Az IndyCar felszólította a Hondát
Az IndyCar St. Petersburgi szezonnyitóján mutatkoztak be élesben először a Honda és a Chevrolet aerodinamikai elemei, a történet végkicsengése azonban finoman szólva sem úgy alakult, ahogyan azt az illetékesek elképzelték.
A március 29-ei futam első fele tulajdonképpen egy komplett sárga zászlós szakasznak felelt meg néha-néha megszakítva némi zöld jelzéssel. Mindennek okai az autókról a legkisebb kontaktus hatására is lerepülő elemek voltak, a legkomolyabb amortizációt pedig a Honda aero kitjeivel felvértezett autók szenvedték el. Az egyik ilyen incidensnek ráadásul egy ártatlan néző is áldozatául esett, miután a Bryan Herta Autosport Gabby Chaves által vezetett #98 Dallara-Hondájáról leváló alkatrészdarab mintegy száz métert repülve eltalált egy, a lelátók mögött gyanútlanul sétáló nőt, aki ennek következtében súlyos fejsérülést szenvedett.
A probléma nyilvánvaló módon nem tűrt halasztást, így nem meglepő, hogy az IndyCar az elmúlt héten arra kérte a japán gyártót, hogy még a soron következő, louisianai verseny előtt erősítsék meg az autóikon lévő elemeket.
Ennek érdekében a széria külön engedélyt adott a Honda számára, hogy a biztonság érdekében rendkívüli módosításokat eszközölhessenek az aero kiteken.
„Az autók közötti kontaktok következtében lehulló alkatrészek mennyisége nagyon kiábrándító volt számunkra” – mondta a Honda Performance Developement alelnöke, Steve Eriksen.
A szakember elmondása szerint annak tudatában, hogy zsinórban három olyan verseny következik, amelyeket a szóban forgó utcai és épített pályákra szánt aero elemekkel kell teljesíteniük, máris tettek néhány fontos intézkedést a probléma megismétlődésének elkerülése érdekében. A Honda egy speciális, új rögzítésen dolgozik és abban bíznak, hogy ezáltal a St. Pete-i fiaskó csak egy rossz emlék marad.
„Az aero kitjeink teljesítették az IndyCar által megkövetelt, átfogó teszteket, beleértve a terheléses és komponensekre kiterjedőeket is. Minden egyes darab elsőre átment ezeken a teszteken, tehát mi valamennyi biztonsági alapkövetelménynek megfeleltünk. Örülünk, hogy az IndyCarral együtt dolgozhatunk azon, hogy a biztonság érdekében tovább fejlesszünk ott, ahol még hiányosságok fedezhetőek fel.”
A St. Petersburgi versenyt követően a széria másik gyártója, a Chevrolet sem lélegezhetett fel, igaz, ők nem az aerodinamikai elmeikkel, hanem az erőforrásaikkal járták meg. Az amerikai cég által motorokkal ellátott tizenkét autóból tizenegy esetében hajtottak végre a szabályok által megengedettnél jóval nagyobb mértékű módosítást, aminek következtében egységenként 20 pontos büntetést szabott ki rájuk az IndyCar. A Chevy, amely 128 pontot gyűjtött a szezonnyitó során így 220 pontnyi levonással szembesült, aminek révén jelenleg mínusz 92-n állnak a gyártók bajnokságában a 70 pontos Hondával szemben.
A cég tájékoztatása szerint a probléma oka a szeleprugóknál volt keresendő, amelyet észlelve attól tartottak, már azelőtt eltörnek, hogy az adott motor elérné az IndyCar által előírt, maximális, 2500 futott mérföldet.
Arról, hogy melyik csapathoz tartozott az az egy erőforrás, amelyen nem kellett javítást végrehajtani, a Chevrolet továbbra sem adott hivatalos tájékoztatást.
A USA Today szakújságírója, Brant James értesülései szerint azonban a kérdéses motor a Chip Ganassi Racing Sage Karam által vezetett #8-as számú autójához tartozik. A Chevrolet alelnöke, Jim Campbell még az amerikai versenyző hétvégi, louisianai részvételének bejelentését megelőzően úgy nyilatkozott, hogy a 12. erőforrással nem kívánnak foglalkozni egészen az alabamai futam végéig. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy ezen változtat-e valamit Karam – és vele együtt a szóban forgó motor – ismételt hadrendbe állítása. Egy biztos, ha elővigyázatosságból mégis hozzányúlnának, az további húsz pontjába fájna a Chevy-nek.
kép: IndyCar
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough