Drogteszten bukott le az Andretti Autosport versenyzője – FRISSÍTVE


Aki figyelemmel kíséri valamilyen szinten a Formula E történéseit, az emlékezhet rá, hogy a decemberi, uruguayi versenyt Franck Montagny kihagyta, a hivatalos álláspont szerint betegség miatt. 

Nagyon úgy tűnik azonban, hogy szó sem volt semmiféle influenzáról, egy pozitív doppingtesztről viszont annál inkább. Az Andretti Autosport francia versenyzője a L’Equipe-nek vallotta be, hogy az elektromos autókat felvonultató széria novemberi, malajziai fordulója után bukott le, amikor az ellenőrzés során kokain származékot találtak a szervezetében.

Montagny azzal is tisztában van, hogy mindez a karrierje idő előtti lezárását jelentheti.

Kaptam egy levelet az FIA-tól, hogy a maláj Formula E verseny utáni teszt pozitív lett kokainra. Ezt a doppingellenőrzés óta előre tudtam. Semmi kétségem nem volt az eredmény felől. Elszúrtam, az én hibám. Nem fogok kérni egy másodlagos mintaelemzést. […] Az autósport számomra valószínűleg véget ért. A verseny után láttam, hogy a srác, aki a tesztekért felel, jelez nekem. Ekkor már rögtön tudtam, hogy mindennek vége. Hibát követtem el, bűnös vagyok.”

Montagny elmondása szerint ezután felszállt a legkorábbi repülőgépre és hazautazott. A következő napokban nem találta a helyét, de később összeszedte a bátorságát és felhívta a szüleit, hogy töredelmesen bevalljon mindent.

„2012-ben, miután a Peugeot endurance programját lezárták, nagyon nehéz volt. Én nem vagyok jó abban, hogy eladjam magam. […] Elmondhatom, hogy versenyeztem a Forma 1-ben, részt vettem nagydíjakon, ott voltam. Vezettem az endurance-ban, nyertem is néhány versenyt. Soha nem lettem bajnok, de gyors voltam. Előfordult, hogy törött lábbal, vagy bordákkal vezettem anélkül, hogy bármit is szóltam volna, és mégis teljesítettem, mert az autómban ültem, sisakkal a fejemen, és ez jó érzés volt.”

Montagny vallomásának további részletei alapján kirajzolódik, hogy a sorok egy elkeseredett, sötét gondolatokkal küzdő embertől származnak, ami komoly aggodalmakat ébreszthet a mentális állapota felől.

„A motorsportban szezononként négy ellenőrzésen is átmentem, még akkor is, amikor harmadik számú pilóta voltam az F1-ben. Soha nem volt semmi. […] Aznap, amikor megérkeztem a Gare de l’Estre, el nem tudtam képzelni, hogy másnap Malajziába repüljek. Nem voltam jól. Nem tudtam elképzelni, hogy elmenjek, nem érdekelt. Szállodát váltottam, hogy ne legyek elérhető. Elérhetetlen akartam lenni. Találtam egy srácot, adtam neki pénzt cserébe egy borítékért. És tessék. Bármi lehetett volna benne. Nem öngyilkosságról beszélek, egyáltalán nem. Csak megkönnyebbülést akartam és nem gondolkodni.”

A hivatalos protokoll szerint most az FIA-n lenne a sor arra, hogy bizonyítsa Montagny bűnösségét. A versenyző által írt sorok azonban egy beismerő vallomásnak feleltek meg, így innentől fogva minden következményt vállalnia kell.

És hogy milyen büntetés várhat a franciára? A legvalószínűbb forgatókönyv szerint utólagosan diszkvalifikálhatják valamennyi, az FIA által szankcionált versenyről, amelyek idején tiltott szerekkel élt. Emellett meghatározott időre – általánosságban véve két évre – valamennyi FIA-hoz kapcsolódó eseményen való részvételtől is eltilthatják.

A most 36 éves pilóta 2004-2007 között szerepelt a Forma-1-ben. Tesztpilótaként megfordult a Renault, a Jordan és a Toyota csapatoknál is, versenyzési lehetőséget azonban csak 2006-ban, a sereghajtó Super Agurinál kapott, itt is mindössze hét futam erejéig.

Montagny 2008-ban, a Champ Car Long Beach-i búcsúfutamán mutatkozott be az amerikai open-wheelben, ahol a Forsythe/Pettit Racing színeiben a második helyen intették le. Egy évvel később, már az Andretti Green Racing autójával vett részt az IndyCar sonomai versenyén, amelyet végül műszaki hiba miatt csak a huszadik helyen zárt. A francia ezután öt évvel később – és két év totális partvonal után -, 2014-ben rajtolt el ismét a szériában, méghozzá annak első, az Indianapolis Motor Speedway-en rendezett road futamán, a Grand Prix of Indianapolison, de baleset miatt csak a huszonkettedikként rangsorolták.

Az open-wheel mellett Montagny tizenkét alkalommal vett részt a Le Mans-i 24 órás viadalon.

  

 

 



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy