Problémamentes hétvége Long Beach-en -

Harmadik nekifutásra végre sikerült egy épkézláb versenyt összehoznia az IndyCarnak.

Nem a várakozásoknak megfelelően kezdődött a széria 2015-ös idénye. A St. Petersburgi szezonnyitó a percenként leszakadó alkatrészekről szólt, míg a második, louisianai forduló az időjárásnak köszönhetően egy az egyben élvezhetetlen volt.

Égető szükség volt tehát végre egy problémamentes futamra, amelyet szerencsére Long Beach-en meg is kaptunk. Az év harmadik, az „utcai pályák Indianapolis 500-aként” is aposztrofált versenye előtt az IndyCar biztonságtechnikai szempontból tovább szigorított az aerodinamikai elemek rögzítésén, időjárási szempontból pedig – köszönhetően a kaliforniai klímának – verőfényes napsütés fogadta a mezőnyt, valamint a kilátogató nézőket.

Ahogyan a poszt elején említésre került, a verseny meglehetősen nyugodt körülmények között zajlott le, amit jól példáz, hogy csak egyetlen alkalommal, az ötödik körben kellett pályára küldeni a pace cart, méghozzá a Bryan Herta Autosportos Gabby Chaves Dallara-Hondájáról származó szárnydarab miatt.

A hátralévő idő azonban végig zöld alatt telt el, a kockás zászlót pedig Scott Dixon látta meg. Az új-zélandi ezzel Long Beach-i sikertelenségi sorozatának a végére is pontot tett, miután az elmúlt vasárnapig a legjobb eredményének egy 4. pozíció számított még 2010-ből, az átlagos helyezése pedig a 15. volt.

A Chip Ganassi Racing háromszoros bajnoka és egyszeres Indy 500 győztese a harmadik rajthelyről kezdhetette meg a 80 körös versenyt és rögtön a másodikban megelőzte az első sorból induló Juan Pablo Montoyát a Team Penske 2-es autójában, majd az első pitkiállások során pedig sikerült a pole-os Helio Castronevest is maga mögött tudnia.

Dixon a 34. körben állt az élre és csak a következő, 54. körben megejtett kiállásakor engedte ki a kezéből röpke két kör erejéig a vezetést.

Győzelmével a 34 éves versenyző IndyCar pályafutása 36. sikerét aratta, amivel az örökranglisa ötödik helyére jött fel, holtversenyben Bobby Unserrel.

Míg Dixon ünnepelt, addig Will Power minden kétséget kizáróan a leghamarabb el akarja felejteni a Long Beach-i hétvégét. A címvédő szombaton már a kvalifikáció csoportkörében elvérzett, mivel egy utolsó pillanatban életbe lépett piros zászló miatt nem tudta befejezni gyors körét, így csak a tizennyolcadik helyről várhatta a rajtot. Power a versenyen sem tudott kivakarózni a rossz csillagzat alól és már rögtön az első kiállások során körhátrányba került, miután Luca Filippi autója lefulladt a pitbe befelé menet. A CFH Racinges olasz mögött többen feltorlódtak, beleértve a Team Penske ausztrálját, akinek Dallara-Chevy-je szintén leállt. Bár ekkor még abban reménykedett, hogy egy újabb sárga periódus alatt ledolgozhatja a hátrányát, azonban a futam hátralévő része zöld alatt zajlott le, Powert pedig végül csak a huszadikként intették le.

„Amikor körhátrányba kerültünk, csak a sárgáért tudtunk imádkozni” – nyilatkozta a kétszeres Long Beach-i győztes. „Csak magamat hibáztathatom, hibáztam, leállt az autó. A teljes hétvégét nézve, ha jó munkát végeztem volna a kvalifikáción, akkor ebben a zűrzavarban sem lettem volna benne.”

Long Beach egyik toptémáját a Dale Coyne Racing versenyzői fellállása szolgáltatta, ami kétszer is változott az első két nap során. A kiscsapat pénteken jelentette be, hogy „üzleti okokból” Rocky Moran Jr. váltja az eredetileg teljes szezonra szerződtetett Carlos Huertast. Annak ellenére, hogy az amerikai négy éve nem vezetett élesben versenyautót, open-wheel géppel pedig egy évtizede nem rajtolt el, remek munkát végzett, sajnálatos módon azonban kiderült, hogy a második edzésen, Carlos Munozzal történt ütközés során eltört a hüvelykujja, így az IndyCarról szóló gyerekkori álmai újfent szertefoszlottak. Az élet viszont nem állt meg, Coyne-nak versenyző kellett, és éppen kéznél volt a kétüléses élményautót vezető Conor Daly.

A 23 éves amerikai telefonja alig egy órával a szombati szabadedzés előtt szólalt meg, a vonal másik végén magával Dale Coyne-nal, aki felajánlotta neki a Moran Jr. sérülése miatt újfent megüresedett 18-as számú Dallara-Hondát. Daly, aki minden egyes IndyCar hétvégére, amelyen megjelenik viszi magával a versenyzői felszerelését pontosan az ilyen eshetőségekre felkészülve, természetesen azonnal igent mondott. Szerencséjére az autó ülésének kérdése sem okozott számára gondot, hiszen barátja, Marco Andretti – na és az Andretti Autosport – ismét segítségére sietett és a rendelkezésére bocsátott egyet.

Daly nem vallott szégyent pályafutása második IndyCar futamán, ami egyben első road/street megmérettetése is volt a legmagasabb kategóriában. A huszonegyedik helyről indulva végül a tizenhetedikként ért célba, csapattársának, Francesco Dracone-nak (oké, tudjuk) pedig még kört is adott, valamint, habként a tortán, még a második leggyorsabb hondás kör is az ő nevéhez fűződött.

„Nagyon jó móka volt” – nyilatkozta az amerikai, aki 2011-ben, az Indy Lights-ban már nyerni tudott Long Beach utcáin. „Nyilvánvalóan a 17. hely nem valami nagyszerű, de figyelembe véve, hogy honnan jöttünk, honnan indultunk, igazán boldog vagyok. A legjobb rész számomra, hogy a tempót illetően versenyképeseknek bizonyultunk. A többi Hondához viszonyítva nagyon gyorsak voltunk. Jóval gyakrabban szeretném ezt csinálni.”

Ismét nem zárt valami jó napot viszont a KV Racing újonca, Stefano Coletti. A fiatal monacói a tőle már megszokott villámrajttal kezdte a versenyt, azonban egy váltóhiba véget vetett ígéretesnek tűnő futamának. Bár az emiatt hosszúra nyúlt pitkiállása után vissza tudott állni a mezőnybe, azonban ekkor már tíz kör hátrányban volt. Némi – sovány – vigaszt jelenthetett azonban számára, hogy az 56. körben ő rakta össze a nap leggyorsabb körét 1:08.0969-cel, de ettől függetlenül be kellett érnie az utolsó hellyel. Nézzük viszont a dolgok napos oldalát: legalább most nem ütközött semmivel és senkivel.

A Toyota Grand Prix of Long Beach legkomolyabb momentumát Simon Pagenaud és Juan Pablo Montoya második helyért zajló csatája nyújtotta a verseny végén. A Team Penske franciája lelkesen próbálta előzni a kolumbiait, aki azonban csapattársa valamennyi kísérletét sikeresen verte vissza. Érdemes megnézni, újra és újra ebben a Montoya rajongóknak külön ajánlott videóban is:

A mezőny továbbra is rendkívül kiegyensúlyozott, amit jól bizonyít, hogy bár még csak három futam telt el, máris tizennyolc versenyzőnek sikerült top 10-es helyezést elérnie. Egyszóval, egyszerűbb felsorolni azokat, akiknek ez még nem jött össze: Charlie Kimball (Chip Ganassi Racing), Gabby Chaves (Bryan Herta Autosport), Takuma Sato (AJ Foyt Racing) és Francesco Dracone (Dale Coyne Racing).

Végül pedig, ami a nézettséget illeti, az IndyCar keserédes napot zárt. A helyszíni nézőszám nem adott okot a panaszra, hiszen a három nap során 181.000 ember – körülbelül ezer fővel több, mint 2014-ben – tette tiszteletét a pályán, ami abból az aspektusból nézve csak még pozitívabb, hogy a legtöbb helyszínnel ellentétben Long Beach-en a pénteki nap sem számít ingyenesnek.

Ami azonban a televíziós rátákat illeti, már korántsem ilyen rózsás a helyzet. A helyi idő szerint vasárnap délután rendezett verseny 0.32-es nézettséget ért el az NBCSN-en, ami csak még kiábrándítóbb azt figyelembe véve, hogy a Forma-1 helyi idő szerint a délelőtti órákra esett Bahreini Nagydíja 0.48-at produkált ugyanezen a csatornán. A továbbra is pocsék adatok fényében különösen nem jönnek jól azok a – nem győzöm hangsúlyozni, nem hivatalos forrásból származó – pletykák, amelyek azt rebesgetik, hogy két, az IndyCar számára kulcsfontosságú partner is erősen fontolgatja, hogy már 2015 végén távoznak a szériából a nem, hogy növekvő, de legjobb esetben is csak stagnáló nézettség, valamint a marketing szempontból szintén nem kielégítő, öt hónapos szezon miatt.

Nem mondom, hogy szorosan ehhez a témához kapcsolódó híresztelés, de állítólag a Hondának már nagyon elege kezd lenni abból, hogy a Jóistenért sem tudják felvenni a versenyt a Chevrolet-vel. Long Beach-en mindössze két autóval tudtak bejutni a top 10-be, a legmagasabb helyezésük pedig a nyolcadik lett Marco Andretti révén. Ami a köridőket illeti, a leggyorsabb kört a Honda flottájából Takuma Sato futotta 1:08:9607-tel, ami közel kilenc tizeddel lassabb volt, mint a Coletti #4-es Dallara-Chevy-je által összehozott 1:08:0969. A pletykák szerint a japánok készek drasztikus lépéseket tenni – egyelőre még ne gondoljunk a legrosszabbra -, ha az oválokra szánt aero csomaggal sem javul számottevően a teljesítményük. Érdemes lesz fél szemünket a Hondán tartani, annyi szent.

Befejezésül pedig – mielőtt jönne a Long Beach-i végeredmény – következzen egy bájos kis Twitter beszólás a NASCAR Sprint Cupos David Ragantől, amire az IndyCar sem felejtett el frappáns választ adni.