Schmidt: Az IndyCarnak nemzetközivé kell válnia
Az utóbbi évek legjobb ötlete az a RACER által indított sorozat, amelyben az IndyCarhoz köthető személyeket interjúvolnak meg annak kapcsán, hogy szerintük miként lehetne fellendíteni a szebb napokat látott széria népszerűségét.
A David Malsher által vezényelt kérdezz-feleleknek már olyan alanyai voltak, mint például az ezen blogon is említésre került Mario Andretti, vagy éppen a 2014-es IndyCar bajnok Will Power. A sorozat legújabb részében a Schmidt Peterson Motorsports társtulajdonosát, Sam Schmidt-et kapták mikrofonvégre, aki – hasonlóan fentebb említett kollégáihoz – kendőzetlen őszinteséggel mondta el, hogy véleménye szerint mi lenne a megoldás a széria legsúlyosabb problémáira.
Az IndyCar elmúlt szezonja rendkívül korán, augusztus végén ért véget, és sajnos ez az idén sem lesz másként.
A korai befejezés ötlete a széria által 2013-ban felfogadott tanácsadó testülettől, a Boston Consulting Group-tól származott, akik szerint az alacsony nézettség ellenszere az Egyesült Államok elsőszámú sportligája, az NFL elől való kitérésben leledzik. A legtöbb ember – legyen szó versenyzőről, csapattulajdonosról, szakértőkről és mezei szurkolókról egyaránt – egyetért abban, hogy ennél nagyobb hibát keresve sem lehetett volna elkövetni. Ahogyan Mario Andretti is fogalmazott, az IndyCarnak nem a focival, vagy a kosárlabdával kellene versenyeznie, hanem inkább a többi motorsporttal, mivel a rajongóbázis az utóbbiak halmazába tartozik. Arról nem is beszélve, hogy amikor a szériában már bajnokot avattak, a NASCAR Sprint Cupban még csak akkor kezdődött meg a Chase, ahogyan a Forma-1 mezőnye is még csak ekkor indult Európán kívüli, szezon végi turnéjára.
A kritikusok véleményét Sam Schmidt is messzemenőkig osztja. A szakember ráadásul azok táborát is erősíti, akik szívesen lépnék át évi több alkalommal is az Egyesült Államok határait.
„Ha lenne 14 vagy 15 versenyünk Észak-Amerikában, valamint nagyjából öt nemzetközi futamunk, akkor jobban tudnánk terjeszkedni. Nem hiszem, hogy van olyan ember a paddockban, aki szerint a mostani naptár jó. A szezonnak nem lenne szabad már szeptember 1-e előtt véget érnie. Ez most a legnagyobb nehézség, amivel szembe kell néznünk”
Schmidt a saját tapasztalatai alapján úgy véli, a szezon korai befejezése a csapatok számára sem előnyös a szponzorációs szerződésekért folyó szélmalomharcban.
„Egész éven keresztül dolgozunk, promótáljuk magunkat, miközben az IndyCar jelenleg csak hat hónapnyi platformot ad nekünk minderre, és nincs megfelelő válaszom, amikor az emberek erre rákérdeznek. Ha azt mondom „nézd, mi csak nem akarunk a futballal versenyezni”, annak semmi értelme nincs egyetlen multinacionális vállalt vezérigazgatójával szemben sem, aki joggal gondolja, hogy az IndyCarnak kellene vezetnie saját magát, gondoskodni a saját rajongói bázisáról és nem kellene azon rágódni, hogy mit csinál az NFL. Egyszerűen nem tudunk növekedést elérni a hirdetői oldalon egy ilyen limitált naptár mellett.„
Az USA-n kívüli versenyek Schmidt szerint nagyban megkönnyítenék az IndyCarban szereplő csapatok dolgát is a potenciális partnerek megszerzését illetően.
„Nem tudom, hogy azért, mert itt Amerikában túl sok szórakozási lehetőségünk van, vagy azért, mert az NFL, a baseball és az NBA mellett teljesen eltörpült az autóversenyzés, de egyszerűen az amerikai cégek nem akarnak belépni és támogatni csapatokat, versenyzőket vagy futamhétvégéket. Az egyetlen út az én meglátásom szerint ahhoz, hogy a csapatok hozzájussanak a működésükhöz szükséges anyagi támogatáshoz az a globális vállalatokban keresendő. Szóval igen, teljes mértékben támogatom, hogy a naptárban három-öt, nem amerikai futam is legyen. Nem szégyellem úgy bemutatni magunkat, mint a Forma-1 alacsony költségvetésű alternatíváját. Egy versenyzőnek itt elég az egy tizedét hoznia annak a pénznek, ami az F1-ben egy, a rajtrács végén lévő autóhoz elegendő, vagy egy cég szempontjából elég a tizedét költeni annak, amit egy F1-es csapathoz vinnének azért, hogy a nevük ott legyen az oldaldobozon. […] Szívesen látnék két versenyt mondjuk Dél-Amerikában a szezon elején, majd kettőt, vagy hármat a Csendes-óceáni térségben, mint mondjuk Ausztráliában, Kínában, Japánban… Biztos vagyok abban, hogy a közönség nagyszerű lenne, mivel az IndyCar abban az árfekvésben mozogna, aminek révén a promótereknek elég pénzük maradna arra, hogy erőteljesen reklámozzák az eseményt, valamint jó TV-s szerződésekhez vezetne és jó szponzorokhoz.”
A 2007-es Indy Japan 300 rajtja a Twin Ring Motegin
Az IndyCart az utóbbi időszakban számos platformon csak a „motorsport legjobban titkolt kincseként” definiálják, utalva arra, hogy ebben a szériában a legjobb jelenleg a pályán zajló küzdelem, erről azonban vajmi keveseknek van tudomása. Schmidt szerint ezen a legjobban a televíziós szerződések módosításával lehetne javítani. A tévés jogokat eleinte alacsony áron kellene értékesíteni, hogy így több emberhez eljuthasson, majd ha a széria ismételten növekedésnek indul, akkor már indokolttá válik a díjak magasabb árfekvésbe történő emelése.
„Az IndyCar jelenleg majdnem olyan népszerű, ha nem népszerűbb Európában és Dél-Amerikában, mint az Egyesült Államokban. Biztosra kell mennünk, hogy a termék – ami nagyszerű – elérhető legyen mindenki számára a világon. Hallottam, hogy a MotoGP-t 200 millióan követik figyelemmel, ami azért is van, mert a világ minden táján elérhetővé tették. Ha valaki az IndyCarhoz fordul és megkérdezi, hogy például mennyiért adnák a TV-s jogokat Uruguay-ban, egy nagy összeget hallanának viszont. Ez nem az, amire szükségünk van, rá kell jönnünk, hogy miként tegyük elérhetővé olcsón addig, amíg a többi problémát meg nem oldjuk.”
Az IndyCart a leginkább az különbözteti meg a világ többi sorozatától, hogy az itt versenyző pilótáknak mindhárom pályatípuson – streeten, roadon és oválon is – bizonyítaniuk kell, ha bajnokká szeretnének válni.
Számos – különösen a tradíciókat pártoló – rajongó kevesli a naptárban szereplő oválok számát (2015-ben 17 futamból 6-ot rendeznek ilyen pályán), a probléma azonban az, hogy évek óta ezen létesítmények produkálják a legalacsonyabb nézőszámot.
„Először is, én azt mondom, hogy bőven elég lenne, ha csak a versenyek egynegyede lenne oválon megrendezve, nem az egyharmada, amit néhány ember akar” – magyarázza Schmidt. „Emellett úgy vélem, hogy az oválfutamoknak is különbözniük kell egymástól. Tetszik, amit Andrettiék csinálnak Milwaukee-val, komolyan tesznek azért, hogy a rajongók élményekkel gazdagodjanak. […] Jelenleg kilenc, vagy tíz promóter jegyez tizenöt, tizenhat versenyt, ami nem éppen egy következetes csomag. Azt akarom látni, hogy a családok számára valódi élménnyé váljon [a versenyhétvége], és akárcsak Disneylandben, ha átmegyünk a kapun máris vegyen körbe bennünket a rengeteg szórakozási lehetőség, amiket ki lehet használni a versenyek mellett két, vagy akár három napon át is. Van néhány utcai verseny, amelyeket megpróbálnak igazi fesztivállá varázsolni. Ezekkel összehasonlítva az oválfutamok egyáltalán nem vonzóak senki számára, leszámítva az igazán nagy rajongókat.”
Schmidt elmondása szerint, az elmúlt években valahányszor, amikor minden előzetes magyarázat nélkül megmutatotta az IndyCart olyan embereknek, akik addig nem követték a szériát, a reakció mindig elsöprően pozitív volt, mondván ez nyújtja nézőknek a legjobb versenyzési élményt jelenleg.
„És igazuk volt. Minden évben tíz, vagy tizenegy különböző győztesünk van, szoros versenyek, stratégiák…. nem hiszem, hogy mindezt el akarjuk veszíteni. Ami az oválokat illeti, versenyeztem Texasban 1997-’99 között, az IRL igazi pack stílusában. Ez nagyon szórakoztató volt a rajongók számára, de igazán veszélyes is, és minden az autóról szólt. Szerintem a színtiszta rajongók értékelik azt, amiről az oválversenyzésnek szólnia kellene és értik, mi történik akkor, ha az abroncs kopni kezd, vagy hogy egy csapat miért választotta azt a stratégiát, amit. […] Az intellektuális nézőket is meg kellene céloznunk, a mérnöki oldalt, a STEM [mozaikszó: Science, Technology, Engineering, Math] beállítottságúakat, azokat a gyerekeket, akiket lenyűgöz a puszta sebesség, de az autók technológiája is érdekli őket. „
Többször felmerült már az az ötlet, hogy az Indianapolis 500-at egy különálló versenyként lehetne vonzóbbá tenni az – akár az IndyCaron kívüli – csapatok számára. Az elképzelés szerint csak a teljes szezonos gárdák kapnának pontokat, tehát ha mondjuk egy ilyen autó az ötödikként végezne négy, csak erre az egy futamra nevezett versenygép mögött, akkor az övé lenne a maximális pontszám.
„Szívbemarkoló volt látni az elmúlt tíz-tizenkét évet, amikor annyit szenvedtünk, hogy meglegyen harmincöt autó, jelenleg pedig már az is kín, hogy a teljes, harminchárom fős mezőny összejöjjön. Soha nem lesznek olyan számaink, mint a Chili Bowlon [321 nevezés], de semmit sem szeretnék jobban, mint száz nevezést, vagy akár ötvenet látni azért a harminchárom rajthelyért. A technikai paraméterek szabályozása annak tekintetében, hogy mi engedélyezett és mi nem, maga lenne a rémálom, de ha nyitottabbá tennék a szabályokat mindenki számára a világ körül, akkor a Richard Bransonok előállhatnának valami igazán innovatívval. Csak elképzelni tudom, hogy milyen izgalmakat kreálna ez, még akkor is, ha csak néhány ilyen [innovatív] nevezés érkezne.”
Nem teljesen ismeretlen elgondolás ez, hiszen az Indianapolis 500 kapcsán már korábban is többször felmerült, hogy a Le Mans-i 24 órás verseny 56-os garázsának mintájára bevezetnék az úgynevezett 34-es garázs intézményét a kísérleti technológiát képviselő autók számára. Az Indianapolis Motor Speedway elnöke, Doug Boles tavaly februárban úgy nyilatkozott, hogy nem határolódnak el az ötlettől, de a megvalósítás rengeteg munkát igényelne.
A beugró csapatokat illetően a RACER sem tudta megállni, hogy ne szegezze Schmidtnek a kérdést, mi lenne akkor, ha a McLaren, vagy a Williams átruccanna Indianapolisba és legyőznék az IndyCar csapatait.
„Csak hajrá! Nézzük meg, mit tett a sportért Colin Chapman, Jimmy Clark és a Lotus, amikor Indy-be jöttek. Egy ilyen minőségi csapat visszaterelhetné Indy-t oda, ami egykor volt, az innováció és a versengés olvasztótégelyévé a nagyszerű márkák között. Valószínűleg nem lenne akkora hatása, mint a Lotus esetében, de persze szeretném megtudni. Különben is, hogy gazdaságilag megérje, ezek a Forma-1-es csapatok valószínűleg nem csak és kizárólag az 500-ra összpontosítanának, hanem működő csapatok, vagy egy újabb karosszéria beszállítók lennének. Egy csapat, mint a Williams ötszázötven embert alkalmaz, saját szélcsatornával, tudással, forrásokkal…. Elképesztő lenne.”
képek: SPM, IndyCar
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough