Mennyire gazdag és öreg az IndyCar rajongótábora?

Mennyire gazdag és öreg az IndyCar rajongótábora?

A blogon többé-kevésbé jártas olvasók számára bizonyára nem hat az újdonság varázsával a tény, miszerint a USAracing imádja a számokat, különösképpen, ha statisztikai kimutatásokról van szó.

Ha a sorok mögött lévő személy egykori matematika tanárai olvasnák mindezt, akkor nagy valószínűség szerint hörögve fordulnának le a székről azt képzelve, hogy egy paradoxonokkal teli párhuzamos univerzumba keveredtek. Ebbe azonban most ne menjünk bele, legyen elég annyi, hogy a matek érettségi előtt egyszerre imádkoztam az összes létező és nem létező istenséghez, de szerencsére sikerült – magamhoz képest nem is rosszul- átvinnem a lécet. A statisztikai adatok azonban – talán pont emiatt az úgynevezett siker miatt is – egyfajta hobbivá nőtték ki magukat nálam, ami sportbloggerként nem is akkora hátrány.

Ennyi dögunalmas felvezetés után lássunk is neki ezen poszt témájának, amit nem meglepő módon néhány kimutatás szolgáltat, méghozzá az IndyCar rajongók demográfiai összetétele kapcsán.

A bejegyzés első vázlata még 2013 elején íródott, de valahogyan sikerült megfeledkeznem róla. Az, hogy most mégis leporoltam annak köszönhető, hogy egyetlen nap alatt több olyan cikkbe is belefutottam, ami a motorsport rajongók táborának összetétele okán íródott.

Az egyik ilyen, a The Atlanticon még idén februárban megjelent. a 2013-as évre vonatkozó értekezés szerint a legfiatalabb táborral az NBA büszkélkedhet, miután szurkolóinak 45%-a mondhatja magát 35 éven alulinak.

Az úgynevezett „major” amerikai sportágak közül a profi baseball liga (MLB) és a profi kosárlabda (NBA) tekinthetőek a – már ami a rajongók összetételét illeti – a legférfiasabbnak, miután 70%-ban az urak követik rendszeres figyelemmel. Érdekes azonban, hogy a legmagasabb közönségarányt a nők körében a NASCAR Sprint Cup érdemelte ki, miután ezen széria szurkolóinak 37%-a a hölgyek köréből kerül ki.

A The Atlantic adatai szerint a legöregebb rajongótábora 2013-ban a PGA-nek volt, miután 63%-ban az 55 évnél idősebbek követték nyomon Tiger Woods-ék meccseit.

A latin közösség kedvencének az amerikai labdarúgó bajnokság (MLS) bizonyult a maga 34%-os spanyol/portugál ajkú szurkolóarányával. Az MLS emellett a szegényebb réteg első számú ligájának is számított, miután a rajongók közel 40%-a kevesebb, mint évi 40.000 dollárt visz haza.

goo4.jpegEzeket a statisztikákat olvasva kíváncsi lettem, hogy vajon az IndyCar esetében miként áll össze a szurkolói bázis. 

Első körben rögtön kiderült, hogy az IndyCar a 2013-2014-es szezonban növelte népszerűségét a férfiak között, miután a 2011-2012-es tárgyidőszakban mért 67%-os arányszám mostanra 71.8%-ra nőtt – azaz még az MLB-nél és az NBA-nél is jobban dominálnak, akarom mondani szurkolnak itt az erősebb nem képviselői. A hölgyek között azonban lanyhulni látszik az érdeklődés és a korábbi, 33%-hoz képest már csak 28.5% arányban képviseltették magukat a széria rajongói között.

Ami az életkorbéli eloszlást illeti, a kereskedelmileg kiemelten fontos célcsoport (18-44 év közöttiek) az elmúlt két szezonban 36.5%-ban képviseltette magát az elmúlt két szezonban, míg 2011-12-ben ez a szám 48% volt. Érdekes módon a legnagyobb csökkenés az 55-64 év közötti korosztályban nyilvánult meg, ahol 12.9%-ot esett a közönségarány az előző tárgyidőszakhoz képest. A 65 év felettiek körében azonban nem történt változás, stabilan tartja a 22.8%-ot.

Az etnikai eloszlás tekintetében a többi versenysorozathoz hasonlóan többségében a fehér bőrűek alkotják az IndyCar szurkolótáborát: 2011-12-ben, 79%-ban, 2013-14-ben pedig 78%-ban. Meg kell jegyezni, hogy Juan Pablo Montoya érkezése ellenére is – ha csak egy hajszálnyival ugyan -, de csökkent a latin rajongók aránya.

A legdurvább változás a rajongók anyagi helyzetére vonatkozik. 2011-12-ben még csak 1%-át tették ki az IndyCar táborának azok, akiknek éves bevétele nem éri el a 25.000 dollárt, a következő két szezonra azonban ez az arány már 18.7%-ra nőtt. Az Egyesült Államokban sem éppen rózsás gazdasági helyzet a további sávokban is nyilvánvalóan megjelenik. 

Az alábbi táblázatokban részletesen feltüntetésre kerülnek ezen adatok, az IndyCar mellett érdekességképpen kiegészítve a NASCAR Sprint Cup 2013-as szezonjának számaival, valamint egy régebbi (2009-2010-re vonatkozó), összehasonlító elemzéssel a fenti két széria mellett az NHRA-t is górcső alá véve.

 

  

1. táblázat: Verizon IndyCar Series rajongóinak demográfiai összetétele (2013-2014)

goo6.jpeg

 

2. táblázat: IZOD IndyCar Series rajongóinak demográfiai összetétele (2011-2012)

 goo5.jpeg

 

 3. táblázat: A NASCAR Sprint Cup rajongóinak demográfiai összetétele (2013)

goo1.jpeg

  

4. Összehasonlító elemzés a NASCAR Sprint Cup, az IndyCar, valamint az NHRA szurkolóbázisának összetételéről (2009-2010)

goo2.jpeg  

 

források: Nielsen Scarborough, Sports Business Daily, Ball State University

képek: IndyCar, Tumblr