Goiania? Duplaforduló St. Pete-en? Eszeveszett fejetlenség és kapkodás

Goiania? Duplaforduló St. Pete-en? Eszeveszett fejetlenség és kapkodás

További opciók merültek az IndyCar eltörölt brazíliavárosi szezonnyitójának helyettesítése kapcsán.

 

A széria őrült tempóban keresi a megoldást a politikai okok miatt kiesett, március 8-ai forduló esetleges pótlására. Az elmúlt, röpke 48 órában már olyan ötletek láttak napvilágot, mint egy nyílt teszt beiktatása az üresen maradt hétvégén, vagy akár egy bemutatóverseny rendezése.

Egy, a RACER által pénteken közölt cikkben az IndyCar versenyzésért felelős igazgatóját, Derrick Walkert is megszólaltatták, aki megerősítette, hogy több, észak-amerikai pályával is felvették már a kapcsolatot egy esetleges, utolsó utáni pillanatban szervezendő futamhétvége okán. Ezen létesítmények közül külön kihangsúlyozták az austini Circuit of the Americast, ahol pontosan a kérdéses időpontban kerül megrendezésre a Pirelli World Challenge szezonnyitó fordulója, amelynek programjához az IndyCar is becsatlakozna.

Ez azonban még csak a jéghegy csúcsa, hiszen helyi sajtóértesülések szerint a széria képviselői már pénteken, a brazil fiaskó nyilvánosságra kerülését követően ellátogattak a goianiai Autódromo Internacional Ayrton Sennára, hogy megnézzék, a pálya adott esetben fogadni tudná-e kevesebb, mint másfél hónapon belül a mezőnyt. A létesítmény nem most került először a széria látóterébe, hiszen az IndyCar orvosi igazgatója, dr. Michael Olinger már tavaly novemberben ellátogatott ide, miután ideiglenesen felfüggesztették a munkálatokat a szezonnyitónak szánt Autodromo Internacional Nelson Piquet-n.

A goianiai aszfaltcsík abból a szempontból is optimális lenne az AINP pótlására, hogy mindössze 200 kilométerre fekszik Brazíliavárostól, ami logisztikai szempontból nem borítaná fel az előzetes terveket.

A hírek szerint az IndyCar egyelőre a meghiúsult, brazíliavárosi verseny promótere, a Band nélkül dolgozik ezen a megoldáson.

Ha az AIAS sem jönne össze, még akkor sincs veszve minden – legalábbis azok számára, akik a versenyek számának 17-ről 16-ra apadását siratták -, hiszen állítólag az sincs kizárva, hogy a március 29-ei, St. Petersburgi hétvégét alakítják át duplafordulóvá. 

Én pedig csak magamat tudom ismételni: ha a nyilvánvaló jelekből – volt belőlük bőven – kiindulva készítettek volna egy épkézláb vészforgatókönyvet a brazíliavárosi futam bukásának esetére, akkor nem lenne szükség ekkora fejvesztett kapkodásra, amiből a legtöbbször nem szokott jó kisülni. 

Egy biztos, akárhogyan is alakul, ebből az IndyCar – ha csak valamiféle csoda nem történik – már csak vesztesként jöhet ki … dehát, ezen már meg sem lepődünk.

 

 

Kapcsolódó: 

    

Hivatalos: Törölték az IndyCar szezonnyitóját

Brazíliaváros: Az IndyCar az adófizetők pénzének elpocsékolása

Brazília helyett a COTA-n landolhat az IndyCar mezőnye?