Elmosta az eső az IndyCar második edzését

Elmosta az eső az IndyCar második edzését

Ahogyan arra számítani lehetett, helyi idő szerint péntek délután megérkezett az égi áldás St. Petersburgre.

 

Nem is akárhogyan, a floridai eső ugyanis úgy telibe kapta a szezonnyitó hétvége helyszínéül szolgáló utcákat, hogy ennek következtében első körben az Indy Lights, majd egy rövid csúszást követően az IndyCar mezőnyének sem lépett pályára egy árva tagja sem.

Mindez persze jelen helyzetben teljes mértékben érthető volt, tekintve, hogy sem a szombati, sem pedig a vasárnapi napokra nem jósolnak már csapadékot, így az esős gyakorlás nem csak felesleges, de még hazárdírozás is lett volna az autók – na és az aero elemek – épségét illetően.

Kárpótlásul azonban legalább megérkezett a délelőtti edzés összefoglaló videója, amit hét hónap IndyCar-cölibátus után nem szégyen többször is megnézni. Még akkor sem, ha gúvadt szemekkel bámultuk a monitort, amikor élőben streamelték a szezon legelső gyakorlását (hogy a Jóisten áldja meg azt az arany szívüket).