Az anyatermészet lenyomta az IndyCart

Az égiek nem kegyelmeztek az Indy GP of Louisiana kvalifikációjának sem.

 

A 2015-ös IndyCar szezon második versenyhétvégéjének programjába már egyszer jelentősen bekavart az időjárás, aminek hála a második szabadedzés alig tíz percesre rövidült. Bár az előzetes remények szerint a villámokkal tarkított vihar szombaton már elkerülte volna a NOLA Motorsports Park légterét, azonban újfent kiderült, hogy az időjósok nem is tévedhettek volna nagyobbat.

Az első esőcseppek fél órával az időmérő előtt jelentek meg a pályán, majd szép lassan tekintélyes zivatar kerekedett belőle, amit csak tovább súlyosbított, hogy egyre több, villámlásról szóló bejelentés érkezett a környékről. Ennek ellenére az IndyCar mindent megpróbált annak érdekében, hogy a széria debütáló, louisianai versenyének pole pozíciója valódi, kvalifikációs körülmények között dőljön el.

Az első csoportkört végül 45 perc csúszással, helyi idő szerint délután öt órai kezdettel indították útjára, majd ezt követően a második szakasz is megkapta a zöld zászlót. A körözés azonban ezúttal már nem tartott sokáig, mivel egy tiszteletet parancsoló villám megjelenését követően a versenyigazgatóság rögtön a pályaaktivitás megszakítása mellett döntött.

Hamarosan viszont világossá vált, hogy az időmérő folytatását az időjárás a későbbiekben sem teszi lehetővé, így a csoportkörökben elért eredmények tulajdonképpen meg nem történtté váltak.

A kvalifikáció sztornózása azonban nem jelenti azt, hogy szó nélkül elmenjünk az IndyCar versenyirányításába idén visszatért Brian Barnhart mellett, akinek már a második fordulón sikerült kicsapnia a biztosítékot jó pár rajongónál, szakértőnél és egy bizonyos KV Racing társtulaj Jimmy Vassernél egyaránt.

light.jpg

 A momentum, ami az időmérő végét jelentette

    

Történt ugyanis, hogy az időmérő első csoportjának küzdelmei során, a csúszós aszfalton Sebastien Bourdais elvesztette uralmát a KVSH Racing 11-es számú Dallara-Chevy-je felett és megpördült. A francia versenyező könnyedén vissza tudott térni a pályára, a versenyigazgatóság azonban úgy látta, hogy hátráltatta a gyors körön lévő Tony Kanaan-t, ami miatt az addig élen álló Bourdais-t a tabella aljára száműzték, ezzel megfosztva a  továbbjutás lehetőségétől. Bourdais hiába próbált azzal reflektálni, hogy abban az időben a látási viszonyok gyakorlatilag nullák voltak, Barnhartékat ez nem hatotta meg. Persze a kvalifikáció eltörlését követően ez a büntetés semmissé vált és a francia az összetettbéli hatodik helye által a harmadik sorból kezdheti meg a versenyt [lásd. lentebb], a vitatott döntés azonban – ha csak egy rövid időre is – , de ismét felizzította a vitát a Barnhart versenyigazgatóságban való létjogosultságát firtató témában.

A radarképek szerint nem volt várható javulás az időjárást illetően, sőt, további, az eddigieknél is erőteljesebb villámlások voltak kilátásban, ami, mondani sem kell, nem csak a versenyzők, de a helyszínen tartózkodó csapattagok, tisztviselők, pályamunkások és nézők testi épségét is veszélyeztette. Ennek következtében az IndyCar úgy határozott, hogy a vasárnapi Grand Prix of Louisiana rajtsorrendje a bajnokságbeli entrant pontok (vagyis nem a versenyzők, hanem az autók mellett álló egységek) alapján kerül meghatározásra. Mivel azonban a mezőny összetételében nem történt változás a szezonnyitó futam óta, így tulajdonképpen annak végeredménye – ami egyben a bajnokság jelenlegi állása is – alapján indítják el a versenyt.

A pole-ból ennek megfelelően a St. Pete-i győztes Juan Pablo Montoya indul, aki azonban nem kapja meg az ezért járó extra pontot.

A történtek legnagyobb nyertese így a Team Penske lett, amely gárda az első csoportkör – mind a négy versenyzőjük ide került beosztásra – után csak Simon Pagenaud és Will Power által lett volna jogosult az időmérő folytatására, miután Helio Castronevesnek és Juan Pablo Montoyának nem sikerült a legjobb hatban végeznie. 

Az IndyCar bejelentette továbbá, hogy a vasárnapi verseny kezdési időpontja is módosul. Az eredeti tervekkel ellentétben 45 perccel hamarabb, 13:45-kor (magyar idő szerint 20:45) leng majd a zöld zászló a 24 fős mezőnynek.

A Grand Prix of Louisiana rajtsorrendje (nagyításért katt a képre):

nolaq4.jpeg

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy