Penske elsőség az időmérő előtt, zajlik az élet a Dale Coyne Racingnél

Penske elsőség az időmérő előtt, zajlik az élet a Dale Coyne Racingnél

A Long Beach-i hétvége során immár második alkalommal kényszerült versenyzőcserére a Dale Coyne Racing.

 

A csapat először pénteken rukkolt elő a hírrel, miszerint az eredetileg teljes szezonra szerződtetett Carlos Huertas „üzleti okok miatt” nem tudja vállalni az indulást, ezért a helyét ideiglenesen Rocky Moran Jr. veszi át. Az amerikai számára – aki szponzorációs okok miatt utoljára 2011-ben versenyzett utoljára, open-wheel futamon pedig 2005 óta nem rajtolt el – ezzel a lehetőséggel élete álma valósult meg, minimális tapasztalata ellenére pedig egyáltalán nem vallott szégyent, hiszen mindkét edzés során maga mögé tudta utasítani csapattársát, Francesco Dracone-t. Az olasz kvalitásait ismerve ez nem is lenne akkora fegyvertény, azonban figyelembe véve Moran Jr. tapasztalatlanságát, valamint azt, hogy tegnap vezethette életében először a Honda aero kitjével felszerelt Dallarát, igenis figyelemreméltó. A sors kegyetlen tréfája miatt azonban nem sokáig élhette az álmát, hiszen a pénteki második edzésen , Carlos Munozzal történt ütközését követően kiderült, hogy eltört a hüvelykujja, ami miatt már nem tudta vállalni a folytatást.

Itt jött a képbe, mint a „helyettes helyettese” az a Conor Daly, aki mindezidág hiába kilincselt a csapatoknál, financiális okok matt képtelenség volt számára összehozni egy szerződést. Februári tesztje a Schmidt Peterson Motorsports-cal – amely csapattal tavaly Moran Jr. is pályára léphetett Homestead-en – is csak barátja, Marco Andretti anyagi segítsége révén valósulhatott meg.

A 23 éves amerikai – aki Long Beach-en a kétüléses Indy autóval furikázta körbe a szerencsés kiválasztottakat – eddig csak egyetlen IndyCar rajtot tudhat maga mögött, nevezetesen a 2013-as Indianapolis 500-at, ahol az AJ Foyt Racing színeiben a 22.-ként zárt.

A Toyota Grand Prix of Long Beach vasárnapi kvalifikációját megelőző utolsó edzést Simon Pagenaud nyerte, köszönhetően az utolsó pillanatban megfutott 1:07:0304-es körének. A Team Penske versenyzőjét csapattársai, Helo Castroneves, valamint Will Power követték az eredménylistán. A top 5-be két Chip Ganassi Racing alkalmazottnak, név szerint a háromszoros bajnok, egyszeres Indy 500 győzes Scott Dixonnak, valamint a gárda színeiben ezen a hétvégén debütáló Sebastian Saavedrának sikerült befurakodnia.

A 45 perces gyakorlás során két incidens történt, először az AJ Foyt Racinges Jack Hawksworth autója pördült meg és állt le a pálya közepén, majd nem sokkal később Stefano Coletti törte meg a KV Racing 4-es számú Dallara-Chevy-jét a 8-as kanyarban.

Ami pedig Conor Daly-t illeti, akárcsak Moran Jr.-nak, neki is sikerült elsőre megvernie a pályán Francesco Dracone-t, méghozzá több, mint hat tizeddel.

 

longp5.jpeg