Bajnokcsapat érdeklődik Simona de Silvestro iránt


Az utóbbi hetekben több spekuláció is napvilágot látott a svájci versenyzőnő jövőjét illetően.

Nem is olyan régen de Silvestro még fél méterrel a föld felett lebegett és képzeletben már a 2015-ös Forma-1-es rajtrácson látta magát, ősz óta azonban már azért kell keményen hajtania, hogy egyáltalán az IndyCarba vissza tudjon térni. Ennek első lépéseként tavaly novemberben megvált addigi menedzserétől, Imran Safiullától, egy hónappal később pedig leszerződött a The Motorsport Agency-hez. Eleinte még csak egy esetleges Indianapolis 500 indulást szerettek volna tető alá hozni, az utóbbi napokban viszont már arról szóltak a pletykák, hogy de Silvestro ismét teljes szezonos versenyzője lehet az IndyCarnak. Egyes, jól értesült újságírók pedig még azt is tudni vélték, hogy a csapat, amely autót adhat a svájci alá, nem más, mint a Schmidt Peterson Motorsports.

A RACER nem volt rest, és a minap megkereste a 26 éves pilótát, hogy ő maga önthessen tiszta vizet a pohárba a találgatások kapcsán. A hírportál érdeklődésére Simona elmondta, hogy jelenleg a szponzorációs hátterének lefixálásán fáradozik, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy véglegesítse szerződését egy igazán versenyképes csapattal.

„A dolgok a megfelelő irányba haladnak, de még semmi sem biztos” – nyilatkozta a jelenleg Svájcban tartózkodó Simona. „Továbbra is azon dolgozunk, hogy az ehhez szükséges szponzorokat megtaláljunk. Erre összpontosítunk jelenleg és számos tárgyalás van folyamatban. Még nincs mit bejelenteni, de rajta vagyunk, hogy valamint összehozzunk.”

smo.jpg

De Silvestro 2014-ben, Valentin-napon jelentette be, hogy hátat fordít az amerikai open-wheelnek és visszatér Európába, hogy megvalósítsa gyerekkori álmát és Forma-1-es pilótává váljon. A sztorit innentől mindannyian ismerjük: a Simona számára speciális felkészítő programot, annak véget értével pedig akár egy versenyzői ülést is kilátásba helyező Sauber F1 Team-ről kiderült, hogy az egyetlen ok, amiért szóba álltak a svájcival az az általa a csapathoz vitt pénz.

A gárdánál a hivatalos megfogalmazás szerint „kapcsolódó versenyző” státuszban állt de Silvestro súlyos dollármilliókat fizetett önerőből, valamint szponzorai által, amiért cserébe – a Sauber által a szerződésben ígért tízzel ellentétben – mindössze négy röpke tesztnapot kapott a csapat kétéves autójával, emellett pedig néha beülhetett a szimulátorba és pár Forma-1-es futamra is bemehetett jegy nélkül.

Annak rendje és módja szerint azonban, mihelyst financiális problémái adódtak, Monisha Kaltenbornék rögtön meg is mutatták neki a hinwili hátsóajtót.

2005 óta a tavalyi év volt az első Simona számára, amikor nem, hogy teljes szezonos versenyző nem volt, de még egyetlen futamon sem rajtolt el semmilyen szériában. A hölgy azonban nem tartja elvesztegetettnek az elmúlt esztendőt.

„Rászántuk ezt az évet az F1-es álmaimra, de kiderült, hogy ezt az álmot különböző okok miatt túl nehéz elérni” – nyilatkozta még tavaly ősszel. „Az évet a gyárban töltöttem, edzettem minden nap, szimulátoroztam, részt vettem pár F1-es teszten, szóval elfoglalt voltam és fejlesztettem magam ezek révén. […] Mindazok által, amit idén tanultam, úgy gondolom, többet nyújthatok egy csapatnak, mint előtte bármikor.”

A teljesség érdekében megemlítendő, hogy háromszoros Indianapolis 500 résztvevő Pippa Mann korábban saját Twitter oldalán írt arról, hogy de Silvestro elárulta neki, az egyik legjelentősebb érv, ami számára a Forma-1 mellett szólt az az oválok hiánya. A svájci azonban jól tudja, hogy ha komoly eredményeket akar elérni, akkor ezzel a pályatípussal is meg kell barátkoznia, az pedig a saját elmondása szerint optimizmussal tölti el, hogy 2013-ban már számottevő fejlődést tapasztalt önmagán a jobbra kanyarodást nem igénylő aszfaltcsíkokon.

A RACER információi szerint az SPM mellett az Andretti Autosportnál is komoly esélyesnek számít, igaz, itt csak részidős versenyzőként. A legutóbbi hírek szerint Michael Andrettiék mindenképpen szeretnék az IndyCar oválfutamain elindítani saját nevelésű pilótájukat, Zach Veach-et, míg road/streeten értelemszerűen – a CFH Racing után szabadon – egy másik versenyző venné át a csapat negyedik gépének volánját. Erre a szerepkörre eddig a leginkább Jean-Éric Vergne nevét emlegették, de rajta kívül még többek között Daniel Abt is szóba került. Hogy mekkora a kavarás jelenleg az AA-nél, azt jól mutatja, hogy mindezek mellett arról is pusmognak, hogy Justin Wilson is előrehaladott tárgyalásokat folytat a csapattal, méghozzá a teljes szezonra. Az, hogy végül egy, vagy több pilóta ülhet az ominózus autóba teljes mértékben a hozott szponzoroktól függ.

De Silvestro nem említett konkrét neveket a potenciális, majdani munkaadói kapcsán, annyit viszont kijelentett, hogy csakis versenyképes gárdának szeretne vezetni.

„Ez a cél. Számomra az IndyCarba való visszatérés az újrakezdésről szól, a jövőmért akarok dolgozni, és nem egy szezont letudni, majd egy másikat elölről indítani. Az IndyCar a jövőm, versenyképes akarok lenni és a legjobb helyzetbe hozni magam. Maradt még néhány hely, még ha nem is sok, de dolgozom a szponzoraimmal azon, hogy a lehető legjobb szituációban találjuk magunkat.”

 

 

képek: IndyCar, Sauber F1 Team