Az exbarátnő szerint Busch sürgős pszichiátriai segítségre szorul

Ahogyan arról már a blogon részletesen szó esett, az elmúlt napokban minden eddiginél magasabb fordulatszámra kapcsolt Kurt Busch bírósági ügye.

Az amerikai versenyzőt ugyebár azzal vádolja egykori élettársa, Patricia Driscoll, hogy a férfi tavaly szeptemberben fizikálisan bántalmazta a Dover International Speedway-en. Busch természetesen mindent tagad és állítja, nem emelt kezet Driscollra, akit ügyvédjével együtt egy féltékeny, a szakításba beletörődni képtelen nőként aposztrofált. Eddig teljesen szokványos ügynek tűnik, amelyből csak az Egyesült Államok bíróságain naponta több ezerre kerül sor.

A bizarr fordulat a Driscoll által benyújtott távoltartási kérelem ügyében kiírt meghallgatás sorozat hétfői napján következett be, amikor Busch eskü alatt vallotta, hogy egykori kedvese egy képzett bérgyilkos, aki Afrikában, valamint Közép- és Dél-Amerikában is teljesített küldetéseket. Mindezt konkrét példákkal is alátámasztotta, többek között egy El Pasói esetet is felemlegetve, amikor állítása szerint a nő terepfelszerelésben hagyta el a szállodai szobát, majd véres ruhában tért vissza. Busch továbbá arról is beszélt, hogy Driscoll korábban fényképeket is mutatott neki fejbe lőtt emberekről, amelyekért a teljes felelősséget is vállalta.

A 2014-es Indianapolis 500 legjobb újoncának ügyvédje, Rusty Hardin több olyan tanút is felvonultatott, akik alátámasztották a nő kettős életéről szóló vádakat, amelyeket a bíróságon sem Driscoll, sem pedig annak jogi csapata nem kívánt kommentálni. A nő a meghallgatást követően azonban már bőbeszédűbbnek bizonyult és az Associated Pressnek adott rövid nyilatkozatában azt állította, hogy az általa korábban mentálisan instabilnak titulált Busch sztorija valójában egy forgatókönyvből származik.

A NASCAR Sprint Cupban szereplő Stewart-Haas Racing versenyzőjének vallomása viharosa gyorsasággal az amerikai sajtó legfelkapottabb sztorijává vált, Driscoll hivatalos álláspontjára az őt ért vádakat illetően azonban közel huszonnégy órát kellett várni.


patricia-driscoll-3-gun.jpg“Az elmúlt hét évben egy filmforgatókönyvön dolgoztam producerekkel együtt egy női CIA ügynökről és az ő Egyesült Államok megbízásából végzett küldetéseiről”
– idézi Driscollt a sajtóközlemény. “A forgatókönyvet több különböző produkciós cég is megvásárolta. Az évek során számos ember hallotta már a szkript megannyi változatát […] Mr. Busch látta és véleményezte is a legutóbbi verziót, és a bíróságon elmondott történetek egy része egyenesen ebből a forgatókönyvből származik.”

A mostani meghallgatások – mint fentebb említésre került – a Driscoll által kérvényezett távoltartási végzés ügyében zajlottak le, tehát ezen procedúra különbözik a tényleges bántalmazási ügytől, aminek kapcsán az ügyészség még nem döntött arról, vádat emeljenek-e a versenyző ellen.

A nő saját elmondása szerint félti a saját biztonságát a hirtelen természetéről elhíresült bajnokkal szemben, akinek mentális állapota aggodalommal tölti el, ezért beadványában azt is kérte a bíróságtól, hogy kötelezzék Busch-t pszichiátriai kivizsgálásra.

“Mr. Busch bíróságon tett állításai csak megerősítették abbéli hitemet, hogy szakemberre van szüksége ahhoz, hogy kezelni tudja az alkoholizmusát és depresszióját. A nyilatkozataimban az első naptól fogva állítom, hogy a szándékaimat nem a kapzsiság vezérli, hanem az aggodalom az iránt a férfi iránt, akit szerettem. Valószínűleg most már az ő családja és a környezetében lévők is észlelik a labilis állapotát és biztosítani fogják számára azt a támogatást és mentálhigiénes gondozást, amire szüksége van. [Busch] tisztán hiszi, hogy a fikció a valóság és ez több mint elég indok arra, hogy segítségre szorul.”

Csak tovább kavarja a már amúgy is bizarr ügy lapjait, hogy a meghallgatások során Busch jogi képviselője, Rusty Hardin több olyan tanút is prezentált, akik a 2004-es NASCAR Cup bajnok mondandóját támasztották alá. Ilyen volt például a pár egykori közös asszisztense, Michael Doncheff, aki szerint Driscoll személyesen beszélt neki arról, hogy külföldi kormányokat is térdre kényszerített és egyszer azt találta mondani, hogy Washington is az ő kezében van.

“A külső szemlélők mondhatják azt, hogy őrült vagyok, de én belülről éltem meg mindezt” – jelentette ki Busch a bíróságon, majd hozzátette, örül, hogy az igazság kimondásra került.

 

 

Driscoll katonai családból származik, egy régebbi interjújában pedig maga beszélt arról, hogy nagyapja a központi hírszerzés kémje is volt. Ő maga a sebesült veteránokért létrehozott Armed Forces Foundation elnöke, valamint a Frontline Defense Systems (FDS) névre hallgató, megfigyelő rendszereket, taktikai felszereléseket és nem halálos fegyvereket forgalmazó cég vezérigazgatója.

Az FDS honlapján található leírás szerint Driscoll karrierje legnagyobb részét a drogok elleni harc, valamint a hírszerzés világában töltötte el. Hosszú éveken át dolgozott külföldön, de a hazájában jelen lévő problémák végül arra ösztönözték, hogy visszatérjen Washingtonba. Az elmúlt kilenc évben Driscoll komoly kapcsolatrendszert épített ki többek között a Szenátusban és a Fehér Házon belül is. Legfőbb szövetségesei közé tartozik a Fegyveres Testületek Bizottsága, a Belbiztonsági Hivatal, valamint a Hírszerző Bizottság.

Az utóbbi évtized folyamán a vám- és határőrség drog, emberkereskedelem és bevándorlási ügyekre specializálódott tanácsadója volt, jelentési kötelezettséggel pedig egyes források szerint egyenesen a Fehér Háznak tartozott. Tanúként szerepelt a Kongresszus előtt több, a Belbiztonsági Hivatal hatáskörébe tartozó kisebb horderejű ügyben, de hírszerzési szakértőként a Pentagonnál is tevékenykedett. A Brit Nagykövetség megbízásából több fórumot tartott Nagy-Britannia-szerte a Belbiztonsági Hivatal képviselőjeként, mindemellett pedig az amerikai külügyminisztérium emberkereskedelem-ellenes tanácsadója is volt.

Kurt Busch és ügyvédje egybehangzóan állítják, hogy a képzett harcos hírében álló Driscoll bármilyen szituációban meg tudná védeni magát, ráadásul ő volt az, aki többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni volt élettársa motorhome-jából a szóban forgó éjszakán. Mindezek alapján egyáltalán nincs szükség arra, hogy a távoltartási végzés megítélésre kerüljön. Busch saját bevallása szerint egy tettlegességig folyó vitában képtelen lett volt felülkerekedni a közelharcban is magas fokon jártas nőn.

Driscoll lövész kvalitásairól és stílusáról bárki meggyőződhet egy, a YouTube-on keringő videó (lásd. fent) révén, amelyet még egy tévéműsor kapcsán készítettek. Ahogyan 1:39-nél elhangzik: “Ha keresztbe teszel neki, megragadja a golyóidat, megcsavarja őket és letépi”, majd 2:55-nél: “Ne akarj Patriciával packázni, mert ő egy ijesztő némber.”

 

 képek: AP

 

 

Kapcsolódó posztok:

Volt barátnője bántalmazással vádolja Kurt Busch-t

Exe szerint Kurt Busch mentálisan instabil

Kongresszusi képviselő követeli Kurt Busch eltiltását

Máris eldurvulni látszik Kurt Busch bírósági ügye

Kurt Busch sorsa az ügyészség kezében van

Busch: Patricia már drogbárókat is ölt

Folytatódik a NASCAR sztár és az orgyilkos abszurd csatája

 

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy