A NASCAR bajnok excsaja fogta el Saddam Husseint?

A Kurt Busch-Patricia Driscoll saga olyannak tűnik, mint egy B-kategóriás akciókomédia egy sztársportolóról, aki belehabarodik egy – mint később kiderül – a kormány által kiképzett, profi bérgyilkosnőbe. Ha összegyúrnánk a Nikitát, a Talladega Nights-ot és a Looney Tunes-t, fix, hogy valami ilyesmi sülne ki belőle.
Aki esetleg lemaradt volna róla, a sztori zanzásítva annyit tesz, hogy Busch-t azzal vádolja egykori élettársa, Patricia Driscoll, hogy tavaly szeptemberben fizikálisan bántalmazta őt a Dover International Speedway-en. A 36 éves, magas politikai és katonai körökben otthonosan mozgó nő által mindezek fejébe még mentálisan instabilnak is titulált férfi természetesen mindent tagad. Driscoll azonban olyannyira félti saját testi épségét, hogy a bíróságtól távoltartási végzést kérvényezett, noha Busch szerint erre volt párjának lenne a legkevesebb szüksége, lévén – szerinte – az alig 150 cm magas szőkeség az Amerikai Egyesült Államok megbízásából, hivatásos bérgyilkosként tizedelte a rosszfiúkat világszerte. Driscoll az őt ért vádakat hivatalos sajtóközleményben tagadta, amely szerint a teljesen megzakkant Busch nem tud különbséget tenni a valóság és a fikció között, mivel állításai javarészt egy, a nő által írt filmforgatókönyvből származnak.
A távoltartási végzés ügyében kiírt meghallgatások során Busch többek között azt állította a sokkal inkább Törpillára, mintsem G.I. Jane-re hasonlító exéről, hogy az fényképeket mutatott neki fejbe lőtt emberekről, amelyekért a felelősséget is nyíltan vállalta. Emellett a hölgy több alkalommal, akár az éjszaka közepén is eltűnt, majd amikor visszatért, akkor gyanús, sebek, zúzódások és ismeretlen eredetű vérfoltok borították a testét és ruházatát, valamint többször járt a CIA főhadiszállásán, közismert nevén a „Farmon”. Busch még azt is tudni vélte, hogy Driscoll a lőfegyverek mellett késsel, méreggel és ha úgy hozza a helyzet, puszta kézzel is képes ölni.
Az amerikai versenyző, köszönhetően a sokadik hallásra is abszurdnak tűnő vádjainak, mostanra a közösségi média egyik kedvenc céltáblájává vált, számtalan meme-et és poént inspirálva. Nem mindenki akarja azonban rögtön gumiszobába zárni a 2004-es NASCAR Cup bajnokot.
A meghallgatások során többen is megerősítették, hogy Busch állításai nem alaptalanok. A versenyző ügyvédje, Rusty Hardin által felvonultatott tanúk eskü alatt vallották, hogy Driscoll többször is beszélt kettős életéről, valamint az általa a világ különböző pontjain, többek között drogbárók kiiktatása céljából teljesített küldetéseiről.
Hardin az SB Nationnek adott telefonos interjújában elmondta, hogy maga Driscoll festette le önmagát orgyilkosként Busch előtt, amelynek alátámásztásul olyan bizonyítékokat mutatott, amelyek láttán a férfi maximálisan elhitte barátnője minden szavát.
Amikor még minden rendben volt
„A vallomások alapján Ms. Driscoll már 2008-ban, sőt annál is korábban mesélt ilyenekről az embereknek, mielőtt még egyáltalán ismerte volna Kurtöt” – mondta Hardin. „Mindig pontosan ismételte meg a részleteket, valahányszor ezekről a dolgokról beszélt, ami csak még hihetőbbé tette. Még fényképeket is mutatott olyan emberekről, akiket meggyilkolt, valamint azon sebhelyeit is többeknek megmutatta, amelyeket egy, általa később megölt drogbáró okozott.”
Driscoll a biztonságtechnikai felszereléseket, megfigyelő rendszereket és fegyvereket forgalmazó Frontline Defense Systems vezérigazgatójaként tevékenykedik, amely cég messzemenőleg támogatja az Amerikai Egyesült Államok kormányának globális terrorizmus ellen folytatott harcát. A nő nyilvános önéletrajza szerint az elmúlt évtized során tanácsadóként dolgozott többek között a Belbiztonsági Hivatal, a Pentagon és a vámhatóság megbízásából, legfőbb szakterületének pedig a kábítószer- és emberkereskedelem számít.
Ezen a ponton ismét felmerül a kérdés, hogy egy magas körökben forgó, az amerikai kormány által kiképzett bérgyilkos miért fedné fel magát civilek előtt. Az ilyen „foglalkozást” űző személyek a legközelebbi hozzátartozóik előtt is titkolják másik életüket, a saját, valamint a környezetükben lévők biztonsága miatt. Mondhatnánk, hogy már ennél jóval kevesebbért is ért „véletlen baleset” egyes, nem éppen publikus munkakört ellátó embereket.
Márpedig Driscoll, az általa előadott sztorik szerint nem a kispályások közé tartozott (tartozik?).
Mindez szemet szúrt Hardinnak is, aki a nő körüli furcsaságokra kívánja építeni a védelmet. Driscoll ugyebár azt mondja, hogy ő egy legyet sem képes lecsapni bűntudat nélkül, volt párjának pedig elment a maradék esze is. Akár még el is hihetnénk mindezt, ha csak Busch vizionálná a hölgyet Salt ügynök helyébe, azonban a NASCAR pilótán kívül még tucatnyian állítják ugyanazt, ami már nem lehet véletlen.
„Többeknek azt állította, hogy az ő emberei voltak azok, akik elfogták Saddam Husseint” – nyilatkozta Hardin. „Kurtnek pedig egyenesen azt mondta, hogy ő is jelen volt, amikor Husseinre lecsaptak.”
A gyanús körülmények miatt Busch ügyvédje hajlik arra, hogy ez az egész bizarr ügy egyfajta csel lehet Driscoll részéről. Ennek okán eredeti tervei szerint a meghallgatások során megszólaltatta volna a nő első férjét, az egykori magas rangú katonatisztet, Geffrey Hermanstorfert, erre azonban végül mégsem került sor.
„Úgy állította be magát, mint aki szoros kapcsolatokat ápol a katonaságon és a hírszerzésen belül. Mindegy, hogy tényleg megvannak-e ezen kapcsolatai, vagy sem, vagy, hogy tényleg megtette-e azokat a dolgokat, amiket állít, mindez annyira bizarr, hogy bárki belé vetett hitét megkérdőjelezheti.”
Rengeteg a megválaszolatlan kérdés és őszintén szólva kétlem, hogy a teljes igazságot meg fogjuk valaha tudni. Mindenesetre egy plusz adalék még ehhez az abszurd sztorihoz: az a bizonyos, eredetileg egy reality show-hoz készült, ‘Pocket Commando’ című videó, amelyben Ms. Driscoll többek között lőfegyverekhez való hozzáértését is megcsillogtatta, hirtelen, a hölgy külön kérésére törlésre került valamennyi megosztóról. Arról viszont nem szól a fáma, hogy Hardin – mint előzetesen tervezte – fel kívánja-e használni a felvételt a bíróság előtt. A videóban mindenesetre számos, a fegyveres erőknél szolgálatot teljesítő személy beszélt Driscollról, a mondandójuk lényege pedig ugyanaz volt: ennek a nőnek jobb nem keresztbe tenni. Ahogyan pedig Driscoll maga fogalmazott ugyanebben a rövidfilmben: „Nagyon sok, érzékeny dologgal foglalkozom. A legtöbbet ezek közül soha nem fogják látni.”
képek: NASCAR, TMZ
Kapcsolódó posztok:
Volt barátnője bántalmazással vádolja Kurt Busch-t
Exe szerint Kurt Busch mentálisan instabil
Kongresszusi képviselő követeli Kurt Busch eltiltását
Máris eldurvulni látszik Kurt Busch bírósági ügye
Kurt Busch sorsa az ügyészség kezében van
Busch: Patricia már drogbárókat is ölt
Folytatódik a NASCAR sztár és az orgyilkos abszurd csatája
Az exbarátnő szerint Busch sürgős pszichiátriai segítségre szorul

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough