Montoya nyitott az élen Indianapolisban
A Team Penske kolumbiai versenyzőjének elsőségével ért véget az IndyCar nyilvános ováltesztje az Indianapolis Motor Speedway-en.
A kép csalóka, JPM nem adja meg magát
Az egynapos esemény – amely az Indianapolis 500 programsorozatának, azaz a Május Hónapnak nyitányaként is funkcionált – az eddigieknél is nagyobb jelentőséggel bírt, lévén most először gördültek pályára egyszerre a Honda, valamint a Chevrolet aero kitjeivel felvértezett autók.
A vadonatúj elemektől mindkét gyártó a sebesség számottevő növekedését várta, ami a 28 autó részvételével teljesített teszten futott köröket elnézve biztonsággal kijelenthető, hogy meg is valósul.
A tabella élén a 2000-es Indianapolis 500 győztese, Juan Pablo Montoya zárt 226.772 mph-val (364.954 kmh), ami több, mint 3.7 mph-val (5.95 kmh) volt gyorsabb, mint a 2014-es nyitónapon Will Power által megfutott 223.057 mph-s (358.975 kmh) legjobb kör. Ezt a tempót egyébként Montoyán kívül még további húsz versenyzőnek sikerült túlszárnyalnia.
A kolumbiai pilóta mögött Helio Castroneves végzett 226.468 mph-s (364.465 kmh) egyéni legjobbjával, ami 0.533 másodperces lemaradást jelentett csapattársához viszonyítva.
A brazil versenyző május 10-én tölti be a 40. születésnapját, aki azonban arra számít, hogy hamarosan szögre akasztja a sisakját nagyot téved: a visszavonulás ugyanis esze ágában sincs.
„A kor csak egy szám. Ha visszagondolsz, a múltban a pilóták, a különleges legendák meddig is versenyeztek, 54 éves korukig?” – nyilatkozta az Indy Starnak Castroneves, utalva Mario Andrettire, aki utolsó Indianapolis 500-át ennyi idősen teljesítette. „Szóval, még mindig van tizennégy további évem.”
A harmadik pozícióban, egyben legjobb hondásként az Andretti Autosport 27-es gépét vezető Marco Andretti landolt 226.268 mph-val (364.143 kmh), de nem volt ettől túlságosan lenyűgözve.
„Hosszú listánk van arról, hogy mi mindenen kell még dolgoznunk” – mondta az amerikai. „Szerencsére még rengeteg időnk van erre, de jelenleg nem vagyok boldog az autó miatt.”
A negyedik helyen a Chip Ganassi Racing 2008-as Indy 500 győztese, Scott Dixon fejezte be a napot 225.881 mph-val (363.520 kmh), az ötödik helyet pedig egy újabb Penske alkalmazott, név szerint Simon Pagenaud kaparintotta meg 225.641 mph-val (363.134 kmh).
De Silvestro egyelőre okkal mosolyog
A tesztnapon több régi visszatérőt is üdvözölhettünk.
Pippa Mann a tavalyi Indianapolis 500 után először ülhetett versenyautóba a Dale Coyne Racing – valamint szponzora, a Susan G. Komen – jóvoltából és első nekifutásra a 16. helyet szerezte meg 223.886 mph-val (360.309 kmh). Bár a csapat három autót nevezett a versenyre, a teszten azonban egyelőre csak a brit pilóta képviselte őket. Arról, hogy kik fogják végül vezetni a DCR másik két gépét, egyelőre nincs hivatalos információ. A pletykák szerint eséllyel pályázik az üres helyekre többek között Katherine Legge, James Davison és Vitor Meira is, a DCR-t ismerve viszont még a legutolsó pillanatban is változhat minden, úgyhogy semmit sem szabad készpénznek venni.
A DRR/Kingdom Racing által nevezett Townsend Bell nem tudott pályára lépni vasárnap Indianapolisban, mivel a TUSC Laguna Secai versenyén volt jelenése, ezért a helyét ideiglenesen a tizenegyszeres Indy 500 résztvevő Davey Hamilton vette át a csapat 24-es számú, a New York-i luxus férfiruha márka, a Robert Graham által szponzorált Dallara-Chevy-ben. Az autó egyébként csak a számával, de még a belsejével is a teljes szezonos NASCAR szerepléstől év végén visszavonuló, több szempontból is indianai kötődésű Jeff Gordon előtt tiszteleg (aki amúgy az idei Indy 500 pace car-jával fogja felvezetni a 33 fős mezőnyt).
A KV Racinggel koprodukcióban induló, az Indianapolis 500-ra tíz év után visszatérő Jonathan Byrd’s Racing 88-as Dallara-Chevy-jét a négyszeres USAC bajnok Bryan Clauson kapta meg és elsőre a tabella 27. helyéig jutott 218.485 mph-val (351.617 kmh). A 25 éves amerikai eddigi egyetlen Indy 500-át 2012-ben teljesítette, akkor a Sarah Fisher Hartman Racing autójával a 30.-ként zárt, miután műszaki hiba miatt a 46. körben fel kellet adnia a küzdelmet.
Az Andretti Autosport az Indy 500-on teljes szezonos pilótái – Ryan Hunter-Reay, Carlos Munoz, Marco Andretti – mellett mindkét részidős versenyzőjének, azaz Simona de Silvestrónak és Justin Wilsonnak is lehetőséget ad. Utóbbi párosból a jobb eredményt a svájci versenyzőnő produkálta, aki 225.317 mph-s (362.612 kmh) legjobb körével a hetedikként fejezte be a munkát, míg a hórihorgas angol 224.285 mph-val (360.951 kmh) a tizenötödik helyet szerezte meg.
A CFH Racing társtulajdonosa, a kizárólag oválpályákon versenyző Ed Carpenter tavaly Fontana után először rajtol majd el az IndyCar mezőnyével. Az Indianapolis 500 pole pozícióját 2013-ban és 2014-ben is elhódító amerikai a nyolcadik helyet tudhatta magáénak 225.257 mph-val (362.516 kmh).
A Salvador Dalinál jobban talán csak a történelem iránt rajongó Oriol Servia most sem hazudtolta meg magát. A 18.-ként zárt spanyol versenyző akárcsak tavaly, idén is a Rahal Letterman Lanigan Racing autójával kísérelheti meg az Indianapolis 500-ra való kvalifikációt, #32 Dallara-Hondájának festésével pedig a legendás futam első győztese, Ray Harroun által 1911-ben vezetett Marmon Wasp előtt tiszteleg.
A nap egyik programja az újoncok számára a versenyen való induláshoz elengedhetetlen Rookie Orientation Program (ROP), valamint az elmúlt május óta oválpályán nem versenyzett pilóták számára kiírt frissítő teszt teljesítése volt.
A ROP során az első Indy 500-ukra készülő pilótáknak három szegmenst kell teljesíteniük: 1. tíz kör 205-210 mph (330-338 kmh) között, 2. tizenöt kör 210-215 mph (338-346 kmh) között és végül 3. tizenöt kör 215 mph (346 kmh) felett /a köröket nem kötelező egyszerre megfutni/. A frissítő teszten résztvevőknek pedig a ROP 2-3. fázisát kell ismét letudniuk.
Az Indianapolis 500 mezőnyének idén két újonca van a Bryan Herta Autosportos Gabby Chaves, valamint a KV Racinges Stefano Coletti személyében, míg a frissítő tesztet (zárójelben utolsó oválversenyükkel) Conor Daly-nek (2013, Indianapolis), Bryan Clausonnak (2012, Indianapolis), Simona de Silvestrónak (2013, Fontana), James Jakes-nek (2013, Fontana), Pippa Mann-nek (2014, Indianapolis), Sage Karamnak (2014, Indianapolis) és Oriol Serviának (2014, Indianapolis) kellett letudnia. A legjobb tempót közülük de Silvestro autózta 222.314 mph-val (357.779 kmh).
Ami az újoncokat illeti, Chaves sikeresen teljesítette a ROP-ot, Colettinek azonban még várnia kell, mivel vízumproblémák miatt nem, hogy az Indianapolis Motor Speedway-re, de még az USA-ba sem tehette be a lábát. A helyzet szerencsére hétfőre tisztázódott, így a monacói versenyzőnek nem kell kihagynia a hétvégi GP of Indianapolist a pálya road vonalvezetésén. Ami pedig a kimaradt ROP-ot illeti, Coletti az Indy 500 első edzésnapján, azaz május 11-én kap lehetőséget arra, hogy megugorja a lécet mindhárom fázis során.
Az elért idők több, mint impresszívek, azonban szinte valamennyi versenyző óva intett attól, hogy az eredménylistába bárki, bármit belelásson. A csapatok számára a fő hangsúly az aero elemek tesztelésén volt, ezért természetesen senki nem a rekordok megdöntésének szándékával lépett pályára. Ennek ellenére azért érdemes egy pillantást vetni azokra a sebességekre is, amelyeket az autók egyedül, tehát nem más gépek mögött haladva értek el.
A legjobb tempót így Helio Castroneves #3 Dallara-Chevy-je produkálta 224.413 mph-val /361.157 kmh/, Ryan Hunter-Reay (223.713 mph/360.031 kmh), Gabby Chaves (223.582 mph/359.820 kmh), Oriol Servia (223.188 mph/359.186 kmh) és Will Power (223.132 mph/359.096 kmh) előtt.
Az autók összesen 1845 kört teljesítettek bárminemű incidens nélkül.
Az IndyCar most egy rövid időre elköszön az ováltól, de marad az IMS-en, méghozzá az idén második alkalommal megrendezendő Grand Prix of Indianapolis erejéig, amelyet május 7-9-én ejtenek meg a pálya road vonalvezetésén. Reméljük a tavalyinál kevésbé kaotikus kvalifikációval és versennyel.
Az Indy 500 programja május 11-én folytatódik az első edzésnappal.
képek: IndyCar
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough