Montoya győzelem a floridai törmelékfeszten
Ahogyan várható volt, a Team Penske győzelmével ért véget a Grand Prix of St. Petersburg, azonban a csapat dominanciájánál jóval többről szólt az IndyCar 2015-ös szezonnyitó futama.
Roger Penske gárdája már az idény előtti teszteken megmutatta, hogy nagyon komolyan kell velük számolni az idei év során. Erre csak rátett egy lapáttal a St. Pete-i hétvége, amelyen regnáló bajnokuk, Will Power – a vasárnapi warm-upot leszámítva – valamennyi edzést behúzta, majd a kvalifikáción sem talált legyőzőre, olyannyira, hogy a második szegmens során még egy pályacsúcsot is összehozott. Utóbbin ráadásul kollektíve csúnya verést mértek a mezőny többi részére, miután a rajtrács első négy pozícióját kizárólagosan a Team Penske kvartettje foglalta el. Bombaformáját látva a toronymagas esélyesnek természetesen a szám szerint öt St. Pete-i pole-lal és két győzelemmel rendelkező Power számított, azonban az ausztrál hiába tett meg mindent a verseny utolsó szakaszában, hogy utolérje a pitkiállásokat követően az élre állt kolumbiait, végül alulmaradt a küzdelemben. A 34 éves pilóta alig tíz körrel a leintés előtt már-már előzési pozícióba került Montoyával szemben, azonban nagy igyekezetében, a 10-es kanyarban összekoccant csapattársa 2-es számú Dallara-Chevy-jével, ami végül a győzelembe került számára.
„Ha az első szárny nem sérül meg, akkor valószínűleg lehetett volna még egy dobásom” – nyilatkozta Power a leintés után. „Meglepett, hogy milyen agresszíven fordult rá a kanyarra, de nyerni akart, ahogyan én is.”
Az incidenst Montoya is versenybalesetként értékelte.
„Láttam őt [Powert], amint megkísérli a manővert, de túl messze volt hozzám képest, nem adtam át neki a pozíciót. Ha közvetlenül mellettem lett volna, akkor azt mondtam volna ‘oké, menj’, de amikor a kanyarodási pontokhoz érkeztem, még csak nem is volt közel. Kár, hogy összeértünk, de ez a versenyzés. Az abroncsok jó állapotban voltak és a végén csak lassabban mentem, hogy vigyázzak rájuk. Amikor kellett, akkor rákapcsoltam. A Verizonnál és a Team Penske-nél mindenki nagyszerű munkát végzett, ahogyan a Chevy-nél is. Az aero kitekkel hihetetlen vezetni.”
A 39 éves klasszisnak már visszatérése évében, 2014-ben, a Pocono Raceway-en sikerült rajt-cél győzelemmel meghálálnia Roger Penske belé fektetett bizalmát, road/street jellegű pályán azonban csak most először tudott nyerni a CART 1999-es, vancouveri futama óta – már ami az amerikai open-wheelt illeti.
„Komoly harc ment a két srácunk között az élen, elképesztő hétvégénk volt” – mondta elégedetten Roger Penske. „Visszatérni ide a legjobb kvalifikációs időkkel és kettős győzelmet aratni, miközben mind a négy versenyzőnk a legjobb hatban zárt … nahát, micsoda nap!”
A GP of St. Pete harmadik helyén Tony Kanaan végzett a Chip Ganassi Racing 10-es számú Dallara-Chevy-jének volánja mögött.
„Chip annyit mondott nekem, hogy egy darabban vigyem be a célba az NTT Data autót” – nyilatkozta a veterán brazil, aki a hetedik helyről indulva kapaszkodott fel a dobogóra. „Megpróbáltunk kimaradni a problémás helyzetekből. A Penske srácok nagyon kemények voltak ma. Az utolsó etapunkon igyekeztünk egy kicsit több üzemanyagot megspórolni, így nem volt meg a sebességünk és visszaestem. Végül azonban meglett a harmadik hely, ami pontok szempontjából jó, innen kell tovább dolgoznunk.”
Mint arra az előzetes tesztek, edzések, valamint az időmérő alapján számítani lehetett, az aero kit párharcban egyelőre a Chevrolet előnyben van a Hondához képest, amit jól példáz, hogy a legmagasabban zárt autó, amely a japánok elemeit viseli csak a hetedik pozíciót tudta megszerezni. Ezen helyezést az Andretti Autosport 2012-es bajnoka, Ryan Hunter-Reay szállította, aki azonban igyekszik optimistán nézni a soron következő, vadonatúj helyszínen rendezendő louisianai versenyre.
„Azt hiszem, ez volt a legnehezebben megszerzett hetedik hely, amit valaha láttam” – mondta az amerikai. „Így megy ez néha, amikor rossz napokat élsz meg, akkor meg kell elégedned a top10-ekkel. Most ez megvan és már előretekintünk New Orleans-ra.”
A GP of St. Pete mezőnyében két olyan versenyző is volt, akik csak erre az egy fordulóra rendelkeztek szerződéssel, tehát égetően fontos lett volna számukra a jó eredmény.
A Chip Ganassi Racing utánpótlásprogramjának tagja, a 2014-es Indy 500-on brillírozó Sage Karam a 18. helyről indulva végül a 19.-ként zárt. A húszéves pilóta érthetően el volt kenődve az eredmény láttán.
„Vicces volt, amikor a verseny után visszatértem a pitbe és levettem a sisakom, hogy beszélhessek a srácokkal a csapatnál, észrevettem, hogy nem használtam el egyetlen sisakfóliát sem! Újonchiba., azt hiszem. Annyira arra összpontosítottam, hogy vigyázzak az autóra és jó köröket fussak, hogy teljesen megfeledkeztem erről. Mindent egybevéve viszont, igyekeztem csak azt tenni, amire a csapat megkért, vagyis tartsam az autót egy darabban és teljesítsem valamennyi kört. Ennyi volt a tervünk mára. Bár azt kívánom, bárcsak előrébb végeztem volna, de tudom, hogy ez a tanulási folyamat. A verseny után beszélgettem Darióval [Franchitti] és arról is szó esett, hogy az üzemanyagspórolás mennyire kulcsfontosságú az ilyen futamokon. Tudom, hogy javulhatunk és a tapasztalatom jó volt a GE LED autóban, IndyCar pályafutásom legelső utcai versenyén.”
A rövidkére szabott Forma-1-es kalandja után a szériába visszatérő Simona de Silvestro ígéretes formát mutatott a kvalifikáció során. Az Andretti Autosporttól csak erre az egy futamra lehetőséget kapott svájci két csapattársát (Marco Andretti, Carlos Munoz) is maga mögé utasította, azonban a verseny során mintha kicserélték volna. A 26 éves pilóta csetlett-botlott a pályán, már a futam korai szakaszában összeakadt Munozzal, majd később a KV Racinges James Jakes hátulról történő megtorpedózása miatt még egy áthajtásos büntetést is kapott.
„A Carlosszal való incidens volt a kezdete az egész lejtmenetünknek” – nyilatkozta Simona, aki a 11. helyről rajtolva végül csak a 18.-ként látta meg a kockás zászlót azon a pályán, amelyhez egyébként karrierje egyik legjobb helyezése is kötődik (2013, 6. hely). „Nagy sebességet vesztettünk ezután és eléggé lemaradtunk. Végül úgy voltunk vele, hogy csak menjünk, alkalmazkodni kellett ahhoz, ahogyan az autó viselkedése megváltozott (az ütközés következtében). Ami később Jakes-szel történt, az meglehetősen szerencsétlen volt; úgy tűnt, az utolsó kanyar előtt korán fékezett és már nem tudtam elkerülni. Befejeztük a versenyt, de nyilvánvalóan nem ott, ahol akartuk. Sokkal többet vártunk, azonban a futam során számos dolog rossz irányba fordult. Nem az ideális nap volt egy versenyautóban. Azt hiszem, azért pozitív hétvége volt, megmutattuk, hogy megvan a sebességünk, ami jó dolog. Másfél éve nem versenyeztem, ezt megérzed, különösen, amikor előzöl – olyan ez, hogy ‘oké, már jó ideje nem csináltam ilyet’… Ez rendben van, nem gondolom, hogy örülhetek ennek, de befejeztük a versenyt és építkezhetünk erre a tapasztalatra, ha további versenyekre kerül sor a csapattal.”
Az NBCSN égisze alá tartozó MotorsportsTalk ügyesen rávilágított arra, hogy a szezonnyitó futamon a tapasztalat döntött, amit jó példáz, hogy az első hét helyezett átlagéletkora 36 év volt. A fiatalabb korosztály legjobb eredményét az AJ Foyt Racing új szerzeménye, a 23 eszendős Jack Hawksworth érte el, akit a nyolcadikként intettek le.
Ami a bajnokság újoncait illeti, a legmagasabban zárt elsőéves a Bryan Herta Autosport jóvoltából lehetőséghez jutott Gabby Chaves lett. A 2014-es Indy Lights bajnok a 22. helyről rajtolt, majd a leintés után a 17.-ként rangsorolták.
A GP of St. Pete főtémáját azonban nem a pozíciócserék, vagy éppen side-by-side harcok adták, legalábbis nem közvetlenül. Az már a Chevrolet, valamint a Honda aero kitjeinek leleplezése óta beszédtéma volt, hogy a nagy számú új elemek miatt egy esetleges komolyabb ütközés után konkrétan szőnyegbombázásra lehet számítani a pályákon. Azt azonban még a legpesszimistábbak sem gondolták, hogy már ártatlan, semmitmondó kis koccanások után úgy szállnak majd a törmelékek, mint a győzelmi zászló. Pedig ez történt, aminek köszönhetően csak az első 33 körben három alkalommal kellett beküldeni a pace cart. A közvetítés során az ABC szemfülesen még az egyes gyártók autóiról eltávozott darabkák aktuális állásáról is mutatott egy táblázatot, ami akkor afféle brazil-németesen 7-1 volt a Honda javára. Ha gonosz akarnék lenni, mondhatnám, hogy legalább valamiben az élen jártak a japánok.
A repkedő elemek látványa amellett, hogy a verseny első szakaszát meglehetősen unalmassá tette, még ijesztő is volt egyben. Több esetben is látható volt, hogy a törmelékek közvetlenül a pilóták feje mellett süvítenek el, ami óhatatlanul is felidézte a 2014-es Grand Prix of Indianapolison történteket, amikor is James Hinchcliffe-et találta el olyan szerencsétlenül egy Justin Wilson gépéről leváló alkatrészdarab, hogy a kanadai örülhetett, amiért egyszerű agyrázkódással megúszta az esetet. Ez az incidens akkor egy szerencsétlen véletlennek volt betudható, most azonban drasztikusan megnőtt a levegőben keringő elemek száma, aminek tudatában csak remélhetjük, hogy nem ismétlődik meg ismét az egy évvel ezelőtti incidens.
Sajnálatos módon azonban a közönség soraiban már az első versenyen áldozatot szedtek a szélrózsa minden irányába szálldosó törmelékek.
A meg nem erősített hírek szerint Gabby Chaves autójáról származó alkatrészdarab átrepült – egyelőre az sem tisztázott, hogy az aero csomagból származott-e a szóban forgó elem – a tizes kanyarnál lévő lelátók felett és az egyik ott tartózkodó nézőt közvetlenül eltalálta. A Brigitte Hoffstetter nevű hölgy az eset következtében koponyatörést szenvedett és még két nappal a baleset után, kedden is kórházi ápolásra szorult.
„Őrület, ami történt” – mondta a TampaBay.com-nak a nő férje, Greg Hoffstetter. „Sokkal rosszabb vége is lehetett volna, elképesztő, hogy életben van.”
Brigitte-et a pálya orvosi központjában elsősegélyben részesítették, majd a közeli kórház traumatológiai osztályára szállították. Az orvosok tájékoztatása szerint megvan az esély arra, hogy teljesen felépül.
Steve Lawrence helyettes-tűzoltóparancsnok elmondása alapján az IndyCar illetékesei már felvették a kapcsolatot a Hofstetter családdal és felajánlották, hogy amiben tudják, segítik őket.
„Hihetetlen mennyiségű cucc szakadt le. Számítottunk erre, de közel sem ilyen mértékben” – nyilatkozta a nagy számú alkatrész-amortizáció kapcsán Will Power.
Az IndyCar március 30-án, kedden kiadott hivatalos sajtóközleményében tudatta, hogy vizsgálatot folytatnak az ügyben.
Reméljük, hogy az április második hétvégéjén esedékes Grand Prix of Louisiana során már nem lesz ennyire hangsúlyos ez a probléma és a gyártók, valamint csapatok megoldást találnak rá, mielőtt még valami ennél is nagyobb baj történik. Mrs. Hoffstetternek pedig innen kívánunk jobbulást.
A Firestone Grand Prix of St. Petersburg hivatalos végeredménye:
képek: IndyCar
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough