A lovakat is lelövik, ugye?

Ha eddig még nem nézted meg a Grand Prix of Louisianát, akkor ezután se tedd, mert nem csak a motorsportoktól, de még az élettől is elmegy a kedved.

A 2015-ös IndyCar szezon előtt megfogadtam, hogy kedves leszek; nem kötök bele még az élő fába is és a széria vezetőségét sem piszkálom mindenért, ha rosszul mennek a dolgok. Erre rögtön az évad második futamán sikerült nekik valami olyasmit produkálniuk, amiről nem lehet pozitív hangnemben nyilatkozni anélkül, hogy ne hinnék azt rólam, lábon hordom ki az agyhalált.

Az amerikai open-wheel szakág legmagasabb kategóriájaként számon tartott IndyCar ugyanis az első, avondale-i látogatása során hosszú fennállása egyik – ha nem A – legrosszabb versenyét produkálta. Már ha ezt az anti-showt lehetett egyáltalán versenynek nevezni.

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a bajnokság naptárában debütáló NOLA Motorsports Park fantasztikus munkát végzett a közösségi médiában, folyamatosan kapcsolatban álltak a rajongókkal, exkluzív tartalmakat osztottak meg, vagyis tényleg mindent megtettek azért, hogy a hétvége a lehető legjobban teljen el. Valamennyi pálya tanulhatna tőlük. Van azonban valami, ami a sikeres lebonyolítás felett állt, méghozzá az időjárás, ami már a pénteki naptól kezdve alapjaiban borította fel az előzetes programot. A lezúduló eső miatt a második szabadedzés alig tízpercesre rövidült, a kvalifikácót pedig másfél csoportkör után törölni kellett a vészjóslóan lecsapó villámok miatt. A helyzet vasárnapra sem javult, aminek hatására a Pro Mazda betétkategória második futamát hétfőre ütemezték át, az IndyCar bemelegítő edzését pedig véglegesen eltörölték.

Itt felmerülhet a kérdés, hogy ha egész álló nap fennállt a valószínűsége, hogy az égiek újfent, elementáris erővel lecsapnak, akkor miért nem pakolták át a főattrakciónak számító Indy GP of Louisianát is a következő napra. Nos, egyszerűen azért, mert ezt az IndyCar nem engedhette meg magának.

A hétfői napra való átütemezés potenciális öngyilkosság lett volna, egyrészt mivel ebben az esetben gyakorlatilag nulla helyszíni és televíziós nézettséggel kellett volna számolni. Már a vasárnapi verseny is szomorkás, 0.27-es rátát hozott, akkor el lehet képzelni hányan ültek volna a készülékek el hétfőn, a lelátókra jegyet váltó közönségről nem beszélve. Másrészt pedig, a nevelősorozatokkal ellentétben egy IndyCar futamot nem lehet lezavarni félóra alatt, a nap folyamán pedig az erőteljes esőzések, viharok mellett még tornádóveszélyre is felhívták a figyelmet az előrejelzések.

Mellékesen ráadásul az sem volt elhanyagolható, hogy alig öt nappal később már a Long Beach-i első edzésnek leng a zöld zászló, a csapatok készülődését, logisztikai teendőit pedig eléggé megnehezítette volna a louisianai hétvége egy nappal való megtoldása.

A verseny törlése pedig ugyebár fel sem merülhetett, mivel a szezon későbbi részében már nem lehetett volna bepótolni, ez pedig egyenértékű lett volna egy masszív tökönrúgással a széria számára, pláne ha figyelembe vesszük, hogy a naptár a tervezettnél már így is rövidebbé vált a brazíliavárosi futam kiesése révén. 

Nem volt mese, menni kellett, még akkor is, ha fennállt a veszélye a kedvezőtlen végkimenetelnek. Be is jött.

Az időmérő eltörlése miatt az entrant pontok alapján elrajtolt mezőny végül a tervezett 75 körből mindössze 47-et teljesített, köszönhetően annak, hogy a meteorológiai radarok szerint közeledtek az újabb viharfelhők. Ennek megfelelően az IndyCar úgy döntött, 1 óra 45 perces időintervallumban határozzák meg a versenyt.
Ebből a 105 percből mindössze 31 telt el zöld zászló alatt, ami más aspektusból megvizsgálva azt jelentette, hogy a 47 körből csak 21-et futottak le teljes egészében, tisztán.

A verseny első, közel egyharmadát kitevő cirka 15 kör még a viszonylag elfogadható, kicsit Forma-1-es ‘follow the leader’- stílusban zajlott le, de alapjában véve nem volt vele semmi probléma, a folytatás tükrében pedig akár még szórakoztatónak is lehetett mondani.

Na, de ami ezután kezdődött, arra a világ összes facepalmja sem lenne elegendő.

Szegény Mario Andretti sem tudhatta mi vár a szériára, amikor még a verseny előtt, a Forma-1 Kínai Nagydíjának safety car mögötti befutója kapcsán az IndyCarra is hivatkozva arról értekezett Twitterén, hogy az autósportrajongók többet érdemelnének a sárga alatti befejezéseknél. Ez ugyanis pillangószellentés volt ahhoz képest, amit Louisianában kaptunk az arcunkba. A 16. körtől kezdve egészen a leintésig összesen hat alkalommal, számszerűsítve 26 körön át tartózkodott bent a biztonsági autó, a mezőnynek pedig két kör nem sok, annyit sem sikerült egyhuzamban megtennie versenykörülmények között.

A tragikomédia tehát a 16. körben vette kezdetét, amikor is a Bryan Herta Autosport újonca, Gabby Chaves megpördült a 4-es kanyarban. A 2014-es Indy Lights bajnok azonban ekkor nem várt segítséget kapott, miután egy túlbuzgó, a helyszínen szolgálatot teljesítő jó munkásember fogta magát és visszatolta az ott veszteglő Dallara-Hondát a pályára. A jelenet láttán az IndyCar finoman szólva sem volt boldog, miután emberünknek egyáltalán nem volt felhatalmazása arra, hogy ily módon avatkozzon be a verseny eseményeibe. A széria kommunikációs igazgatója, Mike Kitchel az AP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az IndyCar nem fogja nyilvánosságra hozni a férfi nevét, ahogyan azt sem, hogy az eset milyen következményeket von maga után. Mindez még a zöld jelzés alatt történt, hamarosan azonban kiderült, hogy a partizánakciónak nem sok értelme volt, hiszen Chaves autója nemes egyszerűséggel megállt a pályán, ami után életbe is lépett az első, négy körön át tartó sárga zászlós szakasz. Az ekkor megkezdődő pitkiállások során verekedte magát az élre a Schmidt Peterson Motorsports színeiben a 16. helyről rajtoló James Hinchcliffe, amely pozíciót már nem is engedte ki a kezéből, mondani sem kell az innentől már konstanssá vált pace car szakaszok révén.

Az újdonsült zöld jelzést a 20. körben kapta meg a mezőny, ami alig tartott fél körön át, mivel az AJ Foyt Racing versenyzője Jack Hawksworth összeakadt a Schmidt Peterson Motorsportsos James Jakes-szel. Az incidens egyben ‘Hawk’ napjának végét is jelentette. Ezzel párhuzamosan egy másik baleset is történt, méghozzá a Team Penske-s Helio Castronevesnek, valamint a Dale Coyne Racing enyhén szólva is ellentmondásos újoncának, Francesco Dracone-nak főszereplésével, aminek következtében a brazilnak egy rendkívüli elsőszárny cserére is sort kellett kerítenie.

A sárga alatti szakasz ezúttal hat kemény körig tartott, a pace cart vezető Arie Luyendyk azonban nem lazíthatott sokáig, hiszen a KV Racing újonca, Stefano Coletti szinte a zöld zászló után azonnal megpördült egy vízátfolyáson. Na, emberek, ezt a jelenetet koreografálni sem lehetett volna jobban: a 25 éves monacói piruettezett egyet, azután nekivágódott a szalagkorlátnak, megint bemutatott egy elegáns forgást, majd, mintha mi sem történt volna, ment tovább a mezőny után. Olyan volt ez, mint azok az alien boxolók, akiket az ellenfél már véres húscafattá püfölt a ringben, de ők ennek ellenére továbbra is két lábon állják az ütéseket, sőt, még visszatámadni is képesek. Csodás volt, a hadiipar tanulhatna a Dallarától a harckocsik tervezése terén.

A következő két sárga szakaszt ugyanaz a versenyző intézte el, nevezetesen a Chip Ganassi Racing csodagyerekeként számon tartott Sage Karam. Megmondom őszintén, kicsit sajnáltam a srácot, mivel meggyőződésem szerint a louisianai hibái egyértelműen a rajta lévő nyomás miatt történtek. A még mindig csak alig húszéves amerikai tavalyelőtt megnyerte az Indy Lights-ot – attól most tekintsünk el, hogy hány fős mezőnyben tette ezt –, majd a 2014-es Indianapolis 500-on megejthette IndyCar bemutatkozását is, ami jóval felülmúlta a várakozásokat. Karam a harmincegyedik helyről rajtolva végül a kilencedikként ért célba, amit követően nem csak a rajongók keménymagja, de a szaksajtó is elkönyvelte a széria következő, amerikai szupersztárjának.

 

Teljes szezonos szerződés hiányában Sage futamról-futamra élt, a St. Pete-i forduló után Ganassiék a NOLA-n is odaadták neki a 8-as számú autót és abban reménykedett, hogy a szezon további részében lehetőséghez jut. Így is történt, miután kiderült, hogy a hátralévő tizennégy versenyből tizenegyen elrajtolhat, a maradék háromra azonban át kell adnia a Dallara-Chevy-t egy kollégájának, akinek kiléte hab lehet a louisianai facepalm-fest tortáján. 

Na tessék megkapaszkodni az alsóneműben………

 

 

 

Leülni és elszívni egy cigit/meginni egy felest/keresztet vetni/kinek mi……..

 

 

 

  

A Chip Ganassi Racing legújabb pilótája ugyanis nem más, mint ……

 

 

  

 

Sebastian Saavedra

Tényleg, nem vicc. A kolumbiai frizurahuszár régi támogatója, az AFS Racinggel koprodukcióban már az e hétvégi, Long Beach-i fordulón vezetheti a CGR autóját, ahogyan a Grand Prix of Indianapolison, az Indianapolis 500-on, valamint a sonomai szezonzárón is szerephez jut. Karam legközelebb Alabamában rajtolhat el és innentől fogva egészen Sonomáig – az indianapolisi road-ot leszámítva ugye – ő lesz a gárda negyedik versenyzője. Mindez azt is jelenti, hogy Ganassiék öt autóval vesznek részt az Indy 500-on.

Na, de most vissza a NOLA-ra.

 

 

A „verseny” egy ijesztő baleset miatt, nem meglepő módon sárga alatt fejeződött be. A 44. körben a Team Penske-s Simon Pagenaud előzni próbálta Ryan Hunter-Reay Dallara-Hondáját, az amerikai azonban ráhúzott, összeértek, aminek következtében a 28-as számú Andretti Autosport gép a levegőbe emelkedett és eltalálta az éppen érkező, Sebastien Bourdais által vezetett KVSH autót. Az incidens mindhárom pilótát kiiktatta, a francia azonban hálát adhat hadseregnyi őrangyalának, hogy sértetlenül megúszta a kalandot, mivel csak a mázlin múlt, hogy Hunter-Reay járműve nem trafálta telibe a fejét.

Ha már szóba került Saavedra, akkor feltétlenül szót kell ejteni a GP of Louisiana citromdíjasáról is, aki nem meglepő módon a Dale Coyne Racing olasz szerzeménye, Francesco Dracone. A 32 éves versenyző – akinek tehetségtelenségénél már csak a nagyképűsége bicskanyitogatóbb – többször bizonyította már, hogy kvalitásaival még a Pro Mazda mezőnyében sem biztos, hogy megállná a helyét, az elmúlt hétvégén pedig kis híján tragédiát okozott.

A pitkiállása során Dracone elvesztette az uralmát az autója felett és elütötte az autóját felkészítő csapat főnökét,  Todd Phillips-et. A jelenetsort látva hihetetlen, hogy a szakember néhány karcolással megúszta a kalandot, azt viszont képtelenség vitatni, hogy Dracone-nak semmi, de semmi helye nincs az IndyCarban. Mindezt természetesen a Twitteren is közölték vele a felháborodott rajongók, amire válaszként Francesco újfent tanúbizonyságot tett arról, hogy nem csak zéró tálentummal bír, de még egy prosztó paraszt is. Már elnézést.

Tisztában vagyok azzal, hogy a motorsportban mindig voltak, vannak és lesznek fizetős versenyzők, de valahol nagyon meg kellene húzni egy alsó határt, mert az ilyen Dracone-félék csak a szégyent hozzák a komplett mezőnyre.

Ugyanígy megérne egy külön misét annak a boncolgatása, hogy mekkora ordas nagy hülyeségnek tartom továbbra is az egyszerű kicsúszások miatt is életbe léptetett teljes pályás sárgákat, nem beszélve a biztonsági csapat fájdalmas lassúságáról. Lokális jelzés mellett talán ez a futam sem torkollott volna akkora paródiába, hogy most először örültem a borzalmas nézettségnek, mert így legalább kevesen látták élőben, amint az IndyCar ég, mint a Reichstag.

Az első Grand Prix of Louisiana végeztével talán csak a Honda lehetett elégedett, mivel az első ötben három autó is az ő erőforrásaikkal és aero kitjeikkel szerepelt. A győzelmet egyetlen pitkiállással James Hinchcliffe szerezte meg, míg a második helyen Helio Castroneves, harmadikként pedig az SPM másik James-e, a Jakes végzett. A negyedik helyen Simona de Silvestro zárt az Andretti Autosport színeiben, míg az ötödik pozíciót Juan Pablo Montoya tudhatta magáénak. A svájci versenyzőnőre egy gondolat erejéig még visszatérve; hiába áll jelenleg az összetettben a hatodik helyen – egyetlenként a csapat négyesfogatából a top 10-ben – mégsem lehet ott a Long Beach-i mezőnyben, miután Michael Andrettiék bejelentették, hogy nem indítják a hétvégén a #25-ös számú gépet. Jelen állás szerint tehát Simonával legközelebb májusban, az Indianapolis 500-on találkozhatunk.

A verseny – vagy minek nevezzük – a csapattulajdonosok között sem aratott osztatlan sikert: Chip Ganassi bocsánatot kért a szurkolóktól az egész hétvégéért, míg Michael Andretti csak a “rémálom” szóval jellemezte azt. A győztes Hinchcliffe pedig annyit mondott: “Nagyon sajnálom a rajongókat.”

Folytatás ezen a hétvégén Long Beach-en, kell is az újabb futam, hogy ezt a borzalmat elfelejtsük.

 

 nolaq8.jpeg

 

 

  képek: IndyCar, tumblr

 

 

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy