Frusztrált versenyzők, kérdéses szponzorok – Hiánypótló hírek

Van olyan versenyző, aki már nagyon boldogan várhatja az IndyCar némi kellemetlenség miatt a vártnál későbbre tolódott szezonnyitóját, míg mások továbbra is csak reménykedhetnek.
Jöjjön egy csokornyi hír az IndyCar soha nem unalmas háza tájáról az elmúlt napokból merítve.
– Február 3-4-én, a Sebring Raceway-en rendezett privát teszten mutatkozott be először a CFH Racing versenyzőjeként Luca Filippi, aki a csapattulaj/oválversenyző Ed Carpenter váltótársa lesz az IndyCar road/street fordulóin.
„El nem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok” – mondta Filippi, aki eddig összesen nyolc IndyCar versenyt teljesített az elmúlt két év során először a BHA, majd a Rahal Letterman Lanigan Racing színeiben. „Már jó ideje hajtok egy IndyCar szerződésre és nem emlékszem, mikor volt meg utoljára a lehetőségem arra, hogy egy olyan, optimális programnak és szerződésnek a birtokában legyek, amely lehetővé teszi, hogy még az első verseny előtt tesztelhessek. Azokban a helyzetekben [a korábbi IndyCar futamain] az egyetlen dolog, amit tehettem, hogy olyan gyorsan megyek, ahogyan csak tudok. Most másként van. Van időnk arra, hogy teszteljük és felkészüljünk. […] Különböző dolgokat próbáltunk ki a pályán és segítettük egymást, hogy találjunk néhány érdekes beállítást. Kezdek hozzászokni az autóhoz, és a közös munkához a mérnökökkel, valamint Joseffel [Newagarden], aki már szintén régóta a csapatnál van. Lépésről-lépésre haladunk.”
A sebringi munka négy csapat nyolc versenyzőjével, de még a régi autókkal zajlott le. Az új, road-ra tervezett aero-kitek a széria március 16-17-ei, a Barber Motorsports Parkban megrendezésre kerülő nyílt teszten debütálnak először a nyilvánosság előtt. Az oválokra fejlesztett aerodinamikai elemek május 3-án, az Indianapolis Motor Speedway-en kerülnek először bevetésre a rajongók szeme előtt.
– Hölgyek figyelmébe: a Fort Lauderdale-i Venice magazin téli, digitális kiadásában a háromszoros Indy 500 győztes Helio Castroneves exkluzív interjú készített a 2012-es IndyCar bajnok, egyben 2014-es Indianapolis 500 legjobbjával, Ryan Hunter-Reay-jel, akiről a magazin számára egy divatfotó-sorozatot is lőttek. Az Andretti Autosport bajnokáról készült anyag ide kattintva, a 130. oldaltól található.
– Egyáltalán nem lepődött meg senki, amikor az IndyCar hivatalosan is bejelentette, hogy most már biztosan üres marad az elkaszált brazil futamnak szánt, március 6-8-ai hétvége, miután sem tesztet, sem pedig más rendezvényt nem iktat be erre az időpontra a széria.
– Újabb rajtszámcsere az Andretti Autosportnál. Egy héttel ezelőtt Marco Andretti jelentette be, hogy idéntől autója az elmúlt két évben viselt 25-ös helyett a 27-es számot fogja viselni, a legfrissebb hír szerint pedig hasonlóan jár a gárda másik pilótájának, Carlos Munoznak a versenygépe is, miután a tavalyi 34-es helyett 2015-ben már a 26-ossal jegyzik majd. Mindez szponzorációs szempontból érdekes, hiszen a 34-es rajtszám az autót 2014-ben támogató Cinsay-hez volt köthető. Az eCommerce 2013 márciusában partneri szerződést kötött az amerikai futball legenda, Herschel Walker neve által fémjelzett 34 Solutions-szel, aminek értelmében a cég lett a Cinsay’s egyes termékeinek és szolgáltatásainak kizárólagos viszonteladója. Innen eredt az autó száma, egyfajta tisztelgésképpen Walker – akinek ez volt aktív korában a mezszáma is – elkötelezett munkája előtt, ami hatalmas pluszt adott a Cinsay növekedésében és terjeszkedésében.
Egyelőre az Andretti Autosport nem adott tájékoztatást arról, hogy Munoz munkaeszközének szponzorációjában történt-e változás a tavalyi évhez képest, az viszont árulkodó lehet, hogy a sebringi teszten készült képeken már Andrettiék merchandise shopjának logói szerepeltek az autón a Cinsay korábbi helyén. (lásd. nyitókép)
Conor Daly akcióban
– Olasz kollégájával, Luca Filippivel ellentétben Conor Daly nem, hogy szerződéssel, de még szponzori háttérrel sem rendelkezik. Az is, hogy a sebringi teszten mégis pályára vihette a Schmidt Peterson Motorsports autóját, csak Marco Andretti anyagi segítsége révén valósulhatott meg. Érthető tehát, hogy Daly – aki mindeddig egyetlen versenyen, a 2013-as Indianapolis 500-on vett részt az IndyCarban – rendkívül izgatott volt a lehetőség miatt:
„Soha nem készültem még ennyire egyetlen napra sem életem során. Az álmom és a célom, hogy a teljes szezonban versenyezhessek az IndyCarban.”
Az amerikai pilóta gyorsan bebizonyította, hogy nem a levegőbe beszélt és rendesen odatette magát a 7-es számú Dallara-Hondával, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy már a teszt délelőttjén sikerült hajszálpontosan ugyanolyan időt autóznia, mint az SPM eddigi egyetlen, bejelentett pilótája, az idén már a szériában ötödik teljes szezonját megkezdő James Hinchcliffe.
„Már két éve annak, hogy utoljára [IndyCar] autóban ültem roadon, személy szerint nagyszerű érzés, hogy rögtön sikerült felvennem Hinch tempóját.”
A csapat Daly pályán nyújtott teljesítménye mellett az általa adott visszajelzésekkel is meg volt elégedve, ő azonban tisztában van azzal, hogy ez a lehetőség még nem garantál semmit. Az SPM üresen álló autójára ácsingózó versenyzők sora hosszú, a legutóbbi hírek szerint pedig az F1-gyel befürdött Simona de Silvestro lehet az abszolút befutó, aki vadonatúj menedzsmenttel és – állítólag – ismét biztos anyagi háttérrel igyekszik rebootolni karrierjét.
„Tudom, hogy már eléggé a holtszezon vége felé járunk és Sam [Schmidt] nagyon sok mindenen dolgozik, de én azért vagyok itt, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam, ezáltal pedig a legjobb benyomást tegyem. Sam már azóta hitt bennem, hogy 2011-ben [az Indy Lightsban] nála vezettem és bár csak öt versenyről volt szó, de az első néhány forduló után vezettük a bajnokságot, nagyon élveztem a közös munkát az ő srácaival. […] Azt hiszem, ő az egyik szemét mindig rajtam tartotta. Az Instagram profilomra is feltetettem, hogy ez [az SPM ülés] álmaim versenyzésről szőtt forgatókönyve. Akár megvalósul, akár nem, ez a teszt még mindig egy óriási lehetőség és egy hatalmas lépés számomra.”
– Apropó SPM: a csapatnak új PR-felelőse lett a kanadai Monica Hilton személyében. A hölgy korábban a Bryan Herta Autosportnál, valamint a HVM Racingnél látta el ezt a szerepkört, utóbbinál ráadásul Simona de Silvestro személyes sajtójáért is felelt.
– Filippi szerződtetése egyben azt is jelentette, hogy a sokáig a csapatnál biztos befutónak tűnt JR Hildebrand ismét a partvonalon találta magát. Az amerikai versenyző érthetően csalódottan vette tudomásul a CFH Racing döntését, miután maga is hitt abban, hogy végül övé lesz a csapat 20-as autója a road/street futamokon.
„Teszteltünk együtt tavaly, ami nagyon jól ment és ez nagyon frusztráló érzés, de tiszeletben kell tartani azt az irányt, amit választottak” – mondta a RACER-nek Hildebrand. „Ilyen a versenyezők természete, a legjobbat akarják maguknak, és én azt hittem, hogy erős a kapcsolatot építettem ki Eddel és Joseffel. Nem így történt, szóval ismét egy lépést tettem hátra és elölről kell kezdenem az egészet.”
Azóta, hogy a szép emlékű Panther Racing a 2013-as Indianapolis 500-at követően megvált tőle, Hildebrand teljes szezonos szerződés nélkül tengődik. Tavaly mindössze egyetlen versenyt futott, miután az Indy 500 erejéig vezethette az Ed Carpenter Racing második autóját.
A 27 éves pilóta – akire máig erről asszociálunk a leginkább – a meghiúsult, 2015-ös kontraktus ellenére továbbra is tárgyalásokat folytat Carpenterrel és reméli, hogy legalább a legendás indianapolisi versenyen elrajtolhat a csapattal, az pedig csak hab lenne a tortán, ha további futamokra is adódna esély az évad folyamán.
képek: IndyCar

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough