A Team Penske és a Chevy uralmával indult az IndyCar 2015-ös szezonja

A Team Penske és a Chevy uralmával indult az IndyCar 2015-ös szezonja

Hivatalosan is megkezdődött az idei Verizon IndyCar Series szezon!

Bár az időjárás előrejelzések a teljes pénteki napra esőt jósoltak, az IndyCar mezőnyét azonban délelőtt szerencsére elkerülte az égi áldás, így a széria mezőnye száraz, ámbár meglehetősen szeles körülmények között léphetett pályára az évad első gyakorlásán.

Mindenekelőtt azonban kezdjük egy pozitív hírrel. Az Andretti Autosport hivatalosan bejelentette, hogy Justin Wilson fogja vezetni a csapat 25-ös számú Dallara-Hondáját mindkét májusi versenyen, azaz a Grand Prix of Indianapolison, na és persze az Indy 500-on. A brit pilóta sajnálatos módon idén teljes szezonos ülés nélkül maradt, noha több gárdával is komoly tárgyalásokat folytatott a holtidény folyamán. A full évados kontraktushoz a Michael Andretti vezette alakulattal állt a legközelebb, olyannyira, hogy még előszerződést is kötöttek, az ehhez kellő szponzorációs háttér azonban mégsem valósult meg, így Wilson a partvonalon rekedt. A financiális problémák miatt Andrettiék negyedik autóján idén több versenyző osztozik majd, a sort pedig a jelenleg zajló St. Pete-i hétvégén a szériába egy év kihagyás után visszatérő Simona de Silvestro nyitja meg. A svájci hölgy megállapodása egyelőre csak erre az egy fordulóra szól, azonban nem kizárt, hogy a szezon későbbi részében újfent lehetőséget kap majd – persze, ha a támogatók is így gondolják.

Térjünk azonban át végre a floridai St. Petersburg utcáin rendezett gyakorlásra, amely mondhatni elsöprő Team Penske uralommal zárult.

A gárda regnáló bajnoka, Will Power ott folytatta tovább, ahol röpke hét hónappal ezelőtt, Fontanában abbahagyta: konkrétan az élen. Az ausztrál versenyző 1:01:4709-es legjobb körével landolt a tabella élén, mintegy 0.2287 másodpercet adva csapattársának, a másodikként záró Juan Pablo Montoyának.

A képzeletbeli dobogó harmadik helyén a háromszoros Indianapolis 500 győztes Helio Castroneves fejezte be a délelőtti gyakorlást 1:01:700-el, míg Roger Penske legfrissebb szerzeménye, Simon Pagenaud a kilencedik pozíciót kaparintotta meg Dallara-Chevy-jének hathatós közreműködésével.

A legégetőbb kérdés természetesen a Honda vs. Chevrolet párharc volt.

Az első gyakorláson – a barberi tesztekhez hasonlóan – az amerikai gyártó autói domináltak. A top 10-ben mindössze két Honda tudott befurakodni az AJ Foyt Racinges Jack Hawksworth (6.), valamint a Schmidt-Peterson Motorsports alkalmazott James Hinchcliffe (7.) által. Ebből ki is derült, hogy a legjobb ötöt kivétel nélkül Chevy partnerek alkották, az pedig csak hab a tortán, hogy a komplett kvintettnek már első nekifutára sikerült a 2014-es, St. Pete-i pole pozíciós időnél jobbat futnia.

Az edzés komolyabb incidens nélkül zajlott le. Mindössze két alkalommal kellett a pályaaktivitásnak megálljt parancsolni, először a KV Racing újonca, Stefano Coletti megpördülése, majd nem sokkal később törmelékek eltakarítása miatt.

A mezőny, ahogyan azt már az IndyCarban megszokhattuk – és amin szerencsére az aero kitek sem változtattak -, rendkívül szoros, ezt jól bizonyítja, hogy az élen álló Power (Chevy ugyebár) idejéhez képest további tizennyolc ( 11 Chevrolet és 7 Honda) versenyzőnek sikerül egy másodpercen belüli kört összeraknia.

A Firestone Grand Prix of St. Petersburg második edzése magyar idő szerint 21:25-kor veszi kezdetét és az előrejelzések szerint ekkor már tényleg jönni fog az eső. Ajánlott tehát esti programként a racecontrol.indycar.com-ra kattintani és élőben nézni a show-t.

 

1. edzés, végeredmény:

 

ovh63.jpeg