissza, a versenybíróság azonban akkor semmiféle lépést nem tett a történteket illetően.
A leintést követően számos pilóta – beleértve természetesen a szenvedő felet, azaz Dixont – felháborodásának adott hangot, mondván a Team Penske braziljának akciója finoman szólva is kimerítette a szabálykönyvben szereplő „elkerülhető ütközés” fogalmát. Az IndyCar versenybírósága néhány órával később jelentette be, hogy a balesetet annak minden részletére kiterjedően vizsgálni fogják, beleértve a televíziós, az IMS zárt láncú, valamint on-board kamerák felvételeit, továbbá személyesen is meghallgatják az érintett feleket.
Ennek eredményeképpen helyi idő szerint szerda délelőtt a széria hivatalosan bejelentette, hogy Castronevest bűnösnek találták a rajtbalesetért és emiatt nyolc pontegységnyi levonással sújtják. A 40 éves versenyző a büntetés ellenére továbbra is a bajnoki tabella harmadik helyén marad, igaz, előnye a negyedik pozícióban álló Dixonhoz képest tizenhétről nyolc pontra apadt.
A Team Penske fellebbezhet a büntetés ellen.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough