Visszalép a NASCAR csapat, mert megfújták az autót

Furcsa napokat élünk mostanság, egymást érik a bizarrabbnál-bizarrabb híradások a sportélettől kezdve a külpolitikáig, miközben az internetet egy egyszerű, ámbár bűnronda ruha robbantotta fel.

Jelenleg konkrétan az egész világ azt találgatja, hogy milyen színe is van tulajdonképpen ennek a kreálmánynak (szerintem kék-sötétbarna, csak úgy mondom), a NASCAR számára sem kezdődött hétköznapian a szezon második futamhétvégéje.

Alapjában véve nem vagyok egy rosszindulatú ember, ha valaki bajban van, azzal igyekszem a körülményektől függő mértékben együtt érezni, azonban mégis vannak olyan helyzetek, amikor ezt a szimpátiát kiépíteni korántsem egyszerű. És nem azért, mert a vállamon a vasvilláját élesítgető kisördögre hallgatok, hanem, mert az adott szituáció olyan abszurd, hogy minden igyekezetem ellenére sem tudom komoly arccal konstatálni.

Erre ragyogó példa a NASCAR Sprint Cup fentebb említett, atlantai fordulójának pénteki napján történt eset, ami annyira bizarr, hogy már valahol megmosolyogtató.

Az eset főszereplője a NASCAR királykategóriájának egyik részidős kiscsapata, az Xtreme Racing, amely eredeti terveik szerint Travis Kvapillal a volán mögött vett volna részt a Folds of Honor QuikTrip 500 névre hallgató versenyen az Atlanta Motor Speedway-en. Az előző mondat kulcsszavának azonban a “volna” számít, miután a gárdának sajnálatos módon az utolsó pillanatban vissza kellett lépnie a küzdelmektől, miután – na most kapaszkodjon meg mindenki az alsóneműben – a versenyautójukat konkrétan ELLOPTÁK.

Tényleg, nem vicc. Olyannyira színtiszta igazság ez, mint az öt évvel ezelőtt az Indy Lights-ot is megjárt, autóversenyző-antianyag Carmen Jordá szerződtetése a Lotus F1 Team fejlesztő pilótájává.

A nem hétköznapi eset péntek kora reggel történt az atlantai Morrow-ban lévő egyik hotel parkolójában, amikor is egy – egyelőre – ismeretlen tettes meglovasította az Xtreme Racing tulajdonában lévő 2004-es évjáratú, fekete Ford-350 pickupjot, az ahhoz hozzákapcsolt szállító trailerrel egyetemben – amelyben pedig sajnálatos módon ott pihent a csapat 44-es számú Chevrolet versenygépe is.

A biztonsági kamera felvételein elmosódottan ugyan, de kivehető, amint egy szürke Jeep SUV behajt a parkolóba, majd egy fekete ruhát viselő férfi kiszáll és a szóban forgó jármű felé indul. A következő képsoron pedig már csak az látható, amint a fekete pickup elhajt, a “rakománnyal” együtt.

 

Az Xtreme Racing kis, független csapat lévén nem rendelkezik tartalékautóval, így, köszönhetően a tolvajnak maximum csak a lelátókról nézhetik a vasárnapi futamot.

A csapat tulajdonosa, John Cohen elmondása szerint nem tudja pontosan meghatározni az őket ért anyagi kárt, noha a rendőrségi jelentés szerint a Chevy értéke 250.000 dollárra tehető. Ehhez még hozzájön a 100.000 dolláros tartalékmotor, valamint egyéb felszerelések összesen 17.000 dollár értékben.

“Pontosan az elmúlt éjjel gondolkodtam azon, hogy szólni kellene a srácoknak, hogy kapcsolják le a trailert az autóról” – mondta az érthető módon elkenődött Cohen. “De nem mondtam semmit, erre el is lopták.”

Az üzletember biztos abban, hogy a tolvaj nem tudta, mit tartalmazott az utánfutó, mivel sem azon, sem pedig magán a pickupon nem volt erre utaló jel.

“Remélem visszajönnek vele, amikor meglátják, hogy mi volt benne. Őszintén, mit tudnak kezdni egy versenyautóval?”

Kvapil a USA Today-nek elmondta, hogy péntek reggel kapott egy üzenetet az egyik csapattagtól, aki csak annyit közölt “baj van az autóval”.

A 38 éves versenyző eleinte nem tulajdonított ennek komolyabb jelentőséget, egészen addig, amíg egy órával később maga Cohen fel nem vázolta előtte a sajnálatos tényállást, miszerint a ‘baj’ nem holmi technikai problémát, hanem konkrétan a jármű hiányát takarja.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz az ügyben. A morrow-i kapitányság hadnagya, Larry Oglesby úgy nyilatkozott, előfordul, hogy amikor a tolvajok meglátnak egy magányosan álló trailert, azt feltételezik, hogy a benne lévőket eladhatják, ha azonban az eltulajdonított dolgokat nem tudják pénzzé tenni, akkor igyekeznek minél hamarabb megszabadulni azoktól.

“Ilyen esetekben, amikor rájönnek arra, hogy nem tudnak ezekkel mit kezdeni, egyszerűen csak kidobják őket egy parkolóban valahol, mondjuk a Walmartnál. […] Reméljük, hogy most is ez lesz a helyzet és Kvapil visszatérhet a versenybe ezen a hétvégén.”

A csapat reméli, hogy csodával határos módon megkerül az autó, amibe rengeteg pénzt és energiát öltek.

 

UPDATE——> Megtalálták a járgányt, de a lényegen ez már mit sem változtat

 

Bár én kis túlzással lelkiismeret-furdalást kaptam amiért mások kínján nevettem, akadnak azonban szép számmal, akik konkrétan kárörvendve fogadták a hírt.

Az elmúlt héten nagy port kavart a bejelentés, miszerint a NASCAR bizonytalan időre felfüggesztette a családon belüli erőszakkal összefüggésbe hozott Kurt Busch-t. A rajongók túlnyomó többsége ellenezte a szervezet lépését és példaként pontosan Kvapilt hozták fel, akit 2013 októberében tartóztattak le felesége bántalmazása miatt. Az amerikai csak ezer dollár óvadék fejében védekezhetett szabadlábon, később pedig a bíróságon bűnösnek vallotta magát, mindezek ellenére viszont a NASCAR egyetlen percre sem tiltotta el a versenyzéstől. Nem így Busch-t – akit bár jelenleg még semmivel nem vádolnak hivatalosan, hiszen a delaware-i ügyészség továbbra sem hozott döntést az ügyében – , a szervezet számára azonban elég volt az állítólagosan bántalmazott exbarátnő javára megítélt távoltartási végzés megítélésének ténye ahhoz, hogy száműzzék a pályákról. A szurkolók szerint a sors a Morrow-ban történtekkel bünteti az Xtreme Racinghez ezen a hétvégén csatlakozott Kvapilt – ha már azt a NASCAR az ő esetében elmulasztotta.

Végezetül pedig, aki a poszt végéig eljutott, legyen olyan kedves és voksoljon arról, hogy milyen színű ez az istenverte ruha. Köszönet!

Segítségképpen a szavazás előtt jöjjön Danica Patrick dilemmája a témában:

 

 

 

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy