A Panther Racing az utolsó szalmaszálat is elbukta

A szövetségi bíróság visszautasította a Panther Racing Inc. keresetét, amelyet az egykori IndyCar csapat azt követően nyújtott be, hogy tavaly februárban elvesztették a Nemzeti Gárda szponzorációs hátterét.
A Panther Racing tulajdonosa, John Barnes a 2014-es szezon előtt volt kénytelen távozni az IndyCarból, miután a 2008 óta hű szponzorként mögöttük álló Nemzeti Gárda támogatását az utolsó pillanatban happolta el tőlük a Rahal Letterman Lanigan Racing. A döntés kapcsán a Panther tavaly februárban fellebbezést nyújtott be, azonban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elutasította azt, mondván az RLL Racing jogszerűen nyerte a Nemzeti Gárda támogatását.
Barnes-ék ezt követően pert indítottak nem csak Rahalék, de a szerződést kezelő, alabamai Document Packaging Brokers (közismertebb nevén Docupack) nevű jogi cég, valamint az IndyCar ellen is. A Panther beadványában azt állította, hogy az évi 17.2 millió dollár értékű szponzorációt körbenyeréses csalás (amikor a versenytársak előre megállapodnak abban, hogy az egyes pályázatok során mindig mást hoznak ki nyertesként) valamint egyéb visszásságok miatt veszítették el.
A Panther a Gárda elvesztését követően nem tudott biztosítani magának kellő pénzügyi hátteret, aminek végeredményeként a csapat végleg befejezte működését, olyannyira, hogy az elmúlt év augusztusában már szó szerint mindenüket (poszterektől kezdve a versenyautókig) elárverezték.
A sors iróniája, hogy a Rahal Letterman Lanigan Racing sem élvezhette sokáig a Nemzeti Gárda támogatását, miután a katonai szerv tavaly év végén beszüntette sportszponzorációs tevékenységét arra hivatkozva, hogy egy belső vizsgálat fény derített arra, a promócióra fordított dollármilliók ellenére a toborzási ráták egyáltalán mutattak javuló tendenciát, sőt.
A Panther Racing ügye azonban egészen mostanáig a levegőben lógott, amikor is az Egyesült Államok Indianapolisi Körzeti Bírósága nyilvánosságra hozta, hogy Tanya Walton Pratt bírónő március 25-én elutasította Barnes-ék beadványát.
A Panther a bírósághoz beadott dokumentumokban azzal vádolta az IndyCart, hogy a széria szerződésszegést követett el velük szemben, különös tekintettel a versenyhelyszíneken felállított Fan Village-ben való megjelenési jogra nézve. Ezen területen az IndyCarral kontraktusban álló, gondosan szelektált csapatok, valamint szponzorok és egyéb partnerek számára nyújtanak promóciós lehetőséget különféle rendezvények, közönségtalálkozók, merchandise shopok, sátrak és egyéb megjelenések formájában. Az IBJ úgy tudja, hogy a Panther számításai szerint 2013-ban 300.000 rajongó látogatott el az IndyCar Fan Village-be, amely – mint már említésre került – a szériával kapcsolatban álló cégek egy kiemelt csoportjának áll csak rendelkezésére.
A Panther Racing állítása szerint az IndyCar szándékosan manipulálta, keltett zavart a csapat Nemzeti Gárda szponzorációjának megtartásáért folyó harcába a Rahal Letterman Lanigan Racing helyzetbe hozásának érdekében. A széria első emberét, Mark Miles-t azzal vádolták Barnes-ék, hogy egy, még 2013 novemberében kelt levelében azt állította, Rahalékat illeti meg a hozzáférési jog a Fan Village-hez. A Panther úgy vélte, a Bobby Rahal tulajdonában lévő alakulatnak tudomása volt arról, hogy ez valójában nem igaz, azonban ennek ellenére ők is hamisan az ellenkezőjét hirdették.
A Fan Village fontos lett volna a Nemzeti Gárdával való közreműködés folytatásában, lévén az a fegyveres szervvel kötött addigi megállapodásuk kritikus pontját képezte, mi több, a Panther nem kevesebbet állított, mint, hogy egyedül nekik volt exkluzív joguk arra, hogy biztosítsák az ezzel járó előnyöket a Gárda számára.
A Panther szerint így az IndyCar, valamint az RLL Racing a felelős azért, hogy elvesztették addigi főtámogatójukat, ami végül a csapat összeomlásához vezetett.
Walton Pratt azonban úgy látta, a Miles által írt levélben csak arról esett szó, hogy az IndyCarnak jogában áll garantálni helyet a Fan Village-ben egy másik csapat – ez eseteben az RLL Racing -, valamint annak potenciális szponzora – a Nemzeti Gárda – számára. A bírónő szerint a tények egyértelműen megmutatják, a Gárda határozott úgy, hogy nem kívánják tovább támogatni a Panther Racinget, majd hozzátette, a csapat azon érvelése, miszerint kizárólagos joguk volt a Nemzeti Gárda szponzorációjához, ellentmond a józan észnek.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough