Magasabb „ösztöndíj” jár idén az IndyCar teljes szezonos csapatainak


Negyedmillió dollárral növeli a széria a teljes szezonos csapatok számára elérhető pénztámogatás összegét.

 

Az IndyCar versenyzésért felelős igazgatója, Derrick Walker megerősítette, hogy az idei szezonban 1.25 millió dollárra emelkedik a 2002-ben létrehozott, a csapatok teljes szezonra való elkötelezettségének ösztönzését szolgáló Leaders Circle program összdíjazása.

A március utolsó hétvégéjén megkezdődő, a brazíliavárosi futam kiesését követően tizenhat fordulósra apadt IndyCar évad során az LC által elérhető bónuszokért összesen huszonegy autó szállhat harcba, amelyek listáját a 2014-es bajnoki pontverseny végeredménye alapján állapították meg. Ennek meghatározása során a széria a bevált sémát alkalmazta, vagyis NEM a versenyzők, hanem az adott nevezések által elért eredményeket vették alapul. Ez utóbbi az oka annak például, hogy hiába indít a teljes idény során a Team Penske négy autót is, csak azzal a három géppel szerepelhetnek az LC-ben, amelyek már 2014-ben is flottájuk részét képezték.

A tavalyi évhez képest további változás, hogy már nem az első tíz, hanem az első tizenkét helyen végzett, valamennyi futamon induló nevező jogosult extra pénzdíjazásra. A széria tájékoztatása szerint a támogatások összege a következőképpen alakul a 2015-ös idény során:

 



1.hely: 30.000$

2.hely: 20.000$

3.hely: 15.000$

4.hely: 11.000$

5.hely: 10.000$

6.hely: 9.000$

7.hely: 8.000$

8.hely: 6.000$

9.hely: 5.000$

10.hely: 4.000$

11.hely: 3.000$

12.hely: 2.000$

 

A fentiek alól kivételt képez az Indianapolis 500, amely a többi versenytől eltérő pénzdíjazású.

Azon csapatoknak sem kell azonban lemondaniuk egy kis extra bevételről, amelyek nem képezik részét a Leaders Circle-nek. Az IndyCar az idei szezonban is külön díjazást ír ki a programban nem szereplő csapatok számára, amelyek közül a legmagasabb pozícióban záró 20.000, míg a második és harmadik legjobb eredményt elérő autók 15.000, valamint 10.000 dollárral gazdagodnak.

A Verizon IndyCar Series bajnoka 2015-ben is egymillió dollárt tehet zsebre.

 

A 2015-ös Leaders Circle programban szereplő nevezések:

 

ovh57.jpeg



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy